Index Vakbarát Hírportál

Szabadon engedték El Chapo elrabolt fiát

2016. augusztus 21., vasárnap 10:40

Alig egy héttel azután, hogy egy rivális kartell fegyveresei elrabolták, már szabadon is engedték a leghíresebb mexikói drogbáró, Joaquín El Chapo Guzman, vagyis a Köpcös legkisebb fiát. Jésus Alfredo Guzmant a Jalisco állambeli Puerto Vallarta városának egyik étterméből rabolta el öt társával együtt a helyi Cártel de Jalisco Nueva Generación nevű kartell. 

Guzman családja azóta folyamatosan tárgyalt az emberrablókkal, akik végül péntek este elengedték a túszokat. Hogy pontosan mi győzte meg őket, azt a Köpcös rokonai nem árulták el a sajtónak. 

A CJNC kartell korábban együttműködött az El Chapo vezette Sinaola kartellel, az elmúlt időben viszont kiújult a két bűnszervezet közötti konfliktus, hogy ki uralja a nyugat-mexikói drogcsempész hálózatokat. A Sinaola részben az amerikai kormány segítségével lett az egyik legerősebb kartell Mexikóban, egyedül a CNJC jelenthet neki kihívást.

Jalisco és Sinaola államok kormányzói az emberrablás után arra figyelmeztették a lakosságot, hogy számítani kell rá, hogy Alfredo elrablását valamilyen megtorlás követi majd. A hét folyamán a mexikói hatóságok erősítést küldtek az ország több szövetségi államába, hogy elejét vegyék a két szervezet közti esetleges erőszakhullámnak. 

Alfredo Guzman maga is fontos szerepet tölt be a Sinaola kartellben, amiért 2009 óta ellene is letartóztatási parancs van érvényben az Egyesült Államokban, El Chapo januári letartóztatása óta pedig a többi bátyjával együtt még fontosabb szerepet tölt be a kábítószer-kereskedelemben. A Köpcös jelenleg Ciudad de Juarezben, egy szigorúan őrzött börtönben várja, hogy végül kiadják-e az Egyesült Államoknak, vagy sem. 

Rovatok