Index Vakbarát Hírportál

Jeleket észleltek a lezuhant EgyptAir fekete dobozából

2016. június 1., szerda 13:43

Egy francia hadihajó olyan jeleket észlelt, amelyeket feltehetően a közel két hete a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi utasszállító repülőgép két feketedobozának egyike ad le - közölte szerdán az egyiptomi közlekedési minisztérium a katasztrófa körülményeit vizsgáló testületre hivatkozva.

Egyelőre nem tudni, hogy a pilóták beszélgetéseit vagy a repülési adatokat rögzítő feketedoboz jeleit fogták be.

A tárca szerint ha bebizonyosodik, hogy valóban az egyik feketedoboz jeleit észlelték, akkor is egy hetet kell várni, mire megérkezik a helyszínre az a hajó, amely rendelkezik a biztonságos kiemeléshez szükséges felszereléssel. 

Frissítés: megjött a megerősítés

Francia hatóságok megerősítették, hogy valóban az egyiptomi utasszállító gép két feketedobozának egyikéből fogták a jeleket, írja a Washington Post.

Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata 66 emberrel a fedélzetén május 19-én tűnt el a Földközi-tenger felett, körülbelül 35 perccel a tervezet leszállás előtt, épphogy belépve az egyiptomi légtérbe. Azóta csak néhány sodródó roncsdarabot, illetve emberi testrészeket találtak a tengerben a görög Kárpathosz sziget közelében, a géptest nem lett meg, pedig a múlt héten is észlelték már a vészhelyzetjeladója által leadott jelzéseket.

Egyelőre azt sem tudni, mi okozhatta a gép pusztulását, de az biztos, hogy a járat kifogástalan műszaki állapotban szállt fel Párizsból.

(MTI)

Rovatok