Szavaztak már külön skót nemzetgyűlésről, külön skót parlamentről is Skóciában, de most már a teljes függetlenség a tét. Egyszer a részvételen buktak el, most azonban szinte mindenkit megmozgathat a referendum, aminek a kimenetele néhány százalékon múlhat majd. Akárhogy is lesz, több más, függetlenségért harcoló nép, például a katalánok hivatkozhatnak majd a skótok ügyére, de még Kínában is aggódva figyelik a szavazás kimenetelét.
Generációnként egyszer adódik ilyen lehetőség
– mondta Alex Salmond skót miniszterelnök, emlékeztetve arra, hogy volt már korábban két referendum, 1979-ben és 1997-ben. „Ezt értem politikai generáció alatt."
A mostani népszavazáshoz vezető, úgynevezett devolúciós, vagyis a jogkörök átruházásáról szóló referendumok érdekessége, hogy mindkettőn győztek az igenek, csak az egyiken nem sikerült megugraniuk a küszöböt, mert nem mentek el elegen szavazni. A kiélezett helyzetben (a közvélemény-kutatások eredményei itt) most minden korábbi szavazásnál magasabb, akár 75 százalékos részvétel is lehet, de egyes becslések azt sem zárják ki, hogy tízből kilencen elmennek majd csütörtökön, hogy döntsenek a független Skóciáról.
A skót függetlenségi törekvések a két ország 1707-es egyesítéséig nyúlnak vissza, amikor a skótok elveszítették a saját parlamentjüket is. Háromszáz évvel ezelőtt a skót vezetők többek között gazdasági és pénzügyi megfontolásokból érveltek az unió mellett. Az ellenállásra jellemző, hogy Edinburgh-ben utcai tüntetések robbantak ki, a skót aláírókat pedig azzal vádolták, hogy megvesztegették őket.
A függetlenségi törekvések évszázadokon át különböző intenzitással megmaradtak, de nem kerültek igazából előtérbe. Az 1934-ben két másik párt egyesüléséből alakult Skót Nemzeti Párt (SNP) sokáig nem tudott meghatározó szereplő lenni a politikában, csak az 1960-as évektől erősödött meg.
A munkáspárti brit kormány 1976-ban részben éppen az SNP vitorlájából próbálta kifogni a szelet, amikor beterjesztette azt a devolúciós törvényt, amivel egy meglehetősen korlátozott jogkörökkel rendelkező skót nemzetgyűlés létrehozásáról döntöttek volna. A javaslat azonban valójában a Munkáspártot is megosztotta, végül népszavazást írtak ki, amihez érvényességi küszöböt is megállapítottak: a szavazásra jogosultak legalább 40 százalékának igennel kellett volna döntenie. Ez sorsdöntőnek bizonyult.
52 százalék ugyanis a nemzetgyűlés létrehozása mellett szavazott, de mivel 63,6 százalékos volt a részvétel, ezért az összes választásra jogosult közül valójában csak 32,9 százalék állt ki a nemzetgyűlés létrehozása mellett. A széles körű megosztottság nem kedvezett a referendum győzelmének, ráadásul a Munkáspárt népszerűsége akkoriban visszaesett, a toryk pedig végig ellene voltak a plusz jogköröknek. Részben pártkötődések mentén oszlottak meg a szavazatok, sok munkáspárti és kiábrándult skót pedig otthon maradt, ezért is alakult ki ez az eredmény.
– igennel vagy nemmel válaszolhatnak erre az egyszerű, mégis összetett kérdésre a skótok csütörtökön, amikor arról szavaznak, hogy kilépjenek-e az Egyesült Királyságból. A népszavazásról szóló törvényt 2013 novemberében fogadta el a skót parlament, minden 16 évnél idősebb skóciai lakos szavazhat, összesen körülbelül 4 millióan. A skót függetlenségi törekvések egészen a két ország 1707-es egyesítéséig nyúlnak vissza, a kérdést most egyszerű többséggel döntik el, a legfőbb kampánytémák az északi-tengeri kőolaj, a közös valuta és a közkiadások. A kampányban híres skótokon kívül megszólalt már a királynő, Harry herceg és David Beckham, a legharcosabb maradáspárti természetesen David Cameron brit miniszterelnök. A küzdelem az utolsó napokban egyre kiélezettebb: Skóciában minden lehet, és az ellenkezője is. Itt írtunk arról, hogy a skótoknál ragadhat a brit atomflotta.
Az 1979-es referendum után megint távolabb került a függetlenség kérdése, ugyanakkor az 1980-as évek konzervatív kormányainak szociális és gazdasági lépései nagyon népszerűtlenek voltak Skóciában, és végül egyéb tényezőkkel együtt egyenes úton vezettek egy új népszavazásig, vélte a Telegraphban az Edinburgh-i Egyetemen a skót történelmet kutató Ewan A. Cameron. Több tízezren veszítették el az állásukat, amikor Margaret Thatcher alatt megvonták a támogatásokat a skót hajóépítéstől, a bányászattól és vasipartól. Thatcher a magasabb jövedelműeknek kedvezően csökkentette a jövedelemadókat, de az általános forgalmi adót növelte, 1989-ben pedig Skóciában vezették be először a kedvezőtlen adótörvényeket.
Az intézkedésekkel szembeni skót ellenállás egyértelmű jele volt, hogy egyre kevesebb tory képviselő került Skóciából a brit parlamentbe, és jóval később, 2006-ban a konzervatívok akkori vezetője, a mai miniszterelnök David Cameron nyilvánosan is bocsánatot kért Skóciától. Előtte azonban 1997-ben már új fordulatot hozott a skót függetlenségi törekvések ügyében, amikor a munkáspárti Tony Blair Skóciában és országosan is tarolt, és már a választási kampányban ígéreteket tett a skótoknak.
Ügyes húzással még abban az évben megtartották az újabb devolúciós referendumot, aminek sikeréért az Edinburgh-ben született Blair is aktívan kampányolt. A skót identitás is erősödött a két népszavazás közötti időszakban,
Jelképesen azon a napon, amikor hétszáz évvel korábban a Mel Gibson A rettenthetetlen című filmjében is bemutatott William Wallace skót szabadságharcos vezetésével legyőzték az angol király katonáit Stirlingnél.
1999-ig még minden fontos döntést Londonban hoztak meg, akkor viszont 300 év után újra felállt a skót parlament, ami többek között adóügyekben, az oktatásban, az egészségügyben is kapott jogköröket, a közigazgatás működtetésére pedig több tízmilliárd fontot utalnak át nekik a brit költségvetésből.
Blair akkor azt jósolta, hogy a skót parlament felállítása valójában megerősíti az egységet, nem pedig előrevetíti az újabb függetlenségi törekvéseket. George Robertson volt munkáspárti védelmi miniszter is úgy gondolta, hogy a külön jogkörök biztosításával elejét vehetik a skót nacionalizmus erősödésének.
A 2014-es kampányban a végéig hallgató Blair végül a héten arról beszélt , miatta erősödhetett meg az SNP, és arra kérte a skótokat, szavazzanak az egység mellett. Már 2007-ben is a függetlenségpárti SNP alakíthatott kisebbségi kormányt, de akkor még nem volt elég erejük a referendum kiírására. Az elszakadás kérdése azonban 2011-ben újra a középpontba került, miután az SNP földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a legutóbbi parlamenti választásokon.
Most egyébként a 2014-es népszavazást is fontos dátumhoz igazították, június 23-24-én volt ugyanis a 700. évfordulója az 1314-es, bannockburni csatának, ahol Robert of Bruce skót király kis seregével legyőzte az angol király túlerőben lévő katonáit. A népszavazás eredménye ugyanakkor hajszálon fog múlni, minden lehet, és az ellenkezője is.
Akármi lesz is az eredmény, közben sok brit elemző úgy véli, semmi sem marad már olyan, mint régen. Ráadásul a referendumnak mindkét kimenetel esetében komoly nemzetközi kihatásai is lehetnek,
A BBC szerint még egy kontinenssel arrébb, Kínában is meglehetősen aggódva figyelik a skótok függetlenségi ügyét, amire akár az ottani kisebbségek is hivatkozhatnak.
Habár sokan Koszovó 2008-ban egyoldalúan kikiáltott függetlenségét is precedensértékűnek tartották, a Nagy-Britanniától népszavazással elszakadó Skócia sokkal közvetlenebb példát jelenthetne olyan területeknek a világban, amelyek de facto függetlenek, de a nemzetközi közösség nem ismeri el őket, vagy nagyon közel jutottak ahhoz, hogy szinte azzal felérő autonómiát élvezzenek. A következő példák többségénél egy teljesen külön állam jöhetne létre a függetlenségi törekvések végére, és legtöbben az autonómián túllépve függetlenségi népszavazásban is gondolkoztak, vagy gondolkoznak.
A leginkább Katalóniában feszült a helyzet, csütörtökön több mint félmillióan vonultak utcára Barcelonában a skótokéhoz hasonló függetlenségi népszavazást követelve. A katalán vezetés november 9-re hirdetett meg egy véleménynyilvánító referendumot – vagyis ami alapján automatikusan nem is tudnának elszakadni, csak tárgyalásokra jogosítana fel –, a spanyol kormány azonban alkotmányellenesnek tartja, és így nem akarja engedélyezni.
Az autonóm közösségi státust élvező Katalónia gazdaságilag az egyik legfejlettebb régió Spanyolországban, és az elmúlt évtizedben felerősödtek a függetlenségi törekvések, amiket Francisco Franco 1939-től 1975-ig tartó katonai diktatúrája alatt kemény eszközökkel nyomtak el, megtiltva a katalán nyelv használatát is. Az elszakadási terveket azonban az alkotmányos monarchia kormányai sem nézik jó szemmel. Így most annak is súlyos következményei lehetnek, ha az egyharmad magyarországnyi területű, 7,1 millió lakosú Katalónia vezetése mégis megtartja a november 9-i referendumot. Több elemző szerint akár az eddigi jogköröket is csorbíthatják válaszul, ami viszont újabb tüntetéseket hozhat. A katalánokat egyébként a skótokhoz hasonlóan megosztja a függetlenség kérdése: a támogatók szinte pont ugyanannyian vannak, mint az ellenzők.
A vallonok és a flamandok között megosztott Belgiumban több mint egy évig nem tudtak kormányt alakítani a 2010-es választások után, így megint előtérbe került az ország esetleges szétszakadásának kérdése. A flamandok közül nagyon sokan alapvető átalakításokat akarnak az 1830-ban létrejött Belgium államszerkezetében, sokuk függetlenedési vágyát az évtizedes nyelvi és kulturális ellentétek mellett praktikus okok táplálják. Flandria az elmúlt évtizedekben dinamikusan fejlődő régió lett, amelyet az elszakadáspárti flamandok szerint csak visszahúz a francia ajkú Vallónia. Belgium egyelőre még működik, és az elszakadáspártiak sem kerültek egyértelmű többségbe, hosszú távon azonban sok minden változhat.
Többek szerint a skót függetlenségi harc hatásai érződhetnek akár a papíron Moldovához tartozó Dnyeszter Menti Köztársaságban is. A Transznisztriának is nevezett, félmilliós kvázi állam már egy 2006-os népszavazáson is szívesen csatlakozott volna Oroszországhoz, nem mellesleg pedig ezen a területen van a volt Szovjetunió idejéből visszamaradt, egyik legnagyobb orosz fegyverraktár is, amelynek felszámolásáról a 90-es évektől zajlottak a tárgyalások, többször már nagyon közelinek tűnő megállapodással.
Putyin a skótokat érvként használhatja fel az Ukrajnától márciusban magához csatolt Krím félsziget esetében is. Jól jöhet a Grúziától elszakadt, lényegében csak Oroszország által függetlennek elismert Dél-Oszétia és Abházia önállósága melletti érveléshez is. (Mindhárom területen tartottak népszavazást a függetlenségről, amit sem Kijev, sem Tbiliszi nem ismert el.)
A Kremlnek azonban óvatosan kell bánnia az önrendelkezési jog radikális értelmezésével: idővel felélesztheti a csecsen függetlenségi törekvéseket – elvégre Ramzan Kadirov csecsen elnök mindig csak Putyinhoz való személyes lojalitását hangsúlyozza, nem pedig Moszkva teljes körű elismerését –, és lendületet adhat a Kazany központtal működő Tatárföld önállósodási igényeinek is.
amely egyenjogú tagként lépett szövetségre Oroszországgal. Az ezt megerősítő tatárföldi alkotmányt 2001-ben az Orosz Föderáció alkotmányával ellentétesnek minősítette az alkotmánybíróság.
Kanadában a francia ajkú Québecben már kétszer is tartottak népszavazást az esetleges függetlenségről. 1980-ban a választók 60 százaléka szavazott az elszakadási törekvések ellen, míg 1995-ben már csak alig több mint egy százalékkal, de akkor is az ellenzők kerültek többségbe. A két sikertelen népszavazás után tizenöt évvel nem került újra előtérbe a kérdés, mert a függetlenségpárti politikai mozgalmak meggyengültek a 2000-es évek elején, és meg is nehezítették egy ilyen referendum újabb megrendezését. Egy 2011-es felmérés szerint nagyjából a harminc évvel ezelőttihez hasonló, 41 százalékos az elszakadás támogatottsága.