Index Vakbarát Hírportál

Lehet, hogy mégse a kalapos merénylőt kapták el Belgiumban

2016. április 21., csütörtök 11:03

A belga hatóságok azt gyanítják, hogy mégsem Mohamed Abrini az a kalapos férfi, aki a brüsszeli Zaventem repülőtéren márciusban végrehajtott terrortámadás elkövetőivel együtt látható a repülőtér biztonsági felvételein – írja az MTI a német Die Welt nyomán.

A beszámoló szerint a belga hatóságok erősen kételkednek Mohamed Abrini vallomásának igazságtartalmában, és attól tartanak, hogy az iszlamista fedezni próbálja egy szökésben lévő társát, az igazi kalapos férfit. Nem csak azt találják gyanúsnak, hogy Abrini az elfogása után szinte azonnal elismerte, hogy ő látható a felvételeken a két öngyilkos merénylő mellett, hanem azt is, hogy

semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy tényleg ő lenne a kalapos férfi.

Így a helyszínen még ma, egy hónappal a merénylet után sem találtak DNS-nyomokat vagy ujjlenyomatokat, holott a kalapot és sötét szemüveget viselő férfi a két merénylővel ellentétben nem viselt kesztyűt.

A Die Welt értesülése szerint a belga hatóságok intenzív nyomozást folytatnak a brüsszeli terrorista sejt egy ismeretlen tagja ellen. Salah Abdeslam, a tavaly novemberi párizsi merényletsorozat fő gyanúsítottja feltehetőleg három embert vitt október elején a németországi Ulmból Brüsszelbe. Mindhárman hamis szíriai útlevéllel érkeztek Németországba a menedékkérők között, a balkáni migrációs útvonalon. Kettőt közülük már azonosítottak:

A Németországból Belgiumba szállított harmadik személynek nincs nyoma. A belga hatóságok szerint ő lehet a kalapos ember.

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, 32-en meghaltak. Tavaly november 13-án Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, ezekben 130 ember halt meg. A belga hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a párizsi és a brüsszeli merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között. Mindkét támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.

A brüsszeli terroristák bonyolult kapcsolati hálóját itt rajzoltuk le átláthatóbb formában:

Rovatok