Index Vakbarát Hírportál

Nyilvánosságra hozták a németországi merénylők üzeneteit

2016. szeptember 15., csütörtök 13:17

Júliusban két terrortámadás is történt Németországban, mindkettő Bajorországban. A Süddeutsche Zeitung (SZ) most nyilvánosságra hozta a két merénylő üzenetváltásait az Iszlám Állammal. Az SZ nem közölte, honnan jutott hozzá a merénylők és a terrorszervezet ügynökei közötti üzenetváltáshoz. A rendőrség annyit már korábban elárult, hogy a kapcsolat hónapokon át fennállt közöttük.

A két merényletet mindössze hat nap különbséggel hajtották végre:

Riaz A. maga mondta a kontaktjának, hogy baltával és késsel akarja véghez vinni a támadást. "Nem lenne jobb autót használni, testvérem?" – kérdezte az ügynök, de mint kiderült, a fiú nem tudott vezetni. Az ügynök szerint sokkal nagyobb kárt lehetne okozni egy autós merénylettel, de Riaz A. azt válaszolta, hogy már aznap este "a Paradicsomba akar jutni".

Közvetlenül a támadás pillanatáig kapcsolatban álltak, az ügynök bátorította, hogy ne kést, hanem baltát használjon, és biztosította, hogy az Iszlám Állam magára fogja vállalni a támadást. Végül Riaz A. azt írta, "most kezdem", mire a kontaktja válasza:

Most a mennybe fogsz jutni.

Mi a bajod? Én már megtettem volna

Mohammed D. is hasonló módon csetelt a maga kontaktjával, mikor az Ansbach Open 2016 nevű zenei fesztivál megtámadását tervezte. (Az nem derül ki, hogy ez a kapcsolattartó ugyanaz az ügynök volt-e, vagy valaki más). "Ez a hely tele lesz emberrel" – írta. "Öld meg mindannyiukat egy nagy területen, hogy mind elterüljenek a földön" – jött a válasz. A fesztiválra kiérve viszont Mohammed D. elbizonytalanodott a biztonsági készültség miatt. "Keress egy pontot, és szaladj bele a tömegbe.

Törj át a rendőrökön és fuss

– tanácsolta az ügynöke.

Amikor a férfi még mindig hezitált, a kontaktja elvesztette a türelmét, és követelőzőbb hangra váltott: "Felejtsd el a fesztivált, és keress egy éttermet. Mi a bajod? Én akkor is megtenném, ha csak két ember ott lenne. Bízz Istenben, és menj az étterembe." Mohammed D. így is tett, és csak a szerencsén múlt, hogy rajta kívül senki más nem halt meg.

Németország az Iszlám Állam egyik fő célpontja, és bár a franciaországi és belgiumi merénylethez hasonló méretű támadásokat sikerült megakadályozni, folyamatos a készültség. A közelmúltban a német belügyminiszter azt mondta, 520 terroristagyanús menekült él az országban, és a hatóságok szerint az európai dzsihadisták egyre többen szivároghatnak vissza Szíriából. Kedden pedig az Iszlám Állam egy alvósejtjét is elfogták egy német menekülttáborban.

Rovatok