Index Vakbarát Hírportál

Ókori romokkal együtt robbantotta föl foglyait az Iszlám Állam

2015. október 27., kedd 12:17

Az Iszlám Állam tagjai két dologgal szeretik szórakoztatni magukat, amikor éppen nem kell harcolniuk senki ellen: több ezer éves régészeti kincseket pusztítanak el és változatosan brutális módokon végzik ki a foglyaikat. Most ezt a kettőt ötvözték: az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) arról számolt be, hogy 

a dzsihadisták három foglyot a palmürai romváros oszlopaihoz kötöztek, majd azokkal együtt felrobbantották őket.

A londoni székhelyű emberi jogi szervezet ennél sokkal többet nem tud, például azt sem, hogy kik voltak az oszlopokhoz kötözött fogvatartottak. A palmürai romoknál már korábban is tartott kivégzéseket az ISIS, de olyan hogy a romokkal együtt robbantsanak fel embereket, még nem volt. 

Az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori szíriai romvárost még május végén foglalta el az Iszlám Állam, azóta pedig módszeresen és jól dokumentáltan verik szét és robbantják föl az az egykori kereskedővárosban található római és síita műemlékeket.  

Rovatok