Vasárnap össznemzeti választást tartanak Svédországban, melyen a nagyjából 7,6 millió választásra jogosult állampolgár nem csak a parlament, a Riksdag 349 képviselőjét választja meg, de dönt a 21 megyei tanács és a 290 települési önkormányzat összetételéről is.

A nem túl egyszerű, de az arányosságra kínosan ügyelő választási rendszernek köszönhetően a parlament igen sokszínű: a 2010-es felállás szerint nyolc pártnak is van frakciója, ők a szélsőbaltól a liberálisokon át a szélsőjobbig minden ideológiát felölelnek. A két legnagyobb pártnak, a szociáldemokratáknak és a jobbközép Mérsékelt Pártnak jelenleg 112, illetve 107 képviselője van, az utánuk következő hat párt mindegyike 20 körüli mandátummal rendelkezik.

A kiegyensúlyozott erőviszonyok miatt erős a koalíciókényszer, a Mérsékelt Párt vezetője Fredrik Reinfeldt például csak három kisebb kereszténydemokrata-liberális-jobbközép frakció bevonásával tud kormányképes többséget kialakítani. Ez a blokk már 2010-ben is együtt indult a választáson Szövetség Svédországért néven, és most is ebben a felállásban próbálnak újrázni. A szociáldemokraták viszont a 2010-es kudarcot követően elvetették a zöldekkel – a Riksdag harmadik erejével  – való közös indulást.

A legutóbbi közvélemény-kutatások igen szoros versenyt ígérnek .Valószínűleg ugyanaz a nyolc párt fogja átlépni a 4 százalékos parlamenti küszöböt, mint 2010-ben, viszont a Mérsékelt Párt 8 százalékkal kevesebb szavazatra számíthat, mint 2010-ben, ezért könnyen lehet, hogy sem a bal, sem a jobboldal nem tudja majd megszerezni a kormányalakításhoz szükséges 175 képviselőt.

A nemzetközi sajtóban a legtöbbet a Svéd Demokraták szereplése körül spekulálnak. Az 1988-ban alapított párt eredetileg hardcore szélsőjobboldali eszméket vallott, de a 2005 óta pártelnök Jimmie Åkesson irányításával a mandátumokra konvertálható politikai siker reményében mérsékeltebb vizekre eveztek. Ez a párt imidzsén is meglátszik, a korábbi fáklyák és bősz vikingek helyett mára már kedves kis nemes májvirág (a svéd táj jellegzetes dísze) mosolyog lobogójukról. Az SD az összeurópai  bevándorlóellenes-trendet meglovagolva 2010-ben került be először a Riksdagba, a májusi EP-választáson már 9,7 százalékot szerzett, a választás előtti utolsó közvélemény-kutatáson pedig 8,9 százalékra mérték. A pártot – annak ellenére, hogy általában sokkal szolidabb politikát képvisel, mint mondjuk a Jobbik – teljes politikai karantén veszi körül, és számos médium is bojkottálja.

Svédország egyébként továbbra is Svédország, tehát az állami és a magánszektor kiegyensúlyozott szereposztása továbbra is kiválóan működik, a politikai kulcskérdésekben fennálló társadalmi konszenzusnak köszönhezően pedig a politika sem olyan polarizált, mint nálunk.  A nemek közti közmondásos egyenlőség sem billent vissza, ennek ellenére az egyetlen parlamenten kívüli párt, melynek van esélye a Riksdagba kerülésre, pont a Feminista Kezdeményezés. 

Az egyedüli komoly, feszültséget a lakosság 10 százalékát kitevő bevándorlók szerepe és a bevándorlás jövője miatti viták generálják. A dilemma ugyanaz, mint Nyugat-Európában mindenütt: amellett hogy nélkülözhetetlen munkaerőt biztosítanak, gyakran problémák vannak az integrációjukkal (mondjuk az a kérdés is felmerül, mivé kell valakinek integrálódnia). Az integrációs szkepszist táplálják a Svédországot megrázó tavalyi zavargások, valamint a szélsőséges iszlamizmus jelei - így például az, hogy a svéd titkosszolgálat szeptember elején bejelentette: az elmúlt hónapokban két iszlamista terrortámadást is meg kellett hiúsítania.