Hoszni Mubarak egyiptomi elnök a tiltakozások negyedik napján, pénteken bevetette hadseregét, de a katonák nem verték szét a tüntetéseket. Szombaton a rezsim visszarendelte az utcáról a rendőrséget, a katonaság azonban megint nem lépett semmit, csak a fontosabb épületeket biztosította. Egy nyugállományú egyiptomi tábornok szerint ebben semmi meglepő nincs, a vérengzés a rendőrség dolga lenne. De mit tenne a hadsereg, ha a rendőrök komolyabb mészárlásba kezdenének?
Egy forradalom sikere rengeteg mindenen múlhat, de semmi sem olyan meghatározó, mint a hadsereg reakciója. Zine al-Abidin Ben Alit, Tunézia elnökét nem a tüntetők zavarták el, azután fogta menekülőre, hogy a hadsereg parancsát megtagadva nem kergette szét a tiltakozókat.
Sőt a hadsereg alakulatai Ben Ali felfegyverzett híveivel szálltak harcba, a tüntetőkre lövöldöző orvlövészek ellen még a helikoptereket is bevetették. Az egyiptomi tiltakozások és Mubarak jövője is a hadsereg reakcióján múlik. De átállhat-e a tüntetők oldalára az egyiptomi hadsereg? Ezt a kérdést elemzi Ellen Knickmeyer a Foreign Policy online kiadásában.
Knickmeyer szerint Tunézia kivétel volt, a tunéziai hadsereg ugyanis sajátos képződmény az arab világban. Ezt talán az mutatja a legjobban, hogy a hadsereg vezérkari főnöke, Rachid Ammar, miután átállt a tiltakozók oldalára, és elkergette az elnököt, visszautasította, hogy átvegye a hatalmat.
Ben Ali, mielőtt az ország elnöke lett, belügyminiszter volt, így inkább a rendfenntartókra támaszkodott, mint a hadseregre, amit szándékosan nem hagyott megerősödni. Francia mintára ügyelt a hadsereg és a rendőrség teljes szétválasztására, és igyekezett a katonaságot minél távolabb tartani magától. A tunéziai hadsereg önálló entitás volt az országban, nem függött a rezsimtől, és el is különült tőle. Egyiptomnak nincs ilyen szerencséje, Egyiptomban a 460 ezer fős hadsereg maga a rendszer.
Amióta Egyiptom köztársaság (1953), minden elnöke katona volt. Mubarak elnökként is megtartotta befolyását. Az egyiptomi hadsereg ráadásul több egyszerű fegyveres erőnél. Az Egyesült Államok évi 1,3 milliárd dollárral támogatja, ez pedig csak a turizmushoz és a Szuezi-csatorna bevételeihez fogható jövedelemforrás. A hadsereg vezetői a közvetlen elit tagjai. Aligha állhat érdekükben a rezsim bukása.
De hogyan reagálna a hadsereg arra, ha a rendőrök és az egyéb paramilitáris biztonsági erők elkezdenék mészárolni a tüntetőket? Az egyiptomi hadsereg egyik, a Foreign Policynek nyilatkozó nyugállományú tábornoka, Mohamed Kadri Szaid szerint a katonák az utcára vonulnának, de nem az embereket, hanem az épületeket védenék. „Az emberekkel foglalkozni, az a belügyminisztérium feladata”, a hadsereg az objektumvédelemre koncentrálna.
Szaid szavai a szombat este történtek alapján találóak. A rendőrség ugyan nem kezdett vérfürdőbe – bár már száznál többen haltak meg az összecsapásokban –, inkább felszívódott az utcákról. Hogy ez mennyiben szándékos taktika a rezsim részéről, és mi a célja, érdekes kérdés, de a hadsereg reakciója szempontjából nem lényegi.
A hadsereg a Szaid által megjósoltak szerint reagált. A katonák kizárólag a nagyobb csomópontok és a kormányzati infrastruktúra védelmére koncentráltak, a rendőrség felszívódása után kezdődő fosztogatások megfékezését a civil lakosságra hagyták.
Persze abban, hogy a hadsereg egyelőre nem lépett közbe, annak is szerepe van, hogy a tiltakozások egyelőre világi jellegűek. Mint írtuk, Egyiptom egyetlen igazán komolyan vehető, szervezett ellenzéki csoportja a Muzulmán Testvériség, amit a hivatalos hatalom szeret szélsőséges iszlamista csoportként bemutatni.
Teheti ezt a Muzulmán Testvériség globális szerepe miatt, hiszen a Testvériség az arab világ jelentős részében kalifátust, sáriát, dzsihádot hirdet. Egyiptomban ugyanakkor a Testvériség mérsékelt és reformista, jellemzően erőszakmentes, és konstruktívan együttműködik a világi és polgári ellenzékkel, illetve a kormánypárt reformistáival.
Ez nyilvánvalóan nem akadályozná meg a hadsereget a tüntetések véres leverésében, ha a Muzulmán Testvériség állna a megmozdulások élére. Ezért is jelenthette be vasárnap a Testvériség, hogy a polgári ellenzék vezérét, Mohamed el-Baradeit javasolják a tiltakozó mozgalom képviselőjének.
A tiltakozók mindenesetre eddig ügyesen elkerülték, hogy provokálják a hadsereget. Pénteken, a kijárási tilalom betartatására érkező csapatokat ünnepelve fogadták, és a katonák maguk is azt kommunikálták, hogy a nép, köztük a tiltakozók érdekében lépnek csak fel.
Hogy mit hoz a jövő, azon is múlik, hogy mi lesz a rezsim következő lépése. Jelenleg a rendőrség eltűnése után önszerveződő civil brigádok tartják fenn a rendet az egyiptomi városokban. Ha a fosztogatók és a civilek között összecsapások törnek ki, arra valamit lépni kell. Mivel a fosztogatók között a beszámolók szerint akadnak kormánypárti provokátorok is, a helyzet igen kényessé válhat a lépéskényszerbe kerülő hadseregnek, dönteniük kell, hogy kire lőjenek.
Ahogy akkor is, ha a rezsim visszavezényli a rendőröket az utcákra a tüntetők ellen. Mivel a döntést privilegizált helyzetben lévő tábornokok hozzák majd meg, a tüntetők esélyei sokkal kedvezőtlenebbek, mint tunéziai társaiké.