Index Vakbarát Hírportál

Folytatják a képrombolást Maliban

2012. július 1., vasárnap 18:42

Az iszlamista fegyveresek folytatják az UNESCO világörökség listáján szereplő síremlékek lerombolását Mali északi részén, Timbuktuban, mielőtt bevezetnék az iszlám törvénykezést, a saríát – közölte vasárnap az Anszár Din szervezet szóvivője, Szanda Abu Mohamed.

A szervezethez tartozó lázadók szombaton ledöntötték a muszlimok által szentként tisztelt Szidi Mahmúd Ben Amar síremlékének falait és két további mauzóleum is barbár rombolás áldozata lett.

Mintegy harminc iszlamista kalasnyikovokkal és csákányokkal felfegyverzve vasárnap három további sírhelyet rombolt le Timbuktuban – mondta el a brit hírügynökségnek Yeya Tandina helyi újságíró. „Akárcsak szombaton, a lakosság most sem reagált. Azt mondják, hagyni kell őket, tegyenek, amit akarnak, remélve, hogy egy napon majd újraépítik a síremlékeket” – mondta.

Hamed Mohamed helyi lakos elmondta, hogy az iszlamisták Szidi Elmeti, Mahaman Elmeti és Szidi Amar sejk síremlékét rombolták le a város nyugati részében.

Az Anszár Din fegyveresei az iszlám szalafista ágához tartoznak, és bálványimádásnak tekintik a helyi szúfi iszlám síremlékeket. Helyi lakosok szerint mind a tizenhat timbuktui síremlék elpusztítását tervezik.

Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója a támadások azonnali leállítására szólított fel.

A Maliban tavasz óta dúló harcok miatt az UNESCO csütörtökön vette fel a világörökség veszélyeztetett kincseinek jegyzékére a Timbuktuban lévő mauzóleumokat.

A mali kormány közleményben ítélte el az évszázados muszlim síremlékek lerombolását, amelyet „háborús bűncselekményhez” hasonlónak minősített, és amiért nemzeti és nemzetközi bíróság előtt felelni kell.

A márciusi puccs utáni hatalmi vákuumot kihasználó Anszár Din fegyveresei bejelentették, hogy miután elűztek egy szakadár tuareg csoportot, Mali északi fele az ellenőrzésük alatt áll.

Rovatok