Index Vakbarát Hírportál

Korrupciós vádak miatt hallgatják ki Netanjáhút

2016. december 28., szerda 22:13

Mindjárt jobban érthető Benjámin Netanjahu miniszterelnök kirohanása a palesztin hatóság, az ENSZ és John Kerry amerikai külügyminiszter ellen, ha tudjuk: 

szerdán két korrupciós ügyben is nyomozást indított Netanjahu ellen az izraeli államügyész

Aviháj Mendelblit államügyész eskü alatt hallgatja majd ki a kormányfőt, akit két ügyben vádolnak korrupcióval és csalással - de hogy konkrétan milyen ügyekben, azt egyelőre nem szellőztették meg a médiában. De úgy tudni, az egyik ügy súlyosnak tekinthető, és bizonyítékok is vannak Netanjahu ellen.

Aviháj Mendelblit főügyész már hónapokkal ezelőtt felkérte a rendőrséget a nyomozás megindítására, de a helyi média szerint a Netanjahu által kinevezett Mendelblit egyszersmind erősen be is határolta a rendőrség munkáját. A rendőrség a hátráltató tényezők ellenére is összeszedett annyi információt, ami alapján várhatóan már a közeli napokban kihallgatják a kormányfőt.

A két ügyről egyelőre nem lehet részleteket tudni, de valószínű, hogy nem a tengeralattjáró-beszerzéssel vagy a tiltott kampánytámogatással kapcsolatosak. A rendőrség képviselői szerint a nyomozás több hónapos késleltetése egyértelműen indokolatlan volt, és a tévécsatorna szerint erről majd magyarázatot kell adnia az államügyésznek.

Izrael egy korábbi kormányfője jelenleg is börtönben ül: Ehud Olmertre sikerült rábizonyítani azt, hogy még jeruzsálemi polgármesterként hatvanezer sékel csúszópénzt fogadott el egy, a városképtől tökéletesen elütő lakópark építésének engedélyezéséért cserébe.

(MTI)

Rovatok