Index Vakbarát Hírportál

Dominique Strauss-Kahn távozik az IMF éléről

2011. május 19., csütörtök 06:37 | aznap frissítve

Rövid, személyes hangvételű közleményben jelentette be lemondását az IMF vezérigazgatója. Strauss-Kahn ártatlannak vallja magát a szexuális erőszak ügyében. Lehetséges utódjáról már napok óta egyeztetnek a háttérben.

Lemondott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói posztjáról Dominique Strauss-Kahn, írja a BBC. „Azonnali hatályú” döntéséről tájékoztatta az igazgatótanácsot.

Azt írta, „végtelenül szomorú”, hogy erre a lépésre kényszerült. Ebben a pillanatban a feleségére gondol, akit mindennél és mindenkinél jobban szeret, valamint a gyermekeire, a családjára és barátaira.

„A kollégáimra szintén gondolok, akikkel az elmúlt években nagyszerű dolgokat vittünk végbe” – olvasható a közleményben. Ismét a „lehető leghatározottabban” visszautasította az ellene felhozott vádakat, és ígérete szerint minden erejével azon lesz, hogy bebizonyítsa az ártatlanságát.

Új ajánlattal állnak elő az ügyvédek

Dominique Strauss-Kahnt szombaton egy Párizsba induló járaton vették őrizetbe, miután a Times Square-i Hotel Sofitelben a gyanú szerint erőszakkal próbált szexre kényszeríteni egy szobalányt. Jelenleg a New York-i Rikers Island börtönben őrzik, pénteki meghallgatásáig biztosan ott marad.

Közben a CNN arról számolt be, hogy ügyvédjei ismét megkísérlik szabadlábra helyeztetni. A védelem által felkínálandó szigorú feltételek egyike az lesz, hogy a vádlott elektronikus nyomjelzőt visel majd a bokáján. Emellett nem hagyhatja majd el a lakást, a szállodai szobát vagy az irodát, és le kell adnia az útlevelét is. A CNN szerint az ajánlatban „hatalmas összegű” óvadék szerepel majd.

Már a héten elkezdődött az egyeztetés

A háttérben már Strauss-Kahn bejelentése előtt elkezdődött az alkudozás az utódlásról. A Financial Times Deutschland és a Handelsblatt kedden arról számolt be, hogy Angela Merkel kancellár minden valószínűség szerint már egyeztetett erről José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével és Nicolas Sarkozy francia államfővel is, és mindhárman egyetértenek abban, hogy  az utódot Európának kell jelölnie.

Merkel világossá tette, hogy a legfejlettebb országokat leginkább megközelítő, úgynevezett feltörekvő országok – mindenekelőtt Kína, India, Mexikó vagy Brazília – középtávon jelölhet IMF-vezetőt, a jelenlegi euró-adósságválság miatt azonban most minden amellett szól, hogy európai vezérigazgatót válasszanak.

Német–francia meccs

Lapértesülések szerint a német kormánynak vannak saját fajsúlyos jelöltjei is, a korábbi jegybankelnök, Axel Weber, a volt pénzügyminiszter, Peer Steinbrück, valamint Thomas Mirow, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) német elnöke személyében. Könnyen lehet azonban, hogy a befutó mégsem német, hanem francia lesz.

Az újságok szerint ugyanis az Európában nagy szakmai tekintélynek örvendő Christine Lagarde, a párizsi kormány pénzügyminisztere nagy eséllyel pályázhat a posztra. A Handelsblatt szerint mellette Nicolas Sarkozy francia államfő korteskedik, és a többi között ehhez már elnyerte Olaszország támogatását. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök ezzel törleszt azért, hogy Franciaország támogatta az olasz Mario Draghi jelölését az Európai Központi Bank élére.

Rovatok