Index Vakbarát Hírportál

Moszatízű marha, jéghideg nők

2014. szeptember 14., vasárnap 19:55

„Nem teszem fel a nagy kérdést, hiszen mindenki ismeri a honi média állapotát, így egyértelmű a megrendelt cikkek írása” – írta egy kommentelőnk, aki azzal gyanúsított meg minket, hogy egy titokzatos háttérhatalom megbízásából találtuk ki michal77-et, hogy a nevében elvegyük a magyarok kedvét a kivándorlástól. Mások a lengyel IT-s életrevalóságát kérdőjelezték meg: „Vannak emberek, akik a jég hátán is megélnek, és vannak élhetetlenek. Az utóbbiak mehetnek bárhova, csak siránkozni tudnak.” Lényeg a lényeg, rengeteg levelet kaptunk a kelet-európai bevándorló sirámait összegző cikkünkre, így most kint élő magyarok szemével járhatjuk körül Nagy-Britanniát.

Angol szakos bölcsész és tanár létemre összesen 8 napot töltöttem Angliában, ebből hét és felet egy ódon oxfordi kollégiumban, négy órát Londonban, a többit buszokon, vonaton és repülőn. Bár nemzetközi volt a társaság, minden alkalmat megragadtam, hogy beszéljek igazi britekkel, így ismerkedtem meg például

Ezzel a tapasztalattal együtt úgy döntöttem, hogy az angliai életről szóló cikket írják csak a kint élő olvasók, mivel a felhívásunkra rengeteg levél érkezett, így most ezekből szemezgetünk. „Hat éve élek Londonban, és nekem leginkább a lengyelekből van elegem. Ecetes krumplit, tejes teát nem kötelező fogyasztani. A fő gondolatom az lenne, hogy akinek nem teszik itt, az ne nyavalyogjon, menjen szépen haza oda, ahonnan jött!” – tanácsolta haza egy levél a panaszait összeíró lengyel IT-st, de a legtöbben a saját kintlétükre koncentráltak. „A magyar ember egy dolgot mesterien tud: panaszkodni. Én sem maradok ki, most jól kiadom magamból” – írta például Dávid  megragadva a közhangulatot, összesítve ez futott be a felhívásunkra:

Adók: „Összesen kétféle adót kell fizetnem a jövedelmem után: jövedelemadót a cégből kivett jövedelmem után, és a cégem fizet társasági adót. Persze még rájön a TB-járulék, de nincs az hatszázféle különböző adó, mint Magyarországon.” „Minden elektronikus és automatikus, így minden heti bérlapon rajta van az adó, amit az adott héten levontak, majd áprilisban jön egy összesítő, amin sokszor az áll, hogy adótúlfizetés van és a különbözetet automatikusan megkapjuk a folyószámlánkra.” „Az adóhivatal ingyenes képzést biztosít a könyvelési alapokról, és arról, hogy hogyan kell kitölteni a nyomtatványt, mondván, hogy jobban megéri nekik, ha mindenki mindent elsőre jól csinál, mintha utána levelezgetni kell.”

Akadálymentesség: „A boltok, a tömegközlekedés, az utcák, a felüljáró. Babakocsival, kerekesszékkel is simán lehet közlekedni, külső segítség nélkül.″

Akcentus: „Én nem is próbáltam kinn nyelvet tanulni mivel sosem szeretnék úgy beszélni, ahogy ők.” „Amikor hozzászoknál egy fura akcentushoz, találkozol valakivel, aki megint teljesen máshogy beszél.” „Aki itthon tanult meg angolul, az szuperül tud majd kommunikálni lengyelekkel, arabokkal, indiaiakkal, de angolokkal nem.”

Mit adtak nekünk az északiak?

Olyan szar itt, hogy 8 otthon töltött nap után alig vártam, hogy elrugaszkodjunk Ferihegy betonjáról – mesélte egy Norvégiába szakadt olvasónk, amikor Skandináviát mértük fel hasonló beszámolókkal.

Az apropó a Dániában élő Michael Booth újságíró kirohanása volt, mely szerint a dán tévé gagyi, Izland egy lakhatatlan (bár mesés) zátony, a finnek alkoholisták, Svédország pedig Észak Kínája.

Bank: „Miután megérkeztem, bementem egy Santander fiókba, ahol azt mondták, két hét múlvára van időpont és nagyanyám lábméretére is szükség lesz a számla megnyitásához, mivel nincs hiteltörténetem. Ezután besétáltam a szemközti Halifax fiókba, ahol egy űrlapot kitöltve és az ő belső postájukkal feladva 5 napon belül kész volt az első számlám. 14 éveseknek való Easycash számla volt, de 3 hónap után már a legelőnyösebb számlacsomagra váltottak, miután látták, havonta milyen pénz érkezik be. Ilyen dolog a kapitalizmus: az egyik szolgáltató szart a fejemre, a másiknak azóta is ügyfele vagyok.” „A bankszámlanyitás megnehezítéséhez a panaszkodó lengyel honfitársainak is igen sok köze van, a rengeteg csalás miatt.” „Sokat segít, ha valaki ismerőse hajlandó adni egy papírt, hogy ott lakik a delikvens, ezt van, ahol elfogadják, van, ahol nem.”

Benzin: „A fogyasztás mérföld/gallonban van, lehet menőzni, ha valaki fejben tudja átváltani valami értelmesre.”

Bizalom: „Van súlya az adott szónak. A rendőrnek bemondják a nevüket, és nem jut eszükbe hazudni. A rendőr, ha sebességet mer, akkor nem készít felvételt, hanem leállítja az autót, és elmondja, hogy mit látott a lézeres sebességmérő kijelzőjén. Képzeljük el, Magyarországon mi lenne, ha a rendőr szava lenne elég egy gyorshajtási bírsághoz.” „A gyerekünket úgy anyakönyveztettem, hogy egy darab igazolványt nem kertek tőlem. Egyedül mentem, mint apa, gyerek nélkül, minden bemondásra történt. A kórházban kezelés előtt is csak nevet kérdeznek, születési dátumot és lakcímet. Hihetetlen.”

Bojler: „Az hagyján, hogy minden otthon középpontja, de ahol rendes gázos kombinált kazán van, a zuhany akkor is bojleres. Tőle három méterre a csapba a meleg víz már a kazántól jön, viszont a bojler (power shower) átfolyós, úgyhogy mindössze 32 amperes betáp kell neki. A gázórám pedig köblábban mér és kWh-ban kapom a számlát.”

Boltok: „Káosz mindenhol. A Tescóban a vágódeszka a sajtos hűtőben, WD40 a papírzsebkendők között és még sorolhatnám. Nem, nem a vásárlók pakolták vissza rossz helyre, a polccímke is ott van. Rendes sertéscombot sem lehet kapni, amit árulnak, az igazából felső csülök, de legalább bőrrel együtt.” „Nem csak író nincs, kefir sem. Néha a lengyel áruk között lehet találni (esetemben ez a felvágottas hűtőben van).”

Buli: „Elmennek a kocsmába és ott addig isznak, amíg mászva is alig tudnak hazamenni. Ezen kívül többnyire drága klubok vannak.” „Ordenáré módon viselkednek éjszaka. Bulizás címén mindenki saturészeg, teli torokból ordítanak, még a tizenévesek is agresszívak.” „Isznak, hánynak, isznak, ordítanak, kötekednek, beájulnak, aztán valahogy hazavitetik magukat egy taxival. De ezt Budapesten is tapasztalhatjuk tőlük, könnyű felismerni a brit csoportot.” „Az italok is pompásak, a cidereket is nagyon szeretem, de majdnem teljesen rászoktam az angol ale-ekre annak ellenére, hogy otthon gyakorlatilag semmi sört nem ittam. A szórakozóhelyeken a bor, a cider és a sör mindenféle szirupos üdítős keverékét tolják. A legundorítóbb a snakebite, ami fele sör, fele cider és az egész meg van küldve feketeribizli-sziruppal.”

Épületek: „Nem tudnak és nem is szoktak semmire sem vigyázni és karbantartani. Csak akkor, amikor már rájuk omlott a ház (megtörtént eset, a főbérlőnk).” „Nem tudom felfogni, hogy a hőszigetelő tégla, az üveggyapot és a merőlegesség/párhuzamosság miért ismeretlen fogalom itt. Itt annyi a hőszigetelés, hogy azt a gyatra tömör téglát két sorban rakják le és a kettő között légrést hagynak. Ez azért jó, mert az egér csak egyszer rágja be magát a falba, és az egész házat körbe tudja járni. A mostani lakásunkban is olyan hézagok vannak a beépített szekrényeknél, hogy ott rohangál ki az egér.” „Az ablakok kifelé nyílnak, szúnyoghálót nem lehet feltenni, és itt hatalmas pókok vannak. Hogy lehet takarítani az ablakot kívülről?” „A háztartások többségében nincs dupla üvegezésű ablak, egyáltalán a szigetelés összes formája kezdetleges.”

Étel: „A jó magyar pékségek nagyon hiányoznak. Nincs egy jó kenyér, vagy zsemle, kifli.” „A jó minőségű egzotikus gyümölcsöket fillérekért kapják az egykori gyarmatokról.” „A szupermarketekben az akció szó nem csak kamu, tényleg -40-50-70 % mínuszt jelent. A nap vége felé a csomagolt szendvicseket szinte ingyen adják.”

Fish & chips egy tengerparti kisvárosban, frissen fogott halból. Blueberry. Reggelire zabkása juharsziruppal. A sajtok. Bacon. Mandulás croissant.

„A nagy bevásárlóközpontokban húspult nincs, csak előrecsomagolt húsok, amit akkor is kinn hagynak, ha már teljesen zöld. A csirkének halíze van, a marhának zöld moszat-íze, a disznóét pedig nem tudom mihez hasonlítani. Fűszerek és egyéb hozzávalók vagy nincsenek vagy szintén gusztustalan ízűek.” „Az egészséges életmódról ők is hallottak már valamit, így az egyik angol munkatársunk, akit mi csak Labdának hívtunk, amikor a McDonald'sból hozott két bigmacet, light kólát ivott mellé.”

Fürdőszoba: „Miért van a fürdőszobában és a vécében szőnyeg?” „Nincs konnektor, csak elektromos fogkefének, borotvának, szóval hajszárítás kizárt. A mosógép sem a fürdőben van, mert nincs 220V-os konnektor. A fürdőben hagyományos villanykapcsoló sincs, szinten biztonsági okokból, ezért mindenhol a plafonról lelógó zsinórral lehet felkapcsolni a lámpát.

Érdekes, a világ többi része valahogy mégsem hal meg tömegesen a fürdőszobában történő áramütésben.

Gyerekek: „Semmi fegyelmezés, a gyerek szabadon azt csinál, amit akar, így mar a második generáció nő fel, akik fel sem érik, hogy nem szemetelünk.” „A gyerekek visítoznak a busz hátuljában, nem köszönnek, vedelnek, cigiznek.” „Az érintés itt nem gyerekjáték, marha komolyan veszik, egy gyerekhez nem érhetsz csak úgy hozzá. Volt egy kislány a földön, mert elesett a bicójával, sírt, én odamentem, felsegítettem, erre anya megjelent és bumm! Én mit érek a gyerekhez. Mintha valami Bambi lenne, hogy utána nem ismeri meg a szagát vagy én nem tudom...”

How are you? „A felületesség idegesítő. Ezt egyébként ki lehet védeni, én mindig rávágom, hogy 'still alive' (még élek), szerintük vicces, én meg elmosolygok rajtuk. Ennek egy része persze, hogy otthon megszoktuk, hogy ha nem érdekel, mi van valakivel, akkor rá se nagyon hederítünk.”

Hulladék: „Az újrahasznosítási rendszer a 10 évvel ezelőtti magyarországi színvonalon van. Kevés dolgot lehet a szelektívbe dobni. és azt is szeparálva (műanyag palack kupak nélkül, színes/fehér üveg külön). A boltban ingyen van a zacskó, bele lehet fulladni a zacskók áradatába. De amúgy is mindenre igaz, hogy túl sok rajta a csomagolóanyag.” „Minden mocskos. Szemét az utcán, a kertekben, a parkokban mindenhol. A szemétszállítás zsákos módszerrel történik, amint kirakod, a sirályok, rókák széthordják az egészet. Éjszaka dolgozom, reggel a szákok kirakása és a szemetesek érkezése előtt jövök haza, hát katasztrófa.”

Ismerkedés: „Érthetetlen, hol és hogyan ismerkednek. Már azt hittem, valami nagy baj lehet velem, hogy az utcán fél év alatt szinte egyetlen egyszer sem nézett rám nő. Egyszer csaltam ki egy kis mosolyt, ez ott már egyenesen flörtölésnek számít.” „Nem érzek semmiféle szenvedélyt az angol nőkben. Utazol, sétálsz az utcán, dolgozol egy munkahelyen, nőket látsz mindenütt, de mégis mindig zombi tekintetettel néznek vissza rád. Mosoly néha, de akkor csak illedelmes mű.”

Közhangulat: Nagyon higgadt mindenki. Nem csak a közlekedésben, az élet minden területén. Nincs puffogás, nincs sóhajtozás, ha lassú a sor.” „Ha valami zavar, azt se illik a másik szemébe mondani, csak ha ez a munka folyamatát zavarja. Ez persze nem gátolja meg őket abban, hogy minden kollégának a hátad mögött elmondják a véleményüket rólad.” „Döbbenetes tájékozatlanság a világ más részeiről és népeiről. Ostoba sztereotípiák.” „Én több száz emberrel beszélgetek minden nap a kávézóban, ahol dolgozom, de se a vevők, se a kollégáim nem beszélgetnek a hírekről soha. Mindenkit a saját kis élete foglal le, a munka, a kocsmázás, és homokba dugják a fejüket.” „Az üzletekben valóban kedvesek az eladók (hiszen ez a dolguk), de azt utcán meg a lakótelepen más a helyzet.”

Közlekedés: „A 400 lóerős piros sportkocsi is lassan megy, ha odaállsz a zebrához, azonnal megállnak, hogy átmehess. De úgy, hogy tényleg megállnak, nem csak lassítanak és szinte neked jőve nyomnak kanyarodás közben, hogy menjél már.”

Mértékegység :  „Területre négyzetlábat használnak, és nem négyzetmétert, az útjelzőtáblákon pedig yard és mérföld. Emellett beszédben a métert is használjak. A mérőszalag egyik szele col, a másik szele cm-rel van beskálázva.” „Nem értik, ha azt mondod, hogy 185 centi magas vagy és 90kiló, csak néznek bután, nekik mondd, hogy 6"1, és hogy 14 stones.

Munkakeresés: „Kértünk időpontot a munkaügyi központba, ahol pontban az adott időben sorra is kerültünk, ahogy minden hasonló ügyintézésnél. Kitöltöttünk két papírt, amin személyes adatok voltak, meg egy nagyon alapszintű angol nyelvi felmérő, amibe belecsempésztek egy angol összeadós-kivonós feladatot. Kitöltöttük a papírokat, három nap múlva kaptuk a telefont, hogy mehetünk dolgozni a megjelölt helyre, ahol mivel jól teljesítettünk, végigdolgoztuk a 11 hónapot.”

Munkamorál: „Munkahelye válogatja, de tapasztalatom szerint sokkal lazább, mint Magyarországon. Nem kell megszakadni, nagyon megbecsülik, aki az átlagon felül teljesít. Könnyű az előrelepés, nem hátráltatnak, támogatják, ha valaki ambiciózus. Munka közben barmikor felállhatsz és csinálhatsz magadnak egy teát, nincs rajtad a napi stressz.”

Oktatás: „Vagy LOL vagy fizess.”„Elvégeztem egy vendéglátós tanfolyamot, amelynek matek része is volt. 32 éves fejjel olyan példákat kellett megoldanom, hogy például fel volt sorolva néhány szám, és be kellett karikáznom a nullánál kisebb számokat. Komolyan. Akkor mi lehet általános iskolában?” „Azon kiakadtam, hogy a hatodikos gyerek azért kap oklevelet, mert tudja a kettes, hármas és még a tízes szorzótáblát is, majd az igazgató mondja lelkesen, hogy tapsoljuk meg a szuper matematikusunkat!”

Megint csak egy tanúbizonyság, hogy a lengyel kolléga nem érti az egészet. Hat szerinted mi az oka annak, hogy téged beengednek a UK-ba dolgozni? Az barátom, hogy a britek zöme sötét mint az éjszaka, ezért leginkább köszönetet kéne mondanod a gyenge oktatási rendszernek.

Orvosok, betegség: „A háziorvosok bármire képesek paracetamolt felírni: sérvre, izomhúzódásra, csukló-csont törésre, fejfájásra, húgyúti fertőzésre, migrénre, lábdagadásra, bőr-allergiára, lábgombára. Nem vicc, ezek mind, környezetemben megtörtént esetek. Egyszerűen nem mernek félrekezelni és első körben paracetamollal simán hazaküldenek. Több magyar ismerősöm is kénytelen volt hazamenni komoly orvosi kezelésre, mert itt nem vagy félrekezelték őket.” „Lehet szidni, lehet éltetni, nagyon vegyesek a tapasztalatok, általában ha a körzeti orvosok védővonalát sikerül áttörni, akkor teljesen jó szolgáltatást kaphat az ember ingyen. Nincs hálapénz, boríték, bonbon.” „GP-hez (háziorvoshoz) a várólista 1-2 hét, és jön a sértődött levél, hogy miért mentem be a walk-in centerbe, mikor a GP-hez kellett volna. Talán, mert most vagyok szarul, nem két hét múlva.”

Pingpong a rendelők közt

„Elég jó pénzt kapok, szabadon mozgok a munkahelyek között, akkor tarthatok szünetet, amikor szeretnék” – ecsetelte a londoni élet előnyeit külhoni magyarok pénztárcájában turkáló cikkünkben Laci, aki programozóként él kint. A metró mellett az egészségüggyel gyűlt meg a baja: „Tavaly másfél hónapig pingpongoztam rendelők között, mire sikerült egy szakorvoshoz elérni, egy húszperces kivizsgálás 250 font (90 ezer forint) volt.” Hogy mennyi pénzért adta el a lelkét, és mennyit keres egy hasonlóan képzett programozó itthon, cikkünkből kiderül, öt másik ország magyarjainak legsötétebb titkaival együtt.

Önkéntesség: „A karitatív hálózatuk valami hihetetlen. Rengeteg az önkéntes munkalehetőség és rengetegen önkénteskédnek, szinte a társadalmuk erre épül. Lehetsz önkéntes rendőr, tűzoltó, partiőr, állatvédelmis, bíró, bolti eladó, dolgozhatsz elesettekkel, gyerekekkel, rászorulókkal, kórházban, mindenhol. Én például négy éve önkéntes rendőr vagyok.”

Pénz: „Igaz, rengeteg a kiadásom is, de mégis félre tudok tenni és megvehetek bármit, nyaralhatok a trópusokon, miközben a munkanélküli barátnőmet is eltartom.” „Meg lehet élni, félretenni, utazgatni, ami nagy nyugodtságot ad és nagyon nagy érv Magyarországgal szemben.”

Posta: „A postaládanyílást nem szeretem, értelmetlen hogy a bejárati ajtón belépve majdnem a levelekre taposok.” „A Brit Királyi Posta egyszer viszi ki a leveleket, vagy csomagokat. Nincsenek normális postaládák, sokszor csak a bejárati ajtó elé dobják le az értesítőt, amit simán elvisz a szél és utána nem is tudsz róla, hogy kaptál valamit.” „Egyszerűen a Royal Mail sokkal megbízhatóbb, mint otthon a posta.”

Szolgáltatás: „Tényleg botrány, csak magyar vagy lengyel fodrász/autószerelő/festő/gipszkartonos, az itteni szakik csapnivalóak.”

Fodrásznál utoljára 17 éve voltam. Aztán édesapám vágta, most meg a feleségem. Egyikőjük sem fodrász. Tehát ha nem tetszik a színvonal, MENJ EL ONNAN!

Tolerancia: „Itt egy osztályban szinte minden elképzelhető nemzetiség megfordul, ezert a későbbiekben eszébe sem jut nem leülni és beszélgetni egy ember melle, mert ő például kínai, arab, fekete vagy éppen cigány.” „Műtolerancia. PC-ségből hirdetik, hogy milyen toleránsak, de igenis rasszisták, a bevándorlókat lenézik és rabszolgának tekintik, a homoszexuálisokat meg gúnyolják a hátuk mögött.” „Amikor az ilyen buta, ronda, ápolatlan, beszélni nem tudó emberek lenézik az embert csak azért, mert külföldi, az elég megalázó.”

Tömegközlekedés: „Busszal közlekedni nemcsak drága, de egy kínszenvedés is. 200 méterenként megálló, az amúgy is zsúfolt és közlekedési lámpákkal telerakott szűk utakon. A metróval a gazdagok járnak, autóval a hülyék.” „A buszmegállókban egymás után sokszor 4-5 busz is megáll egyszerre egymás mögött. Nagyon kell figyelni, valamelyik nem-e a te buszod, mert nem vár meg. Pánikszerűen mindenki próbálja átvágni magát a tömegen, hogy megnézze, milyen buszok jöttek a sor végén, különben otthagyják őket.” „Egyes metróállomások olyan leromlott romos állapotban vannak, hogy ahhoz képest a 3-as metró vadonatúj.”

Ügyintézés: „Soha ne levelezz az önkormányzattal. Hónapokig nem válaszolnak, aztán lecsesznek, amiért hónapokig nem írtál. Többször is meg kell adnod ugyanazokat az adatokat. Elkeverik a papírokat. Általános a fejetlenség minden hivatalban, senki nem ért igazából ahhoz, amit csinál. Az első bankszámlámhoz is háromszor kellett igénylőlapot kitöltenem, mire megcsinálták.” „Nincs személyi igazolvány, lakcímkártya és egyéb felesleges iratok, sem külön adókártya és TB-kártya. Minek is, a jogosítványon rajta van minden.” „Online elintézhetsz mindent. Villany-, gáz-, vízszámla-fizetés, Tesco-nagybevásárlás házhozszállítással, telefonfeltöltés, adófizetés, álláskeresés, jelentkezés segélyekért, megtakarítási számla-nyitás. Én még porszívót és vasalódeszkát is az Amazonról rendeltem.”

Vonat: „Kimondottan olcsó, ha előre megveszi az ember (nem napi bejáráshoz). Az ország tele van csodaszép helyekkel., klassz kirándulásokat lehet tenni.” „Drága és rohadtul nem megbízható. Évek óta szenvedek, 100 km-ről járok be Londonba, évi 2.3 millió forintért, ezért cserébe öregek a vonatok, késnek, törlik őket, stb. Bar sajnos Kelet-Anglia ezen szempontból a legrosszabb az országban. A nyugati vonatok jobbak és olcsóbbak is picit.″

Rovatok