2017-re az iszlám terrorizmus szele szinte az összes nagy európai országot meglegyintette: Párizs, London, Brüsszel, Barcelona, Manchester utcáin a sokkoló terrortámadásokat követően ma már gépfegyveres rendőrök támasztják a vaskordonokat és útakadályokat. És bár ez a látkép az olasz nagyvárosok utcáin sem ismeretlen, egy fontos különbség van:
Pedig Olaszország nem csak a NATO, hanem az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíciónak is tagja – igaz, Magyarországhoz hasonlóan főleg kiképző-támogató szerepben. Fővárosa, Róma szimbolikus szempontból még a World Trade Centernél is fontosabb célpont: a katolikus kereszténység, de a Közel-Keletről nézve úgy általában a kereszténység központja – súlyát jól mutatja, hogy az IS propagandaújságát 2016 őszétől már nem Dábik-nak, hanem Rumiyah-nak, azaz Rómá-nak hívják. Ráadásul a balkáni útvonal lezárásával Olaszországba érkezik a menekültek java része – 2017 első félévében az összes Európába érkező illegális migráns 82 százaléka. Azaz ha igaz lenne az illegális migráció és a terrorizmus közvetlen kapcsolata, akkor Olaszországnak kvázi csatatérré kellett volna már változnia.
De nem változott.
A terrortámadások hiánya mellett az is feltűnő, milyen kevés dzsihadista indult olasz földről a Közel-Keletre: csak 87 (egy másik számítás szerint 112) dzsihadista érkezett Olaszországból az Iszlám Állam területére, közülük alig tucatnyi tért vissza a félszigetre; ez a szám eltörpül a Nagy-Britanniából, Belgiumból és pláne a Franciaországból a Kalifátusba induló, majd onnan részben visszatérő potenciális terroristák számához képest
A terrorizmus-szakértők szerint a terror-érintetlenségnek több, részben egymástól független, részben egymást kiegészítő magyarázata van. Tehát:
Olaszország a kilencvenes évek óta számít befogadóországnak, azaz még kevés a másod- vagy harmadgenerációs bevándorló; hiányzik a – Marco Lombardi terrorizmus-szakértő kifejezésével élve – „dühös generáció”, ami a többi nyugat-európai országban kitermelte az Abdeslamokat és Salman Abediket. Az olasz lakosságnak csak 0,3 százaléka tartozik az Unión kívülről jött családok második generációjához (ez a szám a hasonló össznépességgel rendelkező Nagy-Britanniában 3, Franciaországban 3,9 százalék). Ráadásul az olaszországi bevándorlók nem alkotnak a nagyvárosokban olyan homogén szociális/vallási/etnikai zárványokat, mint amilyenné például egyes francia banlieu-k váltak.
A bevándorlók és az őslakosok közti társadalmi egyenlőtlenség is kisebb; sőt, az unión kívülről érkezett bevándorlók között Michele Groppi terrorizmus-kutató felmérése alapján a munkanélküliség alacsonyabb (8 százalék), mint az országos átlag (12 százalék). Ez a többi országban pont fordítva van – Nagy-Britanniában például a muszlimokat sújtja az összes felekezeti/etnikai csoport közül a legjobban a munkanélküliség. A prosperálóbb és integráltabb muszlim közösségekben a vahabita imámok befolyása sem volt olyan nagy, mint a brüsszeli vagy londoni radikális hitszónokoké – és ők is már 2014-re vagy börtönbe, vagy Szíriába kerültek.
Olaszországot évtizedeken keresztül egymás után rázták meg a súlyos terrortámadások. És nem csak a neofasiszta Ordine Nuovo (Új Rend), majd a szélsőbaloldali Brigate Rosse (Vörös Brigádok) tevékenységére gondolok, hanem arra is, hogy az ország a hetvenes évektől számos közel-keleti hátterű – ami akkor még nem iszlamistát, inkább Izrael-ellenességet jelentett – terrortámadást is át kellett hogy éljen (a római repteret például kétszer is végigsorozták).
Egy időben elterjedt az a hír, hogy a maffia kész saját kezébe venni a terror elleni harcot, de ez leginkább a bűnszövetkezet PR-fogásának bizonyult: a nagy hagyományokkal rendelkező bűnszervezet ugyanis kiválóan prosperál az embercsempészetből és a fegyverkereskedelemből is. De a maffia közvetett módon mégis hozzájárul valamelyest Olaszország biztonságához: a hatóságok ugyanis sok mindent tudnak kamatoztatni az ellenük folytatott harc tanulságaiból.
Francesca Galli egyetemi tanár, terrorizmus-kutató így foglalja össze azt a módszert, amit átemeltek a maffia elleni harcból a terrorizmus elleni küzedelembe:
A terrorista hálózatokba való beszivárgás és zavarkeltés is megköveteli, hogy szoros közösségi, sőt családi kötelékeket tudjunk feloldani. Azokat, akikről azt gyanítjuk, hogy dzsihadisták lehetnek, arra bátorítjuk, hogy szakítsanak a szervezetükkel és működjenek együtt az olasz hatóságokkal.
A hatóságoknak a terror és a maffia elleni évtizedes harcok miatt mind a jogszabályi hátterük, mind a gyakorlatuk megvan a dzsihadistákkal szembeni eredményes fellépésre. A bíróságok is könnyebben adnak engedélyt a lehallgatásokra, a hatóságok pedig a legkisebb gyanúra is reagálnak, nem csak hizlalják az aktákat, mint ahogy az több európai terrorista esetében is történt. A legkönnyebb dolguk persze az állampolgársággal nem rendelkező, de gyanús egyénekkel van: őket rövid úton kitoloncolják; szeptember végéig már 209 embert küldtek haza repterekről, kikötőkből.
A 2016 márciusa és 2017 márciusa közötti időszakról közzétett statisztikák szerint Olaszországban a terrorizmussal összefüggésben
2001 óta több mint 20 meghiúsított, vagy megvalósult, de különösebb izgalmakat nem okozó iszlamista merénylet került nyilvánosságra. A rendőrségnek az elmúlt években sikerült többek között még embrionális állapotában lelepleznie egy Vatikán elleni öngyilkos merényletet, egy Colosseum elleni robbantást, illetve felszámoltak egy velencei albán sejtet is, mely fel akarta robbantani a Rialto-hidat.
Az, hogy Olaszországot még nem rázták meg terrorcselekmények, nem jelenti azt, hogy ne lenne kulcsország a terrorizmus szempontjából. Számos ismert terrorista is szorosan kötődött Olaszországhoz:
Michele Groppi már idézett tanulmányában azt írja, hogy Olaszország elsősorban logisztikai szempontból fontos a terroristáknak – és számos merénylet-terv ellenére ugyanígy volt ez már az al-kaidás időkben is. Groppi azonban arra figyelmeztet,
Az első intő jel a muszlim közösség sérelemérzete: a Groppi kutatásában megkérdezett muszlimok 51 százaléka érezte úgy, hogy hátrányos megkülönböztetés éri őt, 64 százaléka szerint „neki nincs szava”, 82 százaléka pedig úgy látja, hogy a média az iszlám diszkreditálására törekszik. Ezek a sérelmek tipikus indikátorai annak, hogy egy adott közösségben megindulhat a radikalizálódás. Ezen kívül több olasz városban, Rómában, Torinóban és Milánóban is megindult a gettósodás folyamata, azaz a muszlimok egyetlen utcába/kerületbe kezdenek összpontosulni.
Az olasz börtönökben jelenleg mintegy 400 olyan elítélt ül, akiket külön figyelemmel kísérnek a radikalizációra való esély miatt.
És végül fenyegető tényező az is, hogy Olaszország két dzsihadista beszivárgási útvonal – a líbiai és a balkáni – metszéspontján található. Emiatt nem csak a több százezer friss menekültet kell szemmel tartani, de a Boszniából vagy Koszovóból korábban érkezett több tízezernyi bosnyákot és koszovóit is.
(Borítókép: Rendőri készültés a Szent Péter téren 2017. március 24-én. Ferenc pápa és az EU-csúcson részt vevő államfők és miniszterelnökök talájkozójának idejére a Vatikánt lezárták a látogatók elől. Fotó: AFP / Andreas Solrao)