Index Vakbarát Hírportál

Ráeresztették a teletömött teherhajókat az új Szuezi-csatornára

2015. július 26., vasárnap 13:28

Szigorú biztonsági intézkedések mellett áthaladtak az első teherhajók szombaton a Szuezi-csatorna kibővített részén, amit az új vízi út augusztus 6-ra tervezett átadása előtt teszteltek, írja a BBC.

Hadihajók és helikopterek kísérték az áthaladó teherhajókat, mivel a csatorna melletti Sínai-félszigeten több iszlamista támadás is történt az elmúlt hetekben. Később majd egyszerre tesztelik a két párhuzamos medret.

A munkálatok sikerét többen aggódva figyelték, ugyanis az államfő mindössze egy évet adott a feladatok elvégzésére, míg több szakértő szerint a biztonságos munkához legalább három év kellett volna. Abdel Fattah asz-Sziszi elnök az 1869-ben épült csatorna kibővítésétől a kereskedelem felpörgését, és új munkahelyeket remél országszerte.

Az építkezés költsége 60 milliárd egyiptomi fontra (ez több mint 2300 millárd forint) rúg. 72 km-nyi új szakaszt építettek az eddigi 193,3 km mellé, így 2023-ra a tervek szerint a mostani 49 helyett már napi 97 hajó haladhat majd át. A projekt bírálói ugyanakkor kételkednek abban, hogy az új bővítés hamarosan megtérülne, és úgy vélik, másra is lehetett volna költeni ennyi pénzt.

Rovatok