Hosszú évek óta először tartottak nyilvános kivégzést Jemenben (legutóbb 2009-ben végeztek ki valakit). A halálra ítélt 42 éves férfi megerőszakolt és megölt egy hároméves lányt.
A kivégzést az utcán tartották a főváros, Szanaa egyik börtönének közelében kedden, az eseményt pedig egy sor külföldi fotóügynökség is dokumentálta. Ellentmondásos történelmi fotók hosszú sorához csatlakoznak a képeik, köztük a Reuters fotósának anyaga, aki most az ügynökség blogján is beszélt a képekről.
A Reuters a kivégzés tágabb környezetét is megmutatja, amiből egy teljesen szürreális világ képe rajzolódik ki: a nézők között egy tűt sem lehetett volna a földre ejteni, még a lámpaoszlopokról és a környező házak tetejéről is fürtökben lógtak a kivégzésre kíváncsi helyiek. Köztük rengeteg gyerek, mobiltelefonnal kamerázó helyiek és katonák.
Harc ment a helyekért az első sorokban. A Reuters fotósa azt írta az ügynökség blogján, hogy szabályos tülekedés volt az első helyekért, a tömeget fegyveres katonáknak kellett biztosítaniuk. Félő volt, hogy a halott lány apjának törzse még a kivégzés előtt rátámad a gyilkosra.
Azt is a fotóstól tudjuk, hogy a földön fekvő férfi az ítélet végrehajtása előtt megpróbált még beszélni a AK-val felette álló férfivel, aki nyugodtan elszívott egy cigarettát, mielőtt a hátának szegezte a fegyvert.
Négy lövéssel hajtották végre az ítéletet.
A tömeg éljenzett, a lány apja lenyilatkozta a sajtónak, hogy új életének első napja a mai, és rendkívül elégedett az ítélettel. A képek alapján látszólag minden a legnagyobb rendben van, és ha az erőszakhoz már hozzászokott a szemünk, ez a kényelmetlen természetesség az igazán durva ezekben a fotókban.
A környéken évek óta véres háború dúl a szaúdiak által támogatott jemeni kormány és a síita húszi törzsek között, kolerajárvány pusztít, ami mára legalább egymillió gyereket fenyeget, miközben még többen vannak, akik krónikus alultápláltság miatt halnak éhen az országban. A 25 milliós Jemenben a lakosság nyolcvan százalékának túlélése csak a külföldi élelmiszersegélyeken múlik.
Egy ilyen környezetben világos üzenete van egy olyan kivégzésnek, amiből showműsort csinálnak. Ha valóban az erőszakot akarták volna megtorolni, kivégezhették volna a férfit a börtön falain belül is. Felmerül tehát az eseményt végigfotózó sajtó szerepe is a történetben.
1971-ben a hadsereg egy sportpályára hívta a nemzetközi sajtót az önállóságát épp csak kikiáltó Bangladesben, ahol a függetlenségi háborúban Pakisztánt támogató katonákat végeztek ki bajonetekkel. Amikor a helyszínre érkező fotósok meglátták, hogy mi történik, egy részük letette a kamerát és hazament. Ketten azok közül, akik maradtak, Pulitzer-díjat kaptak a képekért. A fotók hatására pedig az addig a bangladesi hadsereget támogató India aktív fellépést hirdetett a kegyetlenkedések ellen.
Aztán ott van a saigoni kivégzés emblematikus képe, ami egy hasonlóan erőszakos képből mára a háborúellenesség egyik legismertebb szimbólumává alakult a közös emlékezetünkben. A maga idejében pedig erősen formálta az amerikai közvélemény gondolkodását a háborús szerepvállalásról.
A jemeni helyzet viszont más. A háborús környezethez nem közvetlenül kapcsolódik – nem mintha a háború bárhogyan is legitimálna egy kivégzést – és a tény, hogy lakossági propagandaműsort csináltak egy gyilkosságból, egészen más üzenetet közvetít a képeken keresztül.
A terror és a megfélemlítés képei ezek egy olyan országból, ahol a hatalom megtartásának módja és eszköze a médián keresztül terjesztett erőszak.
