Index Vakbarát Hírportál

Soha nem látott tüntetések Egyiptomban

2011.02.13. 09:29

Fontosabb részletek
  • Egyiptomban január 25-én kezdődtek tüntetések az elnök ellen. Február 1-én egymillióan vonultak az utcára Kairóban, Hoszni Mubarak aznap bejelentette, hogy szeptemberben távozik
  • A válság során több mint háromszázan meghaltak, a sérültek száma több ezer.
  • Hoszni Mubarak február 11-én elhagyta Kairót, és azonnali hatállyal lemondott.
  • A Tahrír téren örömünnep kezdődött.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hoszni Mubarak egyiptomi elnök távozását követően a tüntetők már hazamentek, a közlekedés is megindult, azonban néhányan - pár százan - tovább akarják folytatni a tiltakozást. Vasárnap a katonák őket is ki akarták tessékelni a Tahrír-térről, de a csoport ellenállt. A tüntetők azt skandálták, hogy addig nem távoznak, amíg végre nem hajtják követeléseiket. Kisebb dulakodás támadt, de végül a katonák visszavonultak, és megengedték nekik, hogy a helyükön maradjanak. A téren folytatódott az előző nap megkezdett rendrakás és romeltakarítás.

  • Üdvözölte Barack Obama amerikai elnök, hogy az egyiptomi katonák tiszteletben tartják a nemzetközi szerződéseket.

    Obama hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok minden szükséges segítséget megad az egyiptomi népnek, hogy rendben megvalósuljon a demokráciához való átmenet.

  • A kairói tüntetések szervezői szombaton bejelentették, hogy tárgyalni fognak a Mubarak lemondása után a hatalmat átvevő legfelső katonai tanáccsal, abbahagyják a tüntetéseket a Tahrír téren, de nagygyűléseket fognak összehívni, ha kell.

    A tüntetők egyik képviselője, Háled Abdel Káder Kúda akadémikus közölte újságírókkal, hogy "a forradalom védelme" érdekében létrehozták az úgynevezett Bizalmi Tanácsot.

    A 20 fős ellenzéki testület egy sor követeléssel állt elő, ezek között szerepel a 30 éve érvényben lévő rendkívüli állapot feloldása, egy széles támogatást élvező egységkormány létrehozása, illetve a parlament feloszlatása is.

  • Izrael üdvözölte az ideiglenes egyiptomi vezetés bejelentését, miszerint továbbra is tiszteletben tartják a Kairó által aláírt nemzetközi egyezményeket, köztük az Izraellel aláírt békeszerződést is.

  • Az ideiglenes kormány az új megalakulásáig hivatalban marad, és tiszteletben tartani a Kairó által aláírt nemzetközi egyezményeket, tájékoztatta a közvéleményt szombaton az egyiptomi fegyveres erők legfelső tanácsa. A testület arra kérte az egyiptomiakat, hogy működjenek együtt a rendőrséggel, mert az a nép érdekeit szolgálja.

  • Londoni stratégiai kockázatelemzők szinte egybehangzó véleménye szerint egyelőre kérdéses, hogy az egyiptomi hadsereg a most ráruházott hatalmi-fennhatósági jogkörökből mennyit lesz hajlandó visszaadni a polgári politikai szférának, bár egyes elemzések szerint a fegyveres erőknek anyagi érdekük fűződhet a civil kormányzás felé tartó átmenet elősegítéséhez, tekintettel a milliárdos amerikai pénzügyi támogatásra.

  • Helyszíni beszámolók szerint Alexandrában az élet kezd visszazökkenni a hétköznapi kerékvágásba, a tengerpartot és a kávézókat újra ellepték az emberek.

  • "Üdvözöljük és egyben történelmi pillanatnak is tekintjük az Egyiptomban éjszaka történt óriási változást, amely az első, de határozott és óriási lépés a demokrácia irányába. Bízunk abban, hogy az ezt követő választások nem fognak csalódást okozni a szabadságra vágyó egyiptomiaknak, akiknek hangját nem lehetett elnémítani" - írták közleményben a szocialisták.

  • A hatóságok szombaton lerövidítették a kijárási tilalom időtartamát Kairóban, hatálya ezentúl éjféltől reggel hat óráig tart majd - közölték az állami televízióban. A korábbi tilalom, amelyet a lakosság többnyire figyelmen kívül hagyott, este 20 órától reggel hat óráig volt érvényben. (MTI)

  • Nem az elmúlt, hanem a következő napok lesznek a döntőek a Közel-Kelet és a világ többi része számára, írta a Die Presse.

    Szerintük egyelőre nem lehet tudni, hogy puszta generációváltásról vagy rendszerváltásról van-e szó Egyiptomban. Az előbbi katasztrófa volna az ország, a régió és a világ számára is.

    "Egy olyan kormány, amely a mubaraki kurzust folytatná, például az iszlamista ellenzék, a Muzulmán Testvérek problémáját csak elodázná, de nem oldaná meg" - írta a lap.

  • A berlini fal leomlásához hasonlította a The Times az egyiptomi fordulat jelentőségét. A lap szerint távolról sem egyértelmű, hogy ezután mi következik. Szerintük a hadseregnek most meg kell teremtenie a párbeszédet és átláthatóságot.

  • Üdvözölte a rendszert legyőző "fiatalok forradalmát" szombaton az egyiptomi állami sajtó, amely korábban általában töretlenül kiállt Hoszni Mubarak volt államfő mellett. A legjelentősebb egyiptomi napilap, az al-Ahram azt írta, hogy a nép megbuktatta a rendszert, az egyiptomi fiatalok távozásra kényszerítették Mubarakot.

    "A Facebook forradalma félresöpörte Mubarakot és rendszerének jelképeit" - írta a lap, amely szerint a közösségi portál a forradalom központi tanácsának szerepét töltötte be.

  • Dmitry Medvegyev orosz elnök reményét fejezte ki, hogy az egyiptomi átmenet demokratikusan zajlik majd

  • A BBC tudósítója szerint az egyiptomi tüntetők egy része bizalmatlan a hadsereggel szemben, és kételkednek abban, hogy valóban be tartják-e ígéreteiket.

  • Kedves egyiptomiak, vasárnaptól dolgozattok újra, keményebben, mint eddig bármikor, hogy segítsétek Egyiptom feljődését - írja Twitteren Váel Gonim, a Google közel-keleti és észak-afrikai marketingigazgatója, aki fő szervezője volt a tüntetéssorozatot elindító internetes kampánynak

  • A Tahrír térről elvonultak a hadsereg harckocsijai, a kiégett járműveket is elszállították, és elbontották az útakadályokat is. Néhány ezer civil még ünnepel a téren.

  • Fontosnak nevezte a washingtoni Fehér Ház pénteken, hogy a következő egyiptomi kormány elismerje az arab ország és Izrael között megkötött megállapodásokat. Robert Gibbs fehér házi szóvivő újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az Egyesült Államok és Egyiptom partneri viszonya stabilitást eredményezett a Közel-Keleten, s legfőképpen békét Egyiptom és Izrael között. E két utóbbi ország 1979-ben kötött békét egymással amerikai segédlettel.

    Gibbs bírálta Iránt, mondván hogy a teheráni kormányzat - jóllehet hivatalos állásfoglalásában üdvözölte az egyiptomi lázadást - fél saját népének akaratától, ezért ellenzéki személyiségeket vesz őrizetbe, gátolja a hozzáférést külföldi sajtóorgánumokhoz és az internethez. A szóvivő úgy vélte, Teheránban attól tartanak, hogy az egyiptomi lázadás Iránra is átterjed. Gibbs szerint az iráni kormánynak meg kellene engednie, hogy az iszlám köztársaság állampolgárai élhessenek a szólásszabadsággal és a gyülekezési joggal.

  • Ha egyiptomban a radikálisok jutnak hatalomra, akkor Izraelnek Libanonban a Hezbollahhal, Gázában a Hamásszal, Egyiptomban pedig a Muszlim testvériséggel kell szembenéznie - mondta Dan Gillerman, Izrael volt ENSZ-nagykövete a Fox Newsnak. A diplomata szerint ez nemcsak Izraelt hozná nehéz helyzetbe, hanem az egész régió stabilitását felborítaná. (BBC)

  • „Lemondásával Mubarak elnök választ adott az egyiptomiak vágyakozására a változás iránt" - mondta beszédében Barack Obama. „Ez még csak a kezdet, de bízom benne, hogy az egyiptomiak éppen olyan békésen, konstruktívan és egységben folytatják, mint ahogy az elmúlt hetekben tették" - mondta az elnök. Szerinte az egyiptomiak elértek valamit, amit soha nem lehet már elvenni tőlük, a mai nap pedig az övék.

    Egyiptom Obama szerint továbbra is Amerika fontos partnere marad. Arra ugyanakkor nem utalt, hogy a tüntetések első napjaiban Hillary Clinton külügyminiszter még arról beszélt, az egyiptomi rendszer stabil.

    A CBS szerint Obama ma senkivel sem beszélt hivatalosan az egyiptomi kormányból.

  • A hadsereg bejelenti a kormány menesztését, a parlament két házának felfüggesztését, az átmeneti kormányt pedig az alkotmánytanács elnöke látja majd el a legfelsőbb katonai tanáccsal együtt, jelentette az al-Arabíja. (Guardian)

  • Amr Músza bejelentette, hogy heteken belül lemond az Arab Liga főtitkári posztjáról. Múszát sokan az egyiptomi elnökválasztás egyik esélyes indulójának tartják. (BBC)

  • Az egyiptomi események előtt Tunéziában is elűzték Ben Ali elnököt, most Tuniszban az utcán táncolnak az emberek, de a palesztin területeken is az egyiptomi himnuszt éneklik az utcán. Libanonban a Hezbollah is gratulált az egyiptomi népnek a győzelméhez. (BBC)

  • Az állami média is ünnepli Mubarak lemondását, írja a BBC. A tévében különleges estének írták le a történteket, több tüntető is meginterjúvoltak.

  • Egy magas rangú katona azt mondta az al-Ahram egyiptomi lapnak, hogy a hadseregnek nem tetszett Hoszni Mubarak elnök csütörtöki beszéde, sem az utána nyilatkozó Omar Szulejmán alelnök megszólalása. Egyelőre még nem tudni, hogy a háttérben mi bírta rá végül Mubarakot pénteken a lemondásra, és hogyan került végül a hadsereg kezébe a hatalom. (Guardian)

  • Virginiában is ünnepeltek az imára érkező amerikai-egyiptomi állampolgárok. Egyiküket meglepte az események alakulása, azt hitte, hogy véres péntektől tartottak. (BBC)

  • A hadsereg bejelentése nagyszerű, bízom az egyiptomi hadseregben - írja a Twitteren Váel Gonim.

  • Végre meghallották az egyiptomiak, főleg a fiatalok hangját, mondta Ban Kimun, az ENSZ főtitkára, aki szerint történelmi pillanatban vagyunk. A főtitkár átlátható, tiszta és békés demokratikus átmenetnek kell következnie.

  • Barack Obama amerikai elnök fél órán belül reagál az egyiptomi eseményekre. (BBC)

Rovatok