Történelmi reflexeik miatt egyre inkább aggódik a három balti állam, hogy Oroszország visszaterelné őket egykori szovjet érdekszférájukba. A Baltikum NATO- és EU-tagsága miatt a krími forgatókönyv háború nélkül elképzelhetetlen, de a balti államok jelentős orosz kisebbségére rájátszhat Moszkva, egy kelet-ukrajnai megoldás reményében. Igaz, a balti oroszok Moszkva iránti lojalitása korántsem egyértelmű.
A NATO ugyan keményen odaszólt Oroszországnak a Krím és Kelet-Ukrajna miatt, de a katonai szervezet és Moszkva most elsősorban a három balti ország, Litvánia, Észtország és Lettország felett feszül egymásnak, leginkább kardcsörtetésnek minősülő hadgyakorlatok formájában.
Pénteken az orosz Balti Flotta kezdett lőgyakorlatot, hétfőn pedig előzetes bejelentés nélkül az Északi Flotta harckészültségét rendelte el az orosz elnök. Az ötnaposra tervezett akció 38 ezer katonát érint.
A balti országokban sokan aggódnak, mások inkább csak hisztériának tartják az orosz veszély felemlegetését. Tény, hogy totális háború nem fenyeget, az viszont reális veszély lehet, hogy Moszkva az orosz ajkú kisebbséget megdolgozva próbál meg éket verni a balti államok mindennapjaiba.
Történelmi tapasztalataik okán érthető, hogy a balti államok hamar függetlenségük elvesztésére gondoltak, amint Oroszországnak feszültebbé vált a viszonya a Nyugattal. Éppen ezért a balti államokban nincsen olyan érdemi politikai erő, amely ne volna a NATO- és EU-tagság híve.
Az önálló államisággal korábban nem rendelkező, német, majd svéd befolyás alatt álló észt és lett területek a 18. század elején Oroszországhoz kerültek, a század végén Lengyelország felosztásával az egykor a Fekete-tengerig húzódó, hatalmas Litván Nagyfejedelemség maradéka is Moszkváé lett. Csak az Orosz Birodalmat romba döntő első világháború és a bolsevik forradalom nyomán tudott a három állam önálló országokként elszakadni. Mindez azonban történelmi közjátéknak bizonyult.
A náci Németország és a Szovjetunió által megkötött megnemtámadási szerződés titkos záradéka alapján a felek felosztották egymás között a térséget. Észtország és Lettország szovjet, Litvánia nagyobb része német érdekszférába került. Később egy megállapodással – a megállapodásban felosztott Lengyelország német–orosz érdekszférájának kiigazításával – Litvánia is szovjet ellenőrzés alá került 1940-ben. A hivatalosan önként a Szovjetunióhoz csatlakozó területeket a Szovjetunió német megtámadása után az oroszok elvesztették, a térség 1944-ig német megszállás alatt volt. Német vezetés alatt önkéntes lett és észt légió is működött az SS-en belül – bár az önkéntesség nem volt teljes –, és a litván egységek is együttműködtek a Harmadik Birodalommal. A Baltikum kevésbé tartott a náci Németországtól, mint a Szovjetuniótól, ez megmutatkozik az ott ma működő Terror Háza-szerű múzeumok történelmi interpretációjából is.
A német oldalon, de a Szovjetunió ellen küzdött veteránok az ország függetlenségéért kiálló harcosoknak számítanak. Az ő és támogatóik felvonulása gyakori elem a nemzeti ünnepek idején, ami különösen irritálja Moszkvát, ahogy az is, hogy a Baltikum megszállóként és nem felszabadítóként tekint a Szovjetunióra. A világháborús emlékművek áthelyezése is komoly feszültségforrás volt Moszkvával szemben, például 2008-ban, amikor Tallinn központjából az észt főváros szélére – szovjet katonai temetőbe – került a bronzkatonaként elhíresült szovjet elesettek emlékműve.
Hogy a Harmadik Birodalom baltikumi szerepénél súlyosabbnak ítéli meg a három ország vezetése a Szovjetunió jelenlétét, azt az magyarázza, hogy a világháború végével Moszkva visszaállította az „eredeti”, azaz az 1940-es állapotot és ismét tagköztársaságokként a Szovjetunióhoz csatolta a Baltikumot, a szuperhatalom széteséséig.
A három országot jelentős mértékben sújtották a kitelepítésék. A családostul belső-oroszországi munkatáborokba hurcoltak csak az ötvenes évek végére, a desztalinizáció nyomán térhettek haza.
1945 után rohamosan változtak az etnikai viszonyok az oroszok javára. Részben bételépítéssel, részben spontán migrációval. Sok, a Baltikumban szolgált orosz katona a szolgálat után Észtországban és Lettországban letelepedni. A terület akkor is „belső külföldnek” számított, ahol az életszínvonal magasabb volt a szovjet átlagnál.
Lettországban és Észtországban szinte azonos folyamatok zajlottak le. 1935-ben mindkét országban alig 8, 20 évvel később már 26 százalék volt az oroszok aránya. 1989-re ez 33 százalékra nőtt, jelenleg ismét 25 körül áll, Észtországban valamivel több. Litvánia kikötői főváros híján kevésbé volt célpont, így az ország kimaradt az oroszok nagyarányú bevándorlásából, arányuk ott végig 10 százalék alatt maradt.
A Krím annektálása után Észtország, Lettország és Litvánia is kérte a NATO katonai jelenlétének megerősítését a térségükben, miután a volt Szovjetunióhoz tartozó balti államok attól tartanak, hogy Moszkva figyelme Kelet-Ukrajna mellett rájuk irányulhat. Az EU-tag három országnak csak minimális katonai ereje van, a 2004-es NATO-csatlakozásukkal viszont feldühítették az oroszokat, akik ezt a hidegháborút lezáró megegyezések elárulásaként élték meg.
A viszonyuk Oroszországgal tehát már korábban sem volt felhőtlen, ráadásul a háromból kettőben is jelentős orosz kisebbség él, és Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban hivatkozott már az orosz ajkú lakosság jogainak védelmére a Krím és Kelet-Ukrajna esetében is. Észtországban a lakosság harmada, Lettországban a negyede, Litvániában pedig az 5,8 százaléka orosz ajkú. A háromból Litvánia az egyetlen, ami csak Kalinyingrád exklávén keresztül határos Oroszországgal, de ettől még nem nyugodtabbak. Sőt, az elmúlt hetekben a litván elnök fogalmazott a legkeményebben az orosz fenyegetettségérzésről.
A veszély nagyon is valós a balti államokra nézve
– mondta Dalia Grybauskaite a BBC-nek adott interjújában, amiben többek között úgy vélte, Litvánia több szempontból már támadás alatt áll. A Balti-tengernél és Kalinyingrádban is megszaporodtak az orosz hadgyakorlatok és csapatmozgások, és szerinte már lényegében napi szinten jönnek az újabb fenyegetésnek tekinthető lépések. Kulcsfontosságúnak tartotta, hogy a balti államok meg tudják védeni magukat, de „legalábbis három napig" vissza tudjanak tartani egy esetleges inváziót.
Litvánia azt is szükségesnek érezte, hogy visszaállítsa a négy évvel a NATO-csatlakozás után megszüntetett általános hadkötelezettséget, így aztán ősztől 9 hónapra be kell vonulniuk a 19–26 év közötti fiatal férfiaknak. Hivatalosan ideiglenes jelleggel vezetik be a sorkatonaságot, de öt év alatt 16 ezer tartalékos kiképzése a cél. Sebtiben összeállítottak egy „háborús kézikönyvet" is, ami hamarosan minden közkönyvtárban elérhető lesz, ilyen nagyívű megállapításokkal:
A közbeszédet is tematizálta a sorozás visszahozása. „A nagyapám harcolt a szabadságért. Az apám Litvánia függetlenségéért, szóval nekem is a véremben van, hogy harcoljak az országomért" – mondta egy litván fiatal a BBC-nek, aki azt tervezi, hogy bevonul, ha ez szükséges lesz. Mások viszont éppen azt nem szeretnék, ha a falra festenék az ördögöt. „A Nyugat annyit beszél a kilátásban lévő orosz támadásról a Baltikum ellen, hogy attól félünk, ettől csak még valószínűbb lesz, hogy Putyin lép valamit!" – mondta egy másik diák.
Az észtországi választásokon is komoly motivációt jelentett a veszélyérzet a kelet-ukrajnai válság árnyékában. A kormányfő, Taavi Roivas a március eleji választás kampányában szívesen mutatkozott NATO-gépek előtt, és egy kis pártnak olyan kampányfilmje is volt, ami 2016-ra egy krími és donyecki forgatókönyv szerint meginduló támadást vetített előre Észtország ellen. A választást végül Roivas Észt Reformpártja nyerte, a részvételi arány pedig 63,7 százalékos volt, a legmagasabb 1995 óta.
„A történelem már megtanította nekünk, hogy ha nem védjük meg magunkat, akkor más sem fog" – mondta Riho Terras tábornok, az észt vezérkari főnök. – Az Ukrajnában történtek elég világosan jelzik, hogy nagyobb biztonsági intézkedéseket kell fenntartanunk." Az észt függetlenség napján, február 24-én konkrét erődemonstrációt is tartottak az orosz határ közelében, a katonai parádén pedig amerikai páncélosok és brit katonák is felvonultak Narva városában – nem gyakori, hogy nyugati egységek ilyen üzenetértékkel vegyenek részt katonai parádén. Az 1300 észt katona és az amerikai–brit egységek mellett a lettek és a litvánok is képviseltették magukat a felvonuláson.
A határtól alig néhány száz méterre fekvő város 60 ezer lakójának többsége oros zajkú. „Észtország, nem pedig Oroszország részének érzem magam" – mondta az AFP-nek a 77 éves Elvira Neimann, aki a második világháború vége óta él Észtország legkeletibb településén. Ő nem osztja az aggodalmakat: „Mi mind toleráns emberek vagyunk, Oroszország pedig a barátságos szomszédunk." Más városban élő oroszok is jelezték, hogy észtek akarnak maradni továbbra is, de nem érzik úgy, hogy reális esélye lenne egy támadásnak.
Országos szinten a orosz lakosok fontosságának felismerését jelzi, hogy az észt kormány orosz nyelvű állami tévé felállításáról döntött, hogy ezzel is visszaszorítsa az oroszországi állami tévé befolyását az észtországi oroszok körében. A felerészben oroszok lakta Tallinn vezetése saját orosz nyelvű adóját már kialakította. Ám mivel a főváros az orosz ajkúak támogatását élvező ellenzéki Centrista Párt vezetése alatt áll, az észt kormány úgy érzi, ez az orosz nyelvű médium nem megbízható eszköz az orosz anyanyelvűek megfelelő tájékoztatására. Az észt és orosz nyelven megjelenő Sztolica újság orosz származású főszerkesztője viszont ezt azzal támadta, hogy az orosz nyelvű médiumok nem vesznek részt az Oroszországgal szembeni politikai kampányban, és inkább Észtország valódi problémáira hívják fel a figyelmet, ami viszont nem tetszik a kormánynak.
Lettország a kelet-ukrajnai háborús válság és az illegális határátlépők növekvő száma miatt megerősíti keleti, Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határát, jelentette be Rihards Kozlovskis belügyminiszter. Lettország az Európai Unió külső határának számító keleti határszakaszainak védelmét a következő négy évben tizenkét méter széles határövezettel és korszerű biztonsági rendszerekkel fogja megerősíteni, mondta.
A Kreml régóta azzal vádolja Lettországot, hogy csorbítja az orosz ajkú lakosság jogait. Az ott élő oroszok közül hivatalosan 300 ezren állampolgárság nélküliek, ezért nem szavazhatnak, és nem is tölthetnek be kormányzati pozíciókat.
Az állampolgárság megszerzéséhez Észtországban és Lettországban a függetlenség kikiáltása után nyelvismeretre volt szükség azok esetében, akik nem az adott országban születtek, vagy olyan szülőktől származtak, akiknek felmenői nem éltek a két világháború között az ország területén. Az állampolgárság nélküliek tábora Lettországban 1995-ben 700 ezer ember volt, ez mára 260 ezerre csökkent, ami azonban még mindig a lakosság 12 százalékát jelenti. Észtországban a kezdeti 300 ezerből mára 100 ezer alá csökkent a hontalanok száma. Ők már a „kemény magot” alkotják, akik elvből sem akarják letenni a nyelvvizsgát, mert igazságtalannak tartják, hogy ez kell az állampolgárságukhoz egy olyan országban, ahol életük nagy részét leélték és a függetlenség kikiáltásának pillanatában is lakói voltak.
Bizonyos előnyökkel is jár azonban a lebegő státusz: a parlamenti szavazáson ugyan nem vehetnek részt – a helyhatóságiakon igen –, viszont korlátozás nélkül utazhatnak és vállalhatnak munkát az EU-ban, miközben vízummentesen mehetnek Oroszországba is.
Az ugyanakkor helyiekkel készült interjúk és felmérések alapján is kiderült, hogy a balti államok orosz ajkú lakossága például Kelet-Ukrajnával összehasonlítva sokkal jobban integrálódott saját társadalmába. Sokan, ha orosznak is vallják magukat, hangsúlyozzák, hogy ők baltikumi oroszok, akiknek nincsen ínyére, ha Moszkva afféle „ötödik hadoszlopként” tekint rájuk. „Nincs semmi gondom az oroszokkal, sok barátom van, akik beszélnek oroszul és lettül is, és tisztelik az országunkat. Vannak itt néhányan, akik azt gondolják, hogy vissza kellene térnünk a Szovjetunióba, de ők kisebbségben vannak. Nincs saját véleményük, és Moszkva könnyen befolyásolja őket" – mondta Kaspars Vigups, egy 27 éves rigai séf.
A World Politics Review újságírója annyit azért hozzátett, hogy a Kreml taktikájához nincs szükség többségi támogatásra, elég egy hangosabb kisebbség feltüzelése is. A térség legnagyobb városában, Rigában sem maradt feszültségek nélkül a kelet-ukrajnai konfliktus. A polgármester, Nil Usakov is orosz ajkú, oroszbarát Harmónia pártja pedig a legtöbb szavazatot kapta a tavaly októberi parlamenti választásokon, de így sem tudta megelőzni a kormányzó Egység koalícióját.
Raimond Vejonis lett védelmi miniszter arról beszélt, hogy szerinte egy közvetlen támadás esélye nagyon kicsi, de Oroszország kiszámíthatatlan. Amikor azonban a kormány keményen nyilatkozott Oroszország lépéseiről, Usakov sokkal békülékenyebb hangot ütött meg, és a városi tanács azt is ellenezte, hogy egy német művész az orosz lépések ellen tiltakozó performanszot hozzon az utcákra.
A balti országok lakói megosztottak abban, hogy aggódnak-e az orosz agresszió miatt, vagy pedig inkább csak fölösleges felhajtásnak tartják a vezetők nyilatkozatait, de a NATO komolyan aktivizálta magát, hogy megnyugtassa Oroszországgal határos tagországait. Döntöttek egy 5000 fős gyorsreagálású erő felállításáról, emellett parancsnoki központokat hoznak létre a három balti ország mellett Bulgáriában, Lengyelországban és Romániában is.
Rendszeresek a vadászgépek járőrözései a térségben, amerikai tengerészgyalogosokat telepítették Tallinn mellé, a hét elején pedig több száz amerikai nehéz katonai jármű érkezett hadgyakorlatra. „Ezek addig maradnak, amíg szükség van rá az orosz agresszióval szemben" – mondta John. R. O'Connor vezérőrnagy, aki a szállítást felügyelte. A NATO ezzel párhuzamosan a Fekete-tengeren is hadgyakorlatba kezdett hét ország részvételével.
Múlt pénteken az EU külügyminiszterei Lettországban találkoztak, hogy megvitassák Oroszország és Ukrajna helyzetét. Az európai vezetők március 19–20-i találkozójukon felhatalmazást adnak majd Federica Mogherininek, az EU külügyi főképviselőjének, hogy három hónap alatt, júniusi találkozásukig dolgozzák ki, hogyan lehetne megerősíteni a média függetlenségét az orosz vonzáskörzetekben. Első körben egy kommunikációs csapat felállításával próbálnak majd lépni a félrevezetőnek tartott orosz híradásokkal szemben.
A NATO-n belül is különösen aktívak voltak az elmúlt hetekben a britek. Február végén David Cameron brit miniszterelnök arról beszélt, hogy súlyosan káros következményei lennének egész Európára nézve, ha az EU-nak nem sikerül felvennie a kesztyűt Putyin ellen Ukrajnában, és nem tartotta kizártnak, hogy az orosz elnök a balti országok vagy Moldova ellen fordulna idővel. Michael Fallon védelmi miniszter pedig baltikumi útja során nagy visszhangot kiváltva kijelentette, hogy nagyon is valós és aktuális veszély, hogy Putyin közvetett módszerekkel a balti államok ellen forduljon. A NATO-nak fel kell készülnie az orosz agresszióra, bármilyen formát is öltsön az, mondta.
Oroszország az elmúlt 25 évben, különösen 2000 után, de részben már előtte is többször hangot adott annak, hogy a kétpólusú világ szovjet struktúráinak léépítése után megvezette a Nyugat az egykori szuperhatalmat. Ennek egyik legfőbb bizonysága a NATO kelet-európai bővítése volt, ami alapvetően értékelte át a korábbi, a lehetséges katonai konfliktusok esélyét csökkentő megállapodásokat.
Ennek egyik legfontosabb eleme az Európában állomásozó hagyományos haderők állomásoztatását szabályozóegyezmény (CFE) volt. Az 1990-ben aláírt szerződés célja eredetileg az volt, hogy korlátozza a tankok, a harci repülők és a nehéztüzérség létszámát az Atlanti-óceán és az Ural-hegység közötti területen a NATO és a Varsói Szerződés (VSZ) között. 1992-es életbe léptetésekor azonban a VSZ már nem is létezett, de az aláíró országok érvényesnek tekintették, és ezt a Szovjetunió jogutódjaként Oroszország is elfogadta.
A NATO bővítése azonban alapvetően változtatta meg a szerződés lényegét, hiszen a korlátozás onnantól kezdve már orosz területeket is érintett. 1999-ben az isztambuli megállapodással némileg módosítottak is a szerződésen, ám az Moszkva szerint nem érvényesül. Ezért 2007-ben felfüggesztette részvételét a CFE betartását ellenőrző konzultatív csoportban, de most a héten teljesen fel is mondta a szerződést, amelynek orosz érdekeket is figyelembe vevő módosítását szorgalmazta. Moszkva szerint a szerződés ma már csak Oroszország alaptalan vegzálására jó, miközben a Nyugat a CFE előírásait egyszerűen kijátszotta a NATO bővítésével.
Oroszország egyelőre a NATO elhivatottságát próbálgatta több ponton is. Februárban orosz katonák hadgyakorlaton vettek részt az Észtországgal és Lettországgal határos Pszkov régióban, de nagyszabású hadgyakorlatot tartottak az annektált Krímen, valamint Grúzia szakadár tartományaiban is múlt héten. Oroszország Kalinyingrádban is katonai hadgyakorlatot tartott, aminek része volt egy meglepetés-szerű partraszállás is decemberben. Szeptemberben az észt titkosszolgálat egyik ügynökét pedig orosz ügynökök fogták el és vitték Moszkvába.
Kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kezdett jókora litániába az EU ellen. „A brüsszeli EU-tisztviselők szándékosan eszkalálják a konfrontációt Oroszország és az EU között" – mondta. Külön kiemelte Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét, és azzal vádolta, hogy bocsánatot kért Barack Obama amerikai elnöktől, amiért az EU nem lépett olyan gyorsan Oroszország ellen, mint az Egyesült Államok. Tusk azt mondta Washingtonban, hogy ha az EU és az Egyesült Államok egységesen lép fel, akkor képesek lesznek megállítani Oroszország szomszédai felé tanúsított agresszív politikáját.
Ha a mostanában keringő forgatókönyveket nézzük, akkor Oroszország egy villámháborúval néhány óra alatt átszáguldhatna a balti államokon, és ez ellen még a NATO gyorsreagálású erő sem tudna sokat tenni. Martin Hurt észt biztonságpolitikai szakértő a Newsweeknek arról beszélt, hogy ebben az esetben praktikusan egy közelben tartott hadgyakorlat hirtelen valódi támadássá fordulna át. Ennek azonban komoly következményei lennének, a NATO hitelessége kérdőjeleződne meg, ezért biztosan lépnie kellene a szervezetnek. Éppen ezért nincs is sok realitása annak, hogy az orosz tankok elárasszák a balti utcákat.
Moszkva ehelyett sokkal inkább az etnikai, nyelvi, regionális feszültségek kiélezésével próbálhatna nyomást gyakorolni a balti államokra, amik szerint például aktív kiberhadviselés kezdődött ellenük. Itt arra játszhatnak rá, hogy ami adott esetben a balti államok szemében már elfogadhatatlan lépésnek tűnik, az véletlenül sem sérti meg a NATO közös védelmi elveire vonatkozó 5. cikkelyét. Az orosz propagandagépezet is erősen beindult azokon a tévécsatornákon, amit az orosz ajkú kisebbség is néz Lettországban és Észtországban. A Kreml által birtokolt, novemberben elindított Szputnyik hírügynökség – ami például a félrevezető Victoria Nuland-hírt is közölte, amit az MTI tévesen átvett, aztán a külügy is magyarázkodásra kényszerült miatta – Lettországban és Észtországban is meg akar jelenni, már fiatal újságírókat toboroznak.