Ez csak kölcsön

– nyugtatgatta magát Z., miközben tudta, hogy ezt a pénzt már nem kell visszaadni Vladnak, az orosz nagykövetség kulturális attaséjának. Végül is jóban vannak, Vlad elég jól ismeri, majdhogynem barátok, a közös vacsorák során már kibeszélték a családot, az apróbb-cseprőbb dolgokat, de a diplomata eddig soha nem kért tőle semmit, igazán rendes fickó. Az orosz még a munkájáról se nagyon kérdezte, pedig a legtöbb ismerőse csak a munkájáról faggatja, mintha a külpolitikai újságírás olyan nagy dolog lenne, pedig nem az, a kutyát nem érdekli. De Vlad nem ilyen, vele megvannak a közös témák, az összhang. Meg már amúgy sem ez az első alkalom, hogy nagyvonalú vele szemben. Na jó, a múltkor furcsa volt, hogy a drága whiskey csomagolásában is el volt rejtve egy kisebb összeg, de ez még belefér egy kezdődő barátságba, hiszen Vlad is tudja, hogy van az a lakáshitel, fizetni kell. Meg amúgy is – gondolta Z. –, ha a főnökei nem becsülik meg eléggé, miközben az egyik legjobb újságíró, hát legalább Vladék értékelik, amit csinál. Ez pedig csak egy kölcsön, semmi több.

Idővel aztán elmaradnak a találkozók, Vlad nem keresi többet Z.-t. Helyette egy másik orosz jelentkezik nála, és ő már konkrét ajánlatot tesz. Megemlíti, hogy tud az apróbb ajándékokról és a „kölcsönről”, amit Z. az orosz diplomatától kapott, sőt, ha ki nem mondja, de az újságíró értésére adja, hogy titokban felvételeket is készítettek róla, de nyugodjon meg, mert ha mostantól az újságíró nekik dolgozik, akkor a felvételek nem kerülnek rossz kezekbe, Vlad összes eddigi ajándéka titokban marad. És ha jól csinálja, még több pénze lesz, ráadásul olyan kapuk nyílnak meg előtte, amilyen keveseknek, lesz olyan konferencia, ahol a „baráti újságírók” még Putyinnal is találkozhatnak. Z. persze belemegy, noha most már pontosan tudja, hogy nincs visszaút: egy EU-s tagállam polgáraként az orosz titkosszolgálat ügynöke lett. Ahogy azt is tudja, hogy Vladnak csak a fedőfoglalkozása volt diplomata, valójában az orosz hírszerzés munkatársa. 

Z. és Vlad esete nem egyedi, az orosz hírszerzés egyik klasszikus beszervezési módszere külföldön. Nem új találmány, már a szovjet időkben így csinálták, és mivel az akkori csatlós államok hírszerzői is a szovjetektől tanultak, ők is így dolgoztak. A példában Vlad feladata volt, hogy a munkára kiszemelt Z.-t tanulmányozza. Hogy megtudja, milyen a családi élete, mi a hobbija, van-e káros szenvedélye. Miután megkörnyékezte és beszervezésre alkalmasnak találta, Z.-t már Vlad egyik kollégája szervezi be, nehogy a az újságírót tanulmányozó „diplomata” – akit jó eséllyel a fogadó állam kémelhárítása szemmel tart – lebukjon. 

Hát így megy ez. 

Vissza a nyolcvanas évekbe?

A hidegháborúban volt utoljára olyan intenzív Európában az orosz titkosszolgálat, mint most – ezt állítja több szakértő, köztük John R. Schindler, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt elemzője, szakblogger. Schindler szerint a Kreml agresszívan kémkedik a NATO és az EU tagállamaiban: politikai, katonai és üzleti titkokat akarnak megismerni, befolyásolni akarnak véleményformálókat, politikai és civil szervezeteket. Az orosz–ukrán konfliktus miatt minderre rátesz egy lapáttal. Az, hogy a Kreml külpolitikájának és az orosz diplomáciának szerves része a titkosszolgálati szemlélet, Vlagyimir Putyinnak is köszönhető, az orosz elnök élete nagy részét a titkosszolgálatnál töltötte, a hidegháború idején például a keletnémeteknél dolgozott a KGB kötelékében. 

Politikusok, újságírók, üzletemberek, véleményformáló közéleti szereplők, tudósok, számukra mindenki fontos lehet. Az orosz hírszerzők Magyarországon is előszeretettel környékeznek meg olyanokat, akiknek a családjában esetleg van orosz, vagy az átlagnál komolyabban érdeklődnek az orosz kultúra, nyelv iránt. A kulturális, üzleti és sajtóvonal különösen fontos, mert a hírszerzők ezeken a területeken tudják a legjobban kiépíteni a tippkutatáshoz szükséges kapcsolati hálójukat. 

Magyarország speciális helyzetben van, földrajzi adottsága miatt ütközőzónának számít, Európa energiaellátása pedig felértékeli a helyzetünket. Az oroszok célja lehet egyfelől az, hogy rajtunk keresztül jussanak NATO–EU-titkokhoz, és tudják befolyásolni, gyengíteni, zavarni ezt a két szövetségi rendszert. A Nyugat-ellenes, euroszekptikus kormányzati politika, a „keleti nyitás” és az egyre erősödő Jobbik mind-mind Moszkva malmára hajtja a vizet. Ezt a szövetségeseink is pontosan tudják, a kitiltási botrányt ezért is sínyli meg a magyar titkosszolgálat. 

Kettős életek

A kémeket a közvélemény leginkább a mozifilmekből ismeri, az emberek többségének a kémekről általában James Bond ugrik be. A valóság persze más, mint amit a filmeken látunk, és nemcsak azért, mert vannak kifejezetten ronda, buta és kétbalkezes kémek, hanem azért is, mert a munkájukat a bürokrácia is alaposan megnehezíti, lévén, végül is állami „hivatalnokokról” van szó. De az is igaz, hogy bizonyos elemeiben ez a világ valóban filmszerű. 

Az orosz kémek közül sokan diplomata fedésben dolgoznak egy külföldi követségen, legális fedésben. Ezeket legális hírszerzőnek szokták nevezni. Például egy orosz kulturális attasé a munkája közben újságírókkal, üzletemberekkel és politikusokkal találkozhat, és teljesen legális eszközökkel, módszerekkel férkőzhet közel hozzájuk. De óvatosnak kell lennie, mert a kémelhárítás szemmel tarthatja, így a „piszkos munkát” gyakran már nem ő végzi. A francia kémelhárítás becslése szerint nagyjából ötven olyan kém dolgozik Franciaország különböző városaiban orosz követségen és konzulátusokon, akiknek diplomata státuszuk van, de valójában hírszerzők. 

A legális hírszerzővel ellentétben az illegális hírszerző nem diplomata, és lehetőleg olyan fedőfoglalkozása van, ami nem szúr szemet a külföldi hatóságoknak, jó esetben nem figyeli a kémelhárítás, az operatív akciókban éppen ezért könnyebb hadra fogni. És lebuktatni is nehezebb, mint egy legális hírszerzőt. Viszont ha egy illegális hírszerző lebukik, akkor a diplomatával ellentétben nem élvez mentességet, azaz rendszerint börtönbe kerül. 

Az, hogy mennyi illegális orosz kém lehet egy országban, megbecsülni is nehéz, de például a francia kémelhárítás becslése szerint a hidegháború végén Franciaországban legalább hatvan illegális KGB-hírszerző tartózkodhatott, de hogy kicsodák, azt nem sikerült felfednie a franciáknak. Ma pedig legalább tíz-húsz illegális kém lehet Franciaországban. De a helyzet súlyosságát jelzi, hogy a belga biztonsági szolgálat szerint a NATO és az EU otthonának számító Brüsszelben jelenleg több száz kém dolgozik, többségében oroszok. 

Előfordul, hogy az illegális hírszerzőt nem a saját nevén, hanem hamis papírokkal telepítenek be egy adott országba, és semmi nem utal arra, hogy az illetőnek Oroszországhoz bármi köze lenne. A szakzsargon ezt a módszert telepítésnek nevezi. Ez rendkívül idő-és pénzigényes munka, ugyanis egy komplett kamuéletet, kamuidentitást kell felépíteni. A telepített illegális hírszerzőkkel kifejezetten hosszútávra terveznek, de az oroszoknál - ellentétben a kisebb országok titkosszolgálataival - emberanyag és pénz is bőven van ilyen projektekre. 

A telepített hírszerzők lebuktatása nagyon nehéz, rendszerint csak úgy sikerül, ha hibáznak, vagy ha az ellenfél oldalára átáll valaki, aki elárulja őket. Valószínűleg egy, az amerikaikhoz átálló orosz hírszerzőnek köszönhette egy középkorú német házaspár, Andreas és Heidrun Anschlag is a lebukását 2011-ben. Az Anschlag házaspárt hamis identitással telepítették a nyolcvanas években Dél-Amerikából Ausztriába, majd onnan Németországba, ahol közel két évtizeden át tevékenykedtek. Heidrunt egyébként éppen rövidhullámú, kódolt rádióadás közben érte tetten a német kémelhárítás, de a nő nem csak ezt a technikát alkalmazta, amikor Moszkvával kommunikált: a Youtube-on, egy Christiano Ronaldóról szóló videó kommentjeiben írt kódolt üzeneteken keresztül is kapcsolatban állt a moszkvai központtal, ahonnan férjével együtt rendszeres fizetést is kaptak, évi 100 ezer eurót.  

Bár az Anschlag házaspár elleni nyomozás során kiderült, hogy a lányuknak fogalma sem volt, hogy kicsodák a szülei (sőt, a lány azt sem tudta, hogy oroszok!), nem ritka, hogy az így telepített kémek később a célország nyelvét már akcentus nélkül beszélő gyermekeiket is beszervezik, miután azok felnőnek. 

Mindenesek

A filmekkel ellentétben a kémkedés nem csak abból áll, hogy valaki államtitkokat, minősített adatokat szerez meg, bár valóban van ilyen ága is ennek a szakmáknak. De az oroszoknak legalább ennyire fontosak az aktív intézkedéseknek nevezett műveletek is. Befolyásoló ügynökök beszervezése, pénzek eljuttatása külföldi pártokhoz, szervezetekhez, újságírók dezinformálása, tömegszervezetek, ellenzéki csoportok manipulálása – ezek mind-mind az aktív intézkedések közé tartoznak, sőt, még az olyan gyilkosságok is, mint amilyennek a Londonban élő Litvinyenko esett áldozatul.

Az, hogy az orosz titkosszolgálat eseményekre települ rá, szintén gyakori jelenség, az Index nemrég például kiderítette, hogy a kilencvenes évek egyik hungarista vezetője  egy Putyin melletti budapesti tüntetést promotált, majd miután ezt nyilvánosságra hoztuk, minden nyomot törölt maga után, a szervezők máig állítják, hogy provokáció érte őket.  

A közvélemény manipulálása is lehet a kémek feladata, ez pedig az orosz–ukrán konfliktusban még inkább felerősödött, elég csak azokra a magyar nyelvű propagandaoldalakra gondolni, amelyek folyamatosan tolják az orosz propagandát, és azokról az újságírókról, akik nekik nem tetsző dolgokat írnak, azt terjesztik, hogy amerikai ügynökök.

Akárcsak a hidegháború idején, az orosz titkosszolgálatnál most is nagy volumenben gondolkoznak. A Kommunista Párt Központi Bizottságának jelentése szerint 1981-ben a KGB 70 könyvet és brosúrát, 4865 újságcikket külföldi és szovjet újságokban és magazinokban, 66 dokumentumfilmet, 1500 rádió- és tv-programot, 3000 konferenciát és kiállítást, 170 000 közleményt szponzorált.

Nem sajnálják rá a pénzt

A beszervezett ügynökökre az oroszok nem sajnálják a pénzt, ma nem ritkák a több tízezer vagy százezer eurós, dolláros juttatások. Azért is kell alaposan feltérképezniük azt, akit be akarnak szervezni, hogy tudják, megbízhatnak-e majd benne, nem vágja-e át őket. Az előkészítés során persze így is elszállhatnak kisebb összegek, de a nagyobb pénzeket úgyis csak akkor kapja meg az illető, ha már teljesített is.

„Ha a leendő informátor átvágja őket, azt meg is bosszulhatják. Például ha egy tudósról vagy egy újságíróról van szó, akinek Oroszország a szakterülete, akkor elintézik, hogy soha többé ne kapjon vízumot, tehát szakmailag ellehetetlenítik. Persze a legrosszabb esetben akár meg is ölhetik, de ez azért nagyon ritka, az alapos előkészület ugyanis éppen azt a célt szolgálja, hogy ne hibázzanak" – magyarázta az Indexnek egy neve elhallgatását kérő francia biztonsági szakértő, aki az orosz titkosszolgálat működését kutatja. Szerinte az oroszoknak nem is az a legnagyobb félelmük, hogy elbukják a befektetett pénzt, hanem az, hogy nem tudják: az illető csak zsebre tette a juttatást, és lelépett, vagy esetleg be is köpte őket a kémelhárításnál. Évekkel ezelőtt az orosz katonai hírszerzés például egy francia tisztviselőtől próbált katonai titkokat megvenni. A tisztviselő ezt jelezte a kémelhárításnak, így végül csak kamudokumentumokért fizettek az oroszok, majd a hírszerzőt kiutasították az országból. 

Mindenhol ugyanaz a módszer

És ugyancsak egy újságíró jelentette a francia kémelhárításnak, amikor a párizsi orosz nagykövetség egyik diplomatája, Iljusin tábornok megkörnyékezte. A francia újságíró még időben szólt, így derült ki, hogy az orosz katonai hírszerzésnek dolgozó Iljusin újságírók bizalmába akar férkőzni. Találkozgat velük, vacsorákra hívta őket, drága ajándékokat adott nekik és már nem sokan múlt, hogy közvetlenül a francia elnök, François Hollande környezetéből származó információkat szerezzen tőlük. Amikor a kémelhárítás figyelni kezdte, akkor derült ki, hogy Hollande közvetlen környezetét is megkörnyékezte.

Mielőtt a közelükbe férkőzött, mindent kiderített róluk. A családi hátterüket, az ízlésüket, de még a gyengeségeiket is

– mesélte a Le Nouvelle Observateur francia hetilapnak egy kémelhárító tiszt Iljusin módszeréről. Ugyanez a cikk állította a francia kémelhárításra hivatkozva, hogy a Roszatom nevű orosz cég azért tudott eladni egy a lap által meg nem nevezett európai országnak egy atomreaktort, mert az orosz titkosszolgálat egy francia informátorától megtudta, hogy az Areva nevű francia cég titokban már tett egy ajánlatot. Amikor az oroszok ezt megtudták, azonnal tettek ők is egy ajánlatot, így szerezték meg ők a beruházást. Mindez azért is érdekes, mert könnyen lehet, hogy a sztori éppen a paksi atomerőmű bővítéséről szól, ez ugyanis magyarázat lehet arra, miért döntött ilyen gyorsan a magyar kormányzat, ráadásul az Areva Pakssal is próbálkozott. Igaz, a finneknél is épül egy atomerőmű, az építtető a Roszatom. 

A francia kémelhárítás szerint az elmúlt két-három évben a francia parlament több tagját is megkörnyékezte az orosz titkosszolgálat. A párizsi orosz nagykövetség egyik sajtóattaséjáról is kiderült, hogy orosz hírszerző, ezért végül udvariasan kitessékelték a franciák. De az elhárítóknak nem könnyű: miközben az orosz kémek aktívabbak, mint a hidegháború idején, a kémelhárítók nagyjából harmincan vannak, miközben a berlini fal leomlása előtt nyolcvanan végezték ugyanezt a munkát. 

Az sem titok már, hogy az orosz titkosszolgálat több európai párt környezetében felbukkant: a kémkedéssel gyanúsított jobbikos Kovács Béla hátterével részletesen foglalkoztunk, de kiderült az is, miként finanszírozták az oroszok a francia Nemzeti Front szélsőjobboldali párt vezetőjét, Marine Le Pent egy orosz bankon keresztül, méghozzá egy olyan orosz segítségével, aki korábban szintén a KGB-nek dolgozott. És mi volt erre Marine Le Pen reakciója? Az, hogy a kétmillió eurót kölcsön kapta. Miközben Moszkvában mindenki tudja, hogy egy ilyen kölcsönt csak a Kreml jóváhagyásával folyósítanak. 

Valóban aktív Európában az orosz titkosszolgálat, de túlzás azt állítani, hogy a hidegháború visszatért volna – ezt már Alain Rodier,  a párizsi székhelyű Hírszerzési Kutatások Francia Központjának egyik kutatási igazgatója mondta az Indexnek. Szerinte az új hidegháború vizionálásában az oroszokkal konfliktusos viszonyban lévő amerikai fél is érdekelt, ezért ezeket a nyilatkozatokat – akárcsak a Le Nouvelle Observateur hetilapnak nyilatkozó kémelhárítók aggodalmait – érdemes kis távolságtartással kezelni.   

Az észtek komolyan veszik

Négy kémet kaptunk el az elmúlt öt évben. Ez két dolgot jelenthet. Vagy mi vagyunk az egyetlen ország, aminek ilyen problémái vannak, vagy mi mi vagyunk az egyetlen ország, amelyik tesz is valamit ez ellen. 

A fenti idézet az észt elnöktől, Toomas Hendrik Ilvestől származik. Az észtek tisztában vannak azzal, mit csinál és mire képes az orosz titkosszolgálat, hiszen a Szovjetunió széteséséig együtt dolgoztak velük, volt idejük kiismerni a gondolkodásukat, ellentétben a nyugatiakkal.

És persze a mai napig szívnak is a közös múlt miatt: 2008-ban, azaz négy évvel azután, hogy az ország a NATO tagja lett, az észt védelmi minisztérium egyik magas rangú vezetőjéről derült ki, hogy az orosz titkosszolgálat ügynöke. Herman Simm 1985 óta dolgozott a KGB-nek, majd 1995-ben szervezte be újra a szovjet hírszerzés utódszervezete, az SZVR. A lebukását annak köszönhette, hogy tartótisztje, az országban illegális hírszerzőként tevékenykedő Szergej Jakovlev Antonio Graf álnéven, magát brazil születésű üzletemberként akart beszervezni másokat, köztük egy litván tisztet.

Ugyancsak az észteknél bukott le 2012-ben az észt Aleksei és Viktoria Dressen, akik éveken át az oroszoknak dolgoztak. Egy évvel később az észt titkosszolgálat, a KaPo (Kaitsepolitseiamet) már nyugállományban lévő volt technikai specialistáját, Vladimir Veitmant tartóztatták le, aki – amíg a Szovjetunió szét nem esett – Simmhez hasonlóan szintén a KGB alkalmazásában állt, hogy aztán később újra nekik dolgozzon. Veitman esete azért is érdekes, mert korábban jelezte az oroszoknak, hogy az észt kémelhárítás figyeli Simmet, mégsem sikerült megmentenie „kollégáját”. 

De az oroszoknak dolgozott az észt Uno Puusepp is, a KaPo egyik volt munkatársa. Ő megúszta, mert 2011-ben Moszkvába költözött, és csak később derült ki, hogy kétkulacsos volt. Simmhez hasonlóan a szovjet időkben Puusepp is a KGB alkalmazásában állt, majd az újjáalakult észt titkosszolgálat munkatársa lett, a lehallgatások egyik szakértője volt. A kilencvenes években az oroszok újra beszervezték, a férfi 15 éven át minden fontos anyagot átadott Moszkvának, ami az évek alatt az asztalán landolt. Ezenkívül több olyan oroszt is leleplezett, akiket a KaPo szervezett be. A legnagyobb hasznot akkor hozta Moszkvának, amikor elárulta az oroszoknak, a CIA és az NSA amerikai titkosszolgálatok hol és milyen lehallgatótechnikát telepítettek azért, hogy lehallgassák az oroszok kommunikációját. 

Az évek alatt, amíg Uno nekünk dolgozott, az észt hírszerzés aktivitása Oroszország ellen 80 százalékkal csökkent

– mesélte büszkén Puusepp orosz tartótisztje egy, a kémről készült orosz dokumentumfilmben.

Persze az orosz hírszerzők is tudják, hogy ha nem is minden európai államban, de aktívan figyelik őket. A már említett „német” Anschlag házaspár módszere volt, hogy Youtube kommentekbe írtak kódolt üzeneteket, rövidhullámú rádiót használtak, konspirált találkozókat bonyolítottak le. De ezenkívül is vannak olyan technikai lehetőségek, amelyekkel túljárhatnak az elhárítás eszén. Ilyen például a a passzív bemérés, amikor egy autóban is elrejthető készülék segítségével be tudják mérni, hogy egy adott területen belül milyen mobiltelefonok vannak. Egy ilyen, nagyjából tízmillió forintba kerülő készülékkel kiszűrhetik, hogy egy-egy, de más-más helyszínen lebonyolított találkozóik során a környéken felbukkannak-e ugyanazok a mobiltelefonok. Ha igen, akkor pontosan tudják, hogy figyelik őket.

Hogyan magyarázzuk el a közvéleménynek, hogy az orosz kémek fenyegetést jelentenek ránk, miközben Mistral hadihajókat kell leszállítanunk Moszkvának?

– ezt a költői kérdést tette fel a Le Nouvelle Observateur hetilap újságírójának egy francia kémelhárító. Valóban, a kémügyek ritkán kapnak médiavisszhangot, igaz, az említett hadihajó üzlet az ukrán–orosz konfliktus miatt meghiúsult.

De ha sajtónyilvánosságot nem is kapnak, az európai szövetségesek azonnal értesítik egymást, ha orosz kémre bukkannak. Így történhetett az is, hogy a jobbikos Kovács Béla nem csak a magyar, de több nyugat-európai titkosszolgálat látókörében volt.