Index Vakbarát Hírportál

Lejárt a Mugabénak adott határidő

2017. november 20., hétfő 10:00 | aznap frissítve

Hétfő délben lejárt a Robert Mugabe zimbabwei elnöknek adott határidő arra, hogy magától mondjon le, ezért a kormányzó pártjának tagjai megkezdik a tárgyalásokat az alkotmányos elmozdításáról.

Korábban a CNN egy bennfentes forrásra hivatkozva azt írta, hogy Mugabe beleegyezett abba, hogy lemond, és megfogalmazta a lemondásáról szóló levelet. A CNN szerint ebben az esetben a katonasággal kötött alku értelmében Mugabe és felesége, Grace teljes védettséget kapott volna. Arról nincs hír, hogy végül ez miért nem történt meg.

Bár mindenki arra számított, hogy vasárnapi tévés beszédében Mugabe le fog mondani, ez sem történt meg. A 37 éve uralmon lévő, 93 éves elnök hosszú nyilatkozatában a megújulásról és az állami pillérek stabilitásáról beszélt, és arról, hogy a kormánypárt decemberi kongresszusáig elnökölni akar (azok után, hogy a párt éléről már napközben leváltották). A beszéd végén annyit mondott, „köszönöm mindenkinek, és jó éjszakát!".

Hírügynökségi értesülések viszont már akkor úgy tudták, hogy a párt vezetői hétfőig adnak időt Mugabénak az elnöki tisztségről való lemondásra, különben alkotmányos eljárást indítanak ellene.

A hadsereg szerdán vette át a hatalmat Zimbabwében, de azt először próbálták tagadni, hogy puccs történt volna, habár minden jel erre utalt. Állításuk szerint az elnök környezetéből akarják eltávolítani „a bűnözőket", akik a nehéz gazdasági és társadalmi helyzetért felelősek. Mugabe és családja házi őrizetbe került. Az elnök pénteken először jelent meg nyilvánosan a hadsereg lépése óta, katonai kíséret mellett beszédet mondott egy egyetemi diplomaosztó ünnepségen Hararében.

Az egész mögött a 37 éve hatalmon lévő Mugabe utódlásáért kezdődött harc állt. A 93 éves diktátor 52 éves feleségét, a megosztó Grace Mugabét akarta utódjaként előkészíteni. Ehhez múlt héten leváltotta Emmerson Mnangagwa alelnököt, aki szintén az egyik lehetséges utódként jött szóba. Pont azzal a váddal próbálta eltávolítani, hogy puccsot akart ellene előkészíteni, méghozzá egy jóslat miatt, amely szerint az elnök túléli őt. Ezután szánta el magát a közbelépésre a hadsereg.

Szombaton Mugabe-ellenes tüntetés volt a fővárosban, miután a kormányzó Zanu-PF párt vezetése pénteken bizalmi szavazással arról döntött, hogy Mugabét leváltják a párt éléről, helyette pont volt alelnökét, Mnangagwát nevezték ki.

Rovatok