Sok részlet tisztázatlan, de az bizonyos, hogy három nőt tartott rabságban 30 éven át otthonában az a 67 éves házaspár Londonban, akiket csütörtökön vett őrizetbe a rendőrség. Csak annyit közöltek róluk, hogy nem britek. A malajziai, brit és ír áldozat csak lassan, pszichológusok óvatos munkája árán képes leírni a velük történteket. Fizikai és lelki terror alatt voltak, de a hírek szerint nemi erőszaknak nem voltak kitéve.
Egy dokumentumfilm adta az első lökést, hogy egy 57 éves ír nő végre életjelt adjon magáról, harminc év rabság után. Az asszony telefonon kereste fel a filmben látott Freedom Charityt, azzal, hogy lényegében rabszolgaként él egy londoni házban, immár harminc éve. Nem is egyedül, hanem egy 69 éves malajziai, és egy 30 éves brit nővel.
A szervezet értesítette a rendőrséget, amely október 25-én kiszabadította a három asszonyt. A kiszabadítás valójában kissé túlzás, valójában ők maguk jöttek ki az addig szinte soha el nem hagyott házból. Csak több hetes beszélgetés, óvatos közeledés után sikerült elmondásukból a rendőrségnek annyi információt összegyűjtenie, hogy csütörtökön letartóztassa a fogvatartással gyanúsított 67 éves házaspárt a dél-londoni házban. Egyelőre csak annyit tudni róluk, hogy nem brit állampolgárok. A rendőrség nem hozta nyilvánosságra, hogy hol helyezte biztonságba a három áldozatot.
A Freedom Charity vezetője, Anita Prem a brit lapoknak korábban elmondta: a segélyvonalra október 18-án érkezett a hívás, egy héttel a kiszabadítás előtt. ”Nagy bátorság kellett ehhez ezeknek a lelkileg is sérült nőknek” – mondta, hozzátéve, hogy a lelki rehabilitáció még nagyon hosszú folyamat lesz. Amikor először találkoztam velük, átöleltek, sírtak, és megköszönték a segítséget. Azt mondták, azért bíztak bennem, mert többször is láttak a tévében” – mondta Prem. Mégis időbe telt, míg sikerült az asszonyokat meggyőzni arról, hogy a szervezet képes lesz őket kiszabadítani.
Sok még a kérdés, egyelőre az sem világos, hogy a harminc év körüli nő hol született és kitől. A három nő között nincsen rokonság. Annyit biztosra vesznek, hogy az áldozatok nem voltak szexuális erőszaknak kitéve, viszont állandó fizikai és lelki terrorban éltek, az életüket is féltve az általuk családfőknek nevezett fogvatartóktól. Ennek ellenére bizonyos fokú szabadságuk lehetett, olykor el is hagyhatták a házat.
A rendőrség gyanúja szerint nem elszigetelt esetről van szó, és része lehet egy nagyobb hálózatnak, amely a lappangó, de létező 21. századi rabszolgaságot tartja fenn.
Becslések szerint 4700 ember, ebből több mint ezer gyermek lehet Nagy-Britanniában, akik lényegében rabszolgaként élnek, és számuk növekszik. Világszerte ez a mutató 32 millió felett lehet. A legtöbb rabszolga Indiában él. Számukat a Globális Rabszolga Mutató 14 millióra teszi. Mivel ez az indiai lakosságnak több mint egy százaléka, ebből következik, hogy más típusú, korántsem rejtett rabszolgaságról, hanem az alávetés nyíltan vállalt jelenségéről van szó.
„Ez emberek azt hiszik, a rabszolgaság a történelemkönyvek része” – idézte a Dail Mail a brit belügyminisztert. James Brokenshire szerint azonban a Brit Birodalomban 1830-ben hivatalosan felszámolt intézmény ma is létezik, ráadásul egyre inkább terjed.
A Súlyos Szervezett Bűnügyek Osztálya (SOCA) úgy tudja, 50 országból származhatnak a rejtetten élő rabszolgák Nagy-Britanniában. A globális emberkereskedelem nélkül tehát nem működne a rendszer, ezért a SOCA szerint még keményebben fel kell lépni ellenük.
”Mindegy, hogy otthoni feladatokra, vagy más munkára használják, a rabszolgaság az rabszolgaság” – mondta Shaun Sawyer, a devoni rendőrség képviselője.
A sajtót bejárt ügyek, Natascha Kampusch, Jozef Fritzl, Ariel Castro csak a jéghegy csúcsát jelentik. Óriási a számuk elsősorban az erőszakkal prostitúcióra kényszerítetteknek és a külföldi fizikai munkára toborzott, majd átvert, megfenyegetett végül ingyen dolgoztatott vendégmunkások hadának világszerte.
Azt gondolnánk, hogy a fogvatartottak minden lehetőséget megragadnak ahhoz, hogy kiszabaduljanak. De az emberek néha teljesen másként reagálnak, mint ahogy azt elvárnánk. A jelenséget Stockholm-szindrómának nevezik, amely a közfelfogással szemben nemcsak túszhelyzetekben alakulhat ki, hanem családon belül, egy zsarnok személy és az bántalmazottak között is.
A londonihoz hasonló helyzetekben az áldozatok folyamatos stresszben élnek, pszichésen nagyon megterhelő helyzetben vannak. Az állandó félelem és feszültség mellett egyfajta erős érzelmi kötődést is megélnek: ha csak egy kis figyelmet és kedvességet kapnak a fogvatartótól, már reménykedni kezdenek, hogy van esély a menekülésre. A túlélés érdekében megpróbálnak megfelelni az elvárásoknak, de ehhez bele kell illeszkedni a támadó szerepébe, ez az azonosulás vezethet extrém esetekhez. Minden cselekedetének egy mozgatórugója van, a túlélés. Ezért engedelmeskedik mindenben, keresi a fogvatartóban a jót.
Weress Dóra pszichiáter így ír erről a Webbeteg portálon: a lezajló lelki folyamatok következtében az áldozat gyűlöli az őt megmenteni szándékozó rendőrséget vagy családtagokat és megpróbál megakadályozni minden olyan kísérletet, ami a kimentésére irányul. A fogvatartott ilyenkor jobban ragaszkodik a rossz, de biztos helyzethez, mint az utána következő bizonytalansághoz. A folyamatos stressz miatt zavartak, kimerültek lesznek, és általában nincs energiájuk ahhoz, hogy változtassanak a helyzetükön.
Az említett londoni esetnél azt nyilatkozták a szakemberek, hogy csak hosszú idő után, több telefonbeszélgetéssel sikerült elnyerni az áldozatok bizalmát. A fogvatartott áldozatoknak minden esetben a szabadulás után nagy szüksége van támogató pszichoterápiás kezelésre, hogy feldolgozzák az őket ért traumát.
Nagy-Britanniában magyarokat is ítéltek már el, akik prostitúcióra kényszerítettek Magyarországról hozott nőket. A Guardian a 2010-ben nyolc évre elítélt Budai József és Novák Andrea példáját hozta fel. A Sunday Times korábban pedig arról írt, hogy kelet-európai munkaerőt egész áruházláncokat ellátó csomagolóüzemek tartanak rabszolgasorban, napi 17 órás munkára kényszerítve a dolgozókat, akikkel szemben erőszakot is alkalmaznak.
A rabszolgaság Magyarországon semi ismeretlen: Gubicza Paulát hét éven át tartotta fogva több család, Csanádpalotán pedig öt napszámost kezelt saját foglyaiként egy férfi. K. Lászlót júniusban tartóztatták le. A férfi tanyáján valószínűleg sokkal több rab is megfordulhatott korábban.