Az oroszbarát Igor Dodon moldáviai elnökválasztási győzelme után a szakadár állammal sűlyosbított országban ismét nőhet Moszkva befolyása. Az EU-párti kormány támogatottsága visszaszorulóban, de nem annyira, hogy Dodon könnyedén megvalósíthassa azt, ami Moszkvának egyelőre Ukrajnában nem sikerült: az ország szövetségi átalakítását, hogy a Kreml az oroszbarát országrészen keresztül betonozza be befolyását.
Nem cáfolt rá választási ígéreteire Európa legszegényebb országának vasárnap megválasztott elnöke: Igor Dodon már másnap bejelentette, hogy első államfői útja Moldovából Moszkvába vezet.
Az inga ezzel az EU felől ismét Oroszország felé lendült ki a 3,5 millió lakosú kelet-európai országban, amely 2014 nyarán írta alá a társulási szerződést az EU-val, bár a tagságtól az integrációt támogató vezetés alatt is távol volt.
Dodon 53 százalékos részvétel mellett 52,6 százalékkal nyert a liberálisoktól indult, majd idén saját pártot gründoló Maia Sandu volt oktatási miniszterrel szemben egy olyan választáson, amelyet a nyugati és az orosz nemzetközi megfigyelők is alapvetően szabadnak értékeltek. Igaz, a külföldi képviseleteken több helyen nem volt elég szavazólap, ami elméletileg befolyásolhatja is az eredményt: az elmúlt években rendszeresen 750 ezer volt a folyamatosan, vagy időszakosan külföldön dolgozók száma. Ám annak ismeretében, hogy ebből legalább félmillióan nem Nyugaton, hanem Oroszországban dolgoznak, valószínűleg inkább a nyertes Dodon eredményeit javította volna, ha minden külképviseleten elegendő szavazólap áll rendelkezésre.
Ennek ellenére az EU-párti Sandu támogatói a választási eredmény meghamisítására hivatkozva utcára vonultak.
Az eredmények alapján abban igaza lehet a szocialista politikusnak, hogy győzelme az Oroszországgal való szorosabb kapcsolatok társadalmi támogatását jelzi. Anyagilag ez indokoltnak tűnhet: tavaly 900 millió dollárt utaltak haza az Oroszországban dolgozó moldávok, ami névértéken mindössze 6,5 milliárd dolláros GDP-vel rendelkező országban meghatározó tétel. Nagyjából hasonló a nyugati utalások aránya is, így a külföldön dolgozók megtakarításai az ország gazdaságának 20-30 százaléka körül mozognak. A keleti elvándorlást megkönnyíti, hogy Moldova a Független Államok Közösségének tagja, a nyugatit, hogy a kettős állampolgárság intézménye révén Románia állampolgárságot biztosított a moldávok többségének.
A szocialista Dodon nem titkolta, hogy Oroszországot tekinti stratégiai partnernek: eredménytelennek mondta az EU-val kötött társulási szerződést, pártja, a PSRM szoros kapcsolatban áll a Kremlhez lojális, Méltányos Oroszországgal (SZR), euroszkeptikus, orosz nyelvet védő nézetek mellett állt ki.
De mitől is kiemelten fontos, hogy merre húz a tengertől elzárt, Oroszországgal sem határos, apró és szegény, stratégiai nyersanyagoktól távol eső Moldova?
Az ország rövid, de véres háború színtere volt 1992-ben: ezer ember vesztette életét a Szovjetunió felbomlását és Moldova függetlenné válását el nem ismerő dnyeszterentúli, főként oroszok lakta terület, a későbbi szakadár Dnyesztermenti Köztárság (PMR) erői és a függetlenné vált Moldova erői között.
A konfliktus 24 éve áll befagyasztva, a status quo fenntartásáért Oroszország felel. A helyzetet bonyolítja, hogy a dnyeszterentúli területen áll Oroszország legnagyobb külföldön lévő fegyverraktára. Az egykori szovjet haderő 14. hadseregéhez tartozott cobasnai bázis a hidegháború alatt is stratégiai jelentőségű volt, az itt őrzött arzenál mérete azonban a Szovjetunió megszűnésével tovább nőtt, mert a közép-kelet-európai kivonulás után ide kerültek az onnan kivont haderők. Moszkva 1999-ben az isztambuli megállapodásban vállalta ugyan az arzenál felszámolását és az ott lévő, összesen 1200 katona kivonását – egy részük az 1992-es megállapodás alapján békefenntartó szerepet lát el –, Moszkva szerint azonban ez csak a moldáviai helyzet megnyugtató rendezése után történhetne meg, nem pedig annak előfeltételeként. Igaz, Oroszország így is felszámolta a Cobasnában tárolt fegyverek felét.
Az állomány jelenleg 20 ezer tonna – főként lejárt szavatosságú – lőszert, gránátokat, aknákat, bombákat jelent.
Az elmúlt évtizedek moldovai vezetése szerint azonban Moszkva sosem volt érdekelt a konfliktus valódi rendezésében, mert ezzel is akadályozni tudta Moldova euroatlanti integrációját.
2003-ban közelinek tűnt egy megállapodás, amely szövetségi állammá alakította volna át Moldovát, az utolsó pillanatban – annyira utolsó, hogy az aláírásra készülő Vlagyimir Putyin orosz elnök vizitjét előkészítő gép már megérkezett Chisinauba – azonban Vlagyimir Voronin moldáv elnök visszatáncolt a Moszkva és a támogatását élvező PMR által elfogadott tervtől.
Moszkva továbbra is a szövetségi állammá való átalakítást szorgalmazza – pontosan úgy, ahogyan ezt Ukrajnában követeli 2014 óta, azzal a céllal, hogy gátat szabjon a NATO bővítésének, vétójogot adva a szövetségesített ország oroszbarát részeinek.
A különbség a két ország között az, hogy a kelet-ukrajnai szakadárokhoz Oroszországnak közvetlen szárazföldi összeköttetése van, a mindössze négyezer négyzetkilométeres, félmillió ember lakta PMR-rel azonban nem határos.
Ezért is nőtt meg a Krím orosz elcsatolása és a kelet-ukrajnai konfliktus alatt az aggodalom, amikor már a délnyugati Odesszában is oroszbarát tüntetések voltak. Sokakban felmerült, hogy Oroszország Ukrajna teljes déli részét megpróbálja ellenőrzése alá vonni, közvetlen összeköttetést biztosítva a moldáviai szakadár PMR-hez, amely 24 éve lényegében elkülönült életet él Moldovától, saját pénzt, a dnyesztermenti rubelt is bevezetve.
A PMR elnöke szeptemberben újabb követ dobott az állóvízbe azzal, hogy ismét követelte országa függetlenségének elismerését és az Oroszországhoz való csatlakozás lehetővé tételét.
Ukrajna és Moldova az elmúlt év során mindinkább együttműködött a PMR elszigetelésében, tartva attól, hogy a terület újabb aktív, orosz expanziós konfliktus forrásává válna, hasonlóan Kelet-Ukrajnához.
Dodon győzelmével Chisinau és Kijev viszonya nyilván megváltozik, de túlzás lenne állítani, hogy így Oroszország már könnyedén megvalósíthatja célját, Moldova föderalizálását. Igaz, egyelőre elég lehet a destabilizáció is, amihez láthatóan nem kell sok, a 2014-es választáson az EU-ellenes szocialisták kapták ugyan a legtöbb szavazatot, de az EU-párti koalíció szerezte meg a parlamenti többséget, ám a szövetségesek hamar egymásnak estek, majd a kormány összekalapálásával voltak elfoglalva, amin nem segített tavalyi korrupciós botrány, és az új kormányfő hamisított érettségije.
A jelenlegi kormányfő, Pavel Filip januári beiktatását is tiltakozó tüntetések kísérték, a parlament megrohamozása is hajszálon múlt, koalíciója törékeny. Sok múlik a független képviselőkön, akik most a legnagyobb csoportot alkotják a 101 fős parlamentben, 26 hellyel. Igaz, Dodon pártjának is csupán 24 mandátuma van, akit kiegészítve a még most is Voronyin vezette, de már csak hét fős kommunista frakcióval, még mindig messze van a stabil többség.
Nem véletlen, hogy Dodon inkább alkotmánymódosítást, az elnöki jogkör szélesítését és 2017-re előrehozott választásokat szeretne 2018 novembere helyett, hogy bebiztosítsa a Moszkva számára is megfelelő többséget. Ennek véghezvitele azonban kétséges, de az bizonyos, hogy Moldova a korábbinál aktívabban lesz jelen az EU és Oroszország közötti vitában, és az ország stabilitása közvetlen függvénye lesz annak, hogyan alakul a helyzet a háborúval sújtott Ukrajnában.