Index Vakbarát Hírportál

Biden megerősítette, hogy Obamával látták a Trumpról szóló állításokat

2017. január 12., csütörtök 23:59

Joe Biden alelnök megerősítette, hogy neki és Barack Obamának is megmutatták múlt héten a titkosszolgálatok vezetői azokat a meg nem erősített állításokat, amik között többek között az is szerepelt, hogy Oroszországnak kompromittáló információja lehet Donald Trump leendő elnökről, írja a CNN.

Először a CNN számolt be arról, hogy múlt pénteken a titkosszolgálati vezetők Obamának és Trumpnak is megmutattak az elnökválasztást ért hekkelésekről készített jelentéshez csatolva egy kétoldalas kivonatot is, ami egy olyan 35 oldalas dokumentum alapján készült, amit állítólag egy volt brit hírszerző állított össze.

A BuzzFeed kirakta magát a 35 oldalas, meg nem erősített szöveget is, erről itt írtunk bővebben. Itt pedig azt is kifejtettük, hogy miért nem érdemes senkinek sem készpénznek venni azt, ami a sajtóban vagy akár a közösségi médiában az ügyben megjelent.

A CNN korábban arról írt, hogy Trump is látta a kétoldalas kivonatot, viszont ezt a stábja tagadta. Most Biden irodája azt erősítette meg, hogy neki Obamával együtt viszont bemutattak Trumpról szóló állításokat. A leköszönő alelnök szerint a titkosszolgálati vezetők úgy érezték, hogy szólniuk kell Obamának is, mert azt tervezték, hogy Trumpot is felvilágosítják. Biden állítólag olvasta a teljes, 35 oldalas dokumentumot is.

A CNN emellett több szenátortól úgy tudja, hogy a kétoldalas kivonatot a szenátusban is megvitatták egy zárt ajtók mögött tartott hírszerzési megbeszélésen. Titkos szolgálati tisztviselők azt is jelezték, hogy nem a hírszerzők állították össze az anyagot.

James Clapper, az amerikai hírszerző szerveket összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetője szerda este felhívta Trumpot, utána pedig közleményt is kiadott. Szerintük nincs közük az amerikai szolgálatoknak a dosszié létrejöttéhez és kiszivárogtatásához, azok már korábban terjedtek. Emellett biztosította Trumpot, hogy a szolgálatok munkájukkal kiállnak a mindenkori elnök mellett.

Elmondása szerint a november óta a sajtó és a politikusok körében keringő 35 oldalas dokumentumról sosem állította a DNI, hogy azok megbízhatók, azokból a szolgálatok nem vontak le semmilyen következtetést, de fontosnak tartották a létezését annyira, hogy értesítsék róla a döntéshozókat. Trump a Twitterre viszont azt írta ki a telefonbeszélgetés után, hogy Clapper megalapozatlannak nevezte a dokumentumban foglaltakat.

Rovatok