Index Vakbarát Hírportál

Rejtélyes merénylők tizedelik a szír iszlamistákat

2016. január 7., csütörtök 11:00

December eleje óta rejtélyes gyilkosságsorozat tizedeli a szíriai ellenzéki milíciákat: legalább húsz tiszt és parancsnok esett áldozatul út mellett elhelyezett távirányítású bombáknak vagy villámgyors rajtaütésnek – írja a libanoni Daily Star. A gyilkosságokért senki nem vállalja a felelősséget, ami azért furcsa, mert a szélsőséges szervezetek általában egymást tapossák, hogy saját érdemüknek tudjanak be egy-egy véresebb merényletet. 

A legutóbbi áldozat az Ahrár as-Sám iszlamista milícia regionális emírje, Abu Rateb al-Homszi volt, akinek az autójába nem kevesebb mint ötven lövedéket eresztett két motoros. A többi áldozat is főleg keményvonalasabb szervezetből kerül ki, az al-Kaida befolyásos helyi szervezete, az an-Núszra Front nem kevesebb mint hét emírjét (területi vezetőjét) veszítette el az elmúlt egy hónapban. 

A célzott likvidálások mögött az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű, a kaotikus térségből talán a legpontosabb hírekkel szolgáló mérsékelt ellenzéki szervezet szerint az Aszad-rezsim és szövetségesei (a Hezbollah elit harcosai, netán az orosz titkosszolgálat) állhatnak. De nem elképzelhetetlen az sem, hogy az iszlamista frakciókkal rivalizáló Iszlám Állam (IS) keze van a dologban (mondjuk ők biztos minden fórumon elbüszkélkednének a sikerekkel).

Thomas Pierret, az Edinburghi Egyetem Szíria-szakértője sem zárja ki az IS részvételét, de szerinte is inkább az Aszad-rezsim lehet a háttérben, mely az orosz hírszerzésnek köszönhetően a korábbiaknál pontosabb információkkal rendelkezik az ellenzéki vezetők mozgásáról. ráadásul az Ahrár as-Sám és az an-Núszra erős szövetségbe (ez a Hódítás Hadserege) tömörülnek az északi fronton, a rezsim törzsterületének számító Latakia tartomány szomszédságában. 

Ilyen ütemű célzott likvidálás igen ijesztőnek tűnhet, de az iszlám szélsőséges szervezetek igazából már hozzászoktak ahhoz, hogy vezetőik nem túl hosszú életűek. Az an-Núszra tagjaira például az Egyesült Államok eddig is szorgosan vadászott. A célzott likvidálásnak ráadásul egy Pentagon-tanulmány szerint ráadásul csak igazán kiemelkedő vezetők esetében van értelme – ilyen volt például Zahrán Allús –, amúgy a terror- és gerillaszervezeteknél és a drogkartelleknél 

Rovatok