Index Vakbarát Hírportál

Trump vacsora után mesélt a támadásról a kínai elnöknek

2017. április 7., péntek 20:29

Lassan kerülnek ki a részletek az amerikai és kínai elnökök találkozásáról. Hszi Csin-ping Floridában látogatta meg Donald Trumpot, és Sean Spicer, a Fehér Ház sajtósa elmondta, hogy szóba került a szíriai rakétatámadás. Méghozzá akkor, amikor már befejezték a vacsorát, Trump pedig a szállására kísérte a kínai elnököt.

Trump ekkor még nem tudta a támadás eredményét, csak azt, hogy lezajlottak. Erről később tájékoztatták.

Spicer elmondása szerint a rakéták helyi idő szerint este 20:30-kor csapódtak be, de nem tudta megmondani ennél pontosabban, hogy mikor cserélt információt a két elnök. Spicer hozzátette, hogy a támadás előtt 10 perccel minden kongresszusi vezetőt értesítettek az eseményről.

A Reuters szerint Trump annyit mondott a Hszivel közös beszélgetésekről, 

Úgy gondolom igazán nagy előrelépés volt. És további előrelépések lesznek. Úgy hiszem, hogy a viszonyom Hszi elnök úr és közöttem kiváló. Azt is hiszem, hogy sok, potenciálisan rossz probléma fog megoldódni.

A Reuters szerint főleg kereskedelmi problémákról és Észak-Korea atomfegyver-programjáról beszélgettek.

Korábban Trump többször keményen fogalmazott már, ezért is kérdés volt, hogy milyen hangulatú lesz a találkozó. Hszi kétnapos amerikai látogatása előtt számos fontos téma volt, ami szóba kerülhetett a két vezető között:

Trump általában viszont arról beszélt, hogy nagyon tiszteli Hszit és Kínát, és nem lenne meglepve, ha valami olyan drámai megállapodást is kötnének, ami mindkét országnak kedvezne.

Arra előzetesen is számítani lehetett, hogy a kínaiak majd viszonylag korlátozott számú nyilvános megjelenésre törekednek, ahogy végül az történt is. A két vezető sokkal inkább zárt ajtók mögött egyeztetett.

Rovatok