Index Vakbarát Hírportál

Negyven kommandós feladata lett volna Erdogan kiiktatása

2016. július 18., hétfő 00:39

Miközben még mindig nem csitultak el teljesen a török kedélyek, és folyik az állami és katonai körök totális megtisztítása (a güleinstáktól, a puccsisták szövetségeseitől, meg még ki tudja kiktől), egyre több részlet szivárog ki a több szempontból is igen amatőr és éppen ezért igen gyanús próbálkozás részleteiről - melyeket érdemes nagy óvatossággal kezelni.

A török Hurryet és a legbefolyásosabb arab médiabirodalom, az al-Dzsazíra például vasárnap egyszerre jutott hozzá Erdogan megmenekülésének történetéhez. Eszerint az 1. Hadsereg parancsnoka, Ümit Dündar egy órával a puccs kezdete előtt riadóztatta Erdogant, hogy az összeesküvők

egy kommandót küldtek, melynek az a feladata, hogy élve vagy holtan, de fogja el a török elnököt.

A később a túszul ejtett vezérkari főnököt is helyettesítő Dundar biztosította hűségéről Erdogant:

Ön a mi legitim elnökünk. Én az ön oldalán állok, egy óriási hatalomátvételi kísérlet kezdődik, és az irányítás kezd kicsúszni a kezünkből Ankarában. Jöjjön Isztambulba, biztosítom majd az odavezető utat és a tartózkodási helyét.

Ez a figyelmeztetés mentette meg a délnyugat-törökországi Marmaris-ban üdülő Erdogant, aki fél órával azelőtt távozott, hogy megérkezett volna az összeesküvők három helikoptere, fedélzetén 40 kommandóssal, akik össze is csaptak az elnöki őrséggel.

Ahogy arról írtunk, Erdogan számára a necces pillanatok nem értek véget az üdülőhelyről való távozásával, hiszen a levegőben állítólag két F-16-os fogta be célzókészülékébe az elnöki gépet, de valamiért nem nyitottak tüzet. 

Rovatok