Index Vakbarát Hírportál

Trump és Putyin túl van azon a bizonyos kézfogáson

2017. július 7., péntek 14:07

Donald Trump és Vlagyimir Putyin a pénteken kezdődő G20-on már összefutott, és egy bárasztal mellett átesett azon az első kézfogáson, amit az egész világ árgus szemekkel figyelt.

Az amerikai és az orosz elnök akkor találkozott, amikor a Hamburgba érkezett vezetők összegyűltek a G20 hivatalos kezdése előtt. Trump kinyújtott kezét Putyin mosolyogva rázta meg, az amerikai elnök pedig alúlról megpaskolta az orosz elnök karját.

Donald Trump and Vladimir Putin meet for the first time at the G20 summit in Hamburg pic.twitter.com/LQmSKkWQks

— Sky News (@SkyNews) 2017. július 7.

Trump és Putyin majd később, várhatóan délután négy körül fog kétoldalú találkozót folytatni, ahol rajtuk kívül csak külügyminisztereik, Rex Tillerson, és Szergej Lavrov lesznek bent. Trump több tanácsadója is azt mondta, nincs előzetesen egyeztetett napirend, „arról fognak beszélni, amiről akarnak."

Előzetesen sok elemző azon spekulált, hogy az amerikai elnök valamiféle látványos eredményt akar majd felmutatni, elsősorban Szíria, illetve az Iszlám Állam ügyében. Putyin bármiféle esetleges szíriai engedményért cserébe az Oroszországra kivetett gazdasági szankciók enyhítését akarja kierőszakolni, ami egész biztosan kiverné a biztosítékot a washingtoni törvényhozásban és Amerika európai szövetségeseinél is.

Az alaphangot viszont megadta, hogy Trump a hamburgi G20 előtt Lengyelországban turnézott, ahol a korábbi hangneméhez képest elég határozottan beszólt Oroszországnak az ukrajnai és szíriai háborúkban játszott szerepe miatt.

Arról itt írtunk bővebben, mire lehet számítani Trump és Putyin találkozóján, és általában a G20-csúcson. A Hamburg egyes részeit lángba borító antikapitalista tüntetésekről pedig itt olvashat.

Rovatok