Index Vakbarát Hírportál

Megsértette Erdogant, 700 óra közmunkára ítélték

2016. július 6., szerda 21:44

Erdogan elnök megsértése miatt 700 órányi közmunkára ítélt egy ellenzéki politikust egy isztambuli bíróság, írja az MTI a Turkish Minute információira hivatkozva.

Eren Erdem a legnagyobb török ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt isztambuli szervezetének alelnöke, akit először 2013-ban ítéltek el az akkor még miniszterelnök Erdogan médiában való megsértése miatt.

A politikust akkor 7 ezer török líra pénzbírságra kötelezték (ez a jelenlegi árfolyam szerint közel 700 ezer forint), ám az ítéletet később 350 nap szabadságvesztésre változtatták. A börtönbüntetésből végül 700 óra közmunka lett. Erdem hétfőn a Twitteren azt írta, hogy ügyészségi utasításra a hatóságok leszállították egy repülőről az isztambuli Atatürk repülőtéren.

A képviselő korábban az Iszlám Állam törökországi tevékenységéről tett nagy port kavaró kijelentéseket. Szerinte a terrorszervezet egyik vezetője, Abu Hanzala az országban tartózkodik, ahol propagandakiadványt ad ki, amelyet tömegközlekedési eszközök megállóiban terjesztenek. Erdem azt is állítja, hogy az Iszlám Állam csak Isztambulban legalább öt mecsetet működtet.

A török elnök nem először pereli be a vele packázókat: nemrég például egy német humoristát hurcolt meg a gúnyverse miatt, előtte egy közgazdászt, aki kifütyülte őt, majd bemutatott neki egy tiltakozáson, még korábban pedig egy 17 éves fiút, aki az interneten sértette vérig az államfőt. A török igazságügyi miniszter, Bekir Bozdag közleménye szerint a török ügyészek csak az elmúlt két évben közel kétezer(!) eljárást indítottak Erdogan megsértése miatt.

Rovatok