Index Vakbarát Hírportál

Orosz bombázókat észleltek a brit partoknál

2015. február 19., csütörtök 14:32

Két orosz katonai repülőgép közelítette meg a brit partokat az ország legnyugatibb megyéje, Cornwall fölött szerdán, írja a BBC a védelmi minisztériumra hivatkozva.

A Medve kódnevű bombázók nem hatoltak be a brit légtérbe, de a királyi légierő, a RAF gépei felvették velük a kapcsolatot, és lekövették a gépeket.

Michael Fallon védelmi miniszter ezzel egyidőben jelentette ki, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök valós veszélyt jelent a balti államokra. A Timesnak és a Daily Telegraphnak elmondta, hogy a NATO-nak fel kell készülnie egy esetleges orosz agresszióra.

Aggódom Putyin miatt, amiért nyomást helyez a balti országokra

– mondta, szerinte ezzel teszteli a NATO-t, mit lépne. A szervezetnek fel kell készülnie az orosz agresszióra, bármilyen formát is ölt az. Azt mondta, hogy Oroszország olyan taktikákat alkalmazhat, mint amilyenekkel annektálta a Krímet, és amiket bevetett Kelet-Ukrajnában is. Fallon szerint amikor gépek repülnek a brit partok közelében, amikor tengeralattjárók közelítenek az Északi-tengeren, akkor az a helyzet elmérgesedésére utal.

Alekszander Lukasevics, az orosz külügyminisztérium szóvivője azzal reagált, hogy szerinte Fallon túlment a diplomáciai etika keretein, és tagadta, hogy bármilyen veszélyt jelentenének a balti államokra. „Szerintem megtaláljuk a módját, hogy reagáljunk a védelmi miniszter nyilatkozatára" – mondta.

David Cameron brit miniszterelnök is arról beszélt, hogy Európa nem fordíthat hátat a Kreml lépéseinek, írja a Guardian.

Ross Hawking, a BBC külpolitikai elemzője szerint az orosz berepülés erődemonstráció, hasonlóra korábban is volt példa, és a közeljövőben is számítani kell ilyen akciókra.

Októberben a svéd partoknál került bajba egy orosz tengeralattjáró, legalábbis a helyi sajtó így értesült. A svéd hadsereg csak annyit erősített meg, hogy „víz alatti külföldi tevékenység” zajlott, de egyértelmű bizonyíték azóta sincs.

Svédország fölött tavaly két olyan incidens is történt, amikor orosz gépek utasszállítókat veszélyeztettek. Március 3-án a SAS skandináv légitársaság Stockholmból Rómába tartó Boeing 737-ese találkozott egy orosz kémrepülővel, decemberben szintén a SAS egyik járatát közelítette meg egy katonai gép.

Január 28-án norvég F–16-osok azonosítottak hat orosz repülőt, amelyeket aztán a norvég légtér határáig kísértek. Meg nem erősített információk szerint az egyik bombázón egy nukleáris töltet is volt.

Rovatok