Index Vakbarát Hírportál

A hét végétől nem kapnak vízumot az Egyiptomba utazó katariak

2017. július 18., kedd 15:03

Tovább gyűrűzik az arab világ több, mint egy hónapja tartó konfliktusa, Egyiptom ugyanis kedden bejelentette, a hét végétől nem ad beutazóvízumot az országba érkező katari állampolgároknak – írja az MTI.

 A csütörtöktől érvénybe lépő rendelkezés nem vonatkozik az egyiptomiak katari házastársaira, és a katari diákokra, akik az országba érkezéskor jogosultak a turista vízumra.

– közölte Ahmed Abu Zeid külügyi szóvivő. A döntés egyébként már hétfőn ismertté vált, mikor Számeh Sukri külügyminiszter találkozott kuvaiti kollégájával, Szabáh al-Hálid al-Hamad al-Szabáh sejkkel, aki közvetíteni próbál Katar és szomszédjai viszályában.

Sukri kitartott amellett, hogy Katarnak válaszolnia kell az arab országok követeléseire, melyekről az ország ugyanakkor már kijelentette, elutasítják őket. Doha azt mondja, hajlandóak lennének tárgyalni, az ultimátumot adó országok azonban nem kívánnak alkudozni és az elszigetelés irányába tett további lépésekkel fenyegették Katart, ha nem fogadja el követeléseiket – vélhetően erre került most sor Egyiptom részéről.

A katari helyzetről éppen tegnap írtunk részletesebben, ezt a cikkünket itt olvashatják. 

Rovatok