Index Vakbarát Hírportál

Obama felesküdött

2013. január 21., hétfő 18:41 | aznap frissítve

A jövőbe vetett hitet választották Barack Obama második elnöki beiktatásának fő témájává. Ennek apropóján az elnök arról beszélt, hogy a kormánynak még akkor is cselekednie kell, ha tudja, hogy az eredmény nem lesz tökéletes. Megvédte egészségbiztosítási reformját, és hangsúlyos volt a választási kampányában is központi témának számító egyenlőség kérdése is.

Barack Obama immár minden szempontból újra az Egyesült Államok elnöke. Ugyan hivatalosan már vasárnap esküt tett – az amerikai alkotmány szerint az elnök január 20–án tesz esküt –, az amerikaiak valamiért kifejezetten szeretik a hétköznapi ünnepeket. Így ezt a hagyományt is tiszteletben tartva, a korábbi precedenseknek megfelelően január 21–én újra esküt tett, immár a megszokott ünnepi keretek között.

Az ünnepségen a hagyományoknak megfelelően mindenki megjelent, aki számít, vagy valaha fontos volt az elnök pártjának. A volt elnökök közül Jimmy Cartert és Bill Clintont is láthatták az egybegyűlt százezrek. Elsőként a magát két napja tévedésből elnöknek kinevező Joe Biden alelnök tett esküt, majd Barack Obama ismételte vissza – idén csak egy egészen apró hibát ejtve –  John G. Roberts szavait a bibliára tett kézzel.

A beiktatás után – aminek a témája, mert az is volt neki, a „hit a jövőben” volt – Obama megtartotta második elnöki ciklusa első elnöki beszédét, ami olyan obamásra sikeredett. Azoknak legalábbis, akik hallották már valaha beszélni, sok újat nem mondott. Újraválasztási kampánya témái közül visszaköszönt a nők és a melegek egyenlőségének témája, Obama szerint addig nem beszélhetünk az amerikai függetlenségi nyilatkozatban is megfogalmazott egyenlőség megvalósulásáról.

„Az elnök beiktatása bizonyítéka alkotmányunk kitartó erejének” – kezdte beszédét Obama, aki szerint nem a bőrszínük, a hitük, vagy a világ minden részéről hozott neveik teszik amerikaiakká az amerikaiakat, hanem ragaszkodásuk a függetlenségi nyilatkozatban megfogalmazott alapértékekhez, „hogy mindenki egyenlőnek született, és mindenkit megilletnek olyan elidegeníthetetlen jogok, mint az élet, a szabadság és a boldogság keresése”.

Beszédének hangsúlyos eleme volt a köztársaság dicsérete, amely megakadályozza, hogy a demokrácia a tömeg zsarnokságává váljon. Ezután viszont már saját ideológiájából fakadó következtetéseket vont le, például azt, hogy „a szabad piac csak akkor virágzik, ha szabályok közé szorítjuk”. És bár a kormányzat önmagában szerinte sem tud mindent megoldani, nem arról kell vitatkozni, hogy milyen kormányzás lenne megfelelő „minden időkre”, hanem a kor követelményeinek megfelelően kell kormányozni.

És szerinte a kormánynak most cselekednie kell. „Az abszolutizmus nem lehet alapelv. De cselekednünk kell, még ha tudjuk is, hogy munkánk nem lesz tökéletes” – mondta.

Beszédében védelmébe vette a társadalombiztosítás ügyét is. Arra a jobboldali kritikára, hogy egyre többen élnek az állami juttatásokból azt válaszolta, hogy „a társadalombiztosítástól még nem leszünk az elszedők nemzete. Ez csupán felszabadít minket, hogy a teremtő munkára koncentrálhassunk”. Beszédében az egyetlen igazán új elem az volt, hogy Obama állítása szerint „lezártuk a háborúk évtizedét”. Hogy ez mennyiben igaz, arról bővebben a második elnöki ciklusát köszöntő cikkünkben olvashat.

Rovatok