Múlt vasárnap végre eltűntek a hófelhők Dél-Anglia fölül, a Salisbury-síkságot napsütés ragyogta be. A Stonehenge közelében épült Salisbury városában a szép időt kihasználva egy 66 éves orosz emigráns 33 éves lányával hosszú sétára indult; szemtanúk szerint betértek a helyi Mill pubba, meg a Zizzi olasz étteremlánc helyi pizzériájába.
Szergej Szkripalt és Juliát legközelebb a bevásárlóközpont melletti park egyik padján látták négy óra körül – eszméletlenül heverve.
Mindkettőjüket súlyos légszomjjal, a Juliát kezelő magyar orvos elmondása szerint gyógyszer- vagy drogtúladagolás gyanújával szállították kórházba; állapotuk továbbra is válságos. De az őket leterítő méreg a környezetüket sem kímélte: a segítségükre érkező rendőr is kritikus dózist kapott a méregből. További, a környéken sétáló 21 embert is ápolni kellett légzési nehézségek miatt, de az ő állapotuk nem volt súlyos.
A méreganyagot a közelben lévő – a Salisbury-síkság tele van katonai létesítményekkel, az Egyesült Királyság egyik legnagyobb, 390 négyzetkilométeres gyakorlótere is itt található – Porton Down-i katonai laboratóriumban megvizsgálták. A szakértők arra jutottak, hogy Szkripalt egy „igen ritka" ideggázzal próbálták eltenni láb alól, melynek pontos típusát azonban eddig – legalábbis nyilvánosan – nem határozták meg. A mérgezés pontos módja azonban továbbra is rejtély, ezért a megyei rendőrség az ügyet átadta a fegyveres erőknek. Pénteken Salisburybe érkezett a hadsereg, a légierő és a tengerészet vegyifegyver-szakértőiből összeállított 180 fős különítmény. A vizsgálatról péntek délutánig annyi szivárgott ki, hogy az ideggáz otthon kerülhetett az orosz emigráns szervezetébe.
Az a következtetést viszont mindenki hamar levonta, hogy ilyen komplex vegyi fegyvert előállítani és tárolni is csak egy állam tud.
És hogy melyik állam? Természetesen Oroszország.
Azért természetesen, mert Szkripal korábban az orosz titkosszolgálat, méghozzá a katonai hírszerzés, a GRU alkalmazásában állt ezredesi rangban. Az orosz hatóságok azonban 2004-ben azzal vádolták meg, hogy 1995-ben, Spanyolországban beszervezte őt a külföldi hírszerzésért felelős brit ügynökség, az MI6, és onnantól fogva kettős ügynökként működött. Szkripalt lelepleződését követően 2006-ban hazaárulásért 15 év fegyházra ítélték, azonban „jó magaviselete" és „megromlott egészségi állapota" miatt két évet elengedtek a büntetéséből. De Szkripal már 2010-ben szabadult, méghozzá az Egyesült Államoknak köszönhetően. Az USA ugyanis abban az évben leplezett le egy 10 tagú orosz alvóügynök-hálózatot. A Külföldi Hírszerző Szolgálat (SVR) letartóztatott tagjait az amerikai hatóságok hajlandók voltak elcserélni saját (vagy Szkripal esetében szövetségese), lebukott és bebörtönzött orosz állampolgárságú kémeikre. Így került szabadlábra – és az országhatáron kívülre – négy társával együtt Szkripal is, aki társaival együtt elnöki kegyelemben részesült.
A volt kettős ügynök szigorú átvilágítási folyamat után 2011-ben telepedett le Salisburyben, és vásárolt házat a 45 ezres városban. 2011-et követően egymás után érték a súlyos családi tragédiák: előbb 2012-ben felesége halt meg rákban, majd 2016-ban a bátyja, 2017-ben pedig a fia (eddig úgy tűnt, mindegyikük természetes módon, bár most már ezzel kapcsolatban is felmerültek kétségek). Szergej Szkripal egyetlen közeli hozzátartozója lánya, a Moszkvában élő Julia maradt.
Tény, hogy az ügynökcserében Nagy-Britanniába vagy az Egyesült Államokba került oroszokat eddig nem érte sem támadás, sem fenyegetés; Szkripal sem kapott új személyazonosságot. Viszont a brit közvélemény és a döntéshozók emlékezetéből nem fakult még ki a Litvinyenko-gyilkosság; a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Putyinnal szembeforduló egykori alezredesével is extrém módon, teájába csempészett radioaktív polóniummal végzett volt munkaadója, méghozzá a brit vizsgálat szerint Vlagyimir Putyin tudtával.
Alekszandr Litvinyenko az orosz FSZB alezredese volt, amikor Londonba dezertált. Litvinyenko Putyint és az FSZB-t vádolta az 1999-es lakóházrobbantásokkal, melyeket az újdonsült orosz elnök ürügyként használt fel a második csecsen háború megindítására. A férfit 2006 novemberében Putyin utasítására a teájába csempészett hatalmas adag polónium 210-es sugárzó izotóppal ölték meg.
Az orosz hatóságok természetesen hevesen tagadják azt, hogy bármi közük lenne a történtekhez, a politikai ügyekben amúgy is aktív londoni követség Twitter-oldala két országimázs-kép között olyan dolgokba igyekszik belekötni, minthogy a sajtó tévesen említi Szkripalt „orosz kém"-ként, mivel ő valójában angol kém (ebben az oroszoknak igazuk is van); meg abba, hogy a sajtó és a kormányzat tényként kezeli Moszkva felelősségét.
Az orosz média eleinte agyonhallgatta a történteket, de amikor a Szkripal-ügy szerdán mégis felbukkant az állami tévé hírműsorában, akkor a kommentátor ezt a baljós kommentárt fűzte az esethez:
Nem kívánom senki halálát, de figyelmeztetném azokat, akik ilyen karrierről álmodnak: Az áruló a világ legveszedelmesebb szakmája.
A brit kormány részéről egyébként tényleg nem nagyon rejtették véka alá, hogy az orosz titkosszolgálatokat gyanúsítják a gyilkossági kísérlettel, de azt is mindenki elismétli, hogy a történtek teljeskörű feltárására és konkrét bizonyítékokra van szükség. A briteket érezhetően nem csak maga a tett dühítette fel, hanem az is, hogy az oroszok a polónium után most idegmérget csempésztek a szigetországba. Márpedig függetlenül attól, hogy szarint, VX-et (melyet egyébként pont a Porton Down-i laborban fejlesztettek ki brit tudósok) vagy valamilyen más anyagot használtak, az ideggáz nem véletlenül számít tömegpusztító fegyvernek, elképesztően alacsony koncentrációban is halált okoz. A brit hatóságok joggal gondolhatják úgy, hogy Putyin – ha valóban az oroszok keze van a merényletben, akkor az akció súlyát tekintve nyilván ő is tudott róla – túlment egy határon az idegméreg bevetésével. Hiszen
ha az akcióba valamilyen apró hiba csúszik, akkor ártatlanok tömegei halnak meg.
Egyébként a nehezen kimutatható polóniummal ellentétben az idegmérgek kimutatásában semmi nehézség nincs, szóval felmerül az a lehetőség is, hogy Szkripal megölésével az oroszok saját eltökéltségüket/arcátlanságukat akarták megmutatni a világnak.
A vizsgálat eredményéig nem tudni, mekkora botránnyá dagadhat a Szkripal-ügy, az viszont a Litvinyenko-esetből kitűnt, hogy London eszközei korlátozottak. Boris Johnson hiába mondta el a mostani ügy kapcsán, hogy a brit kormányok milyen bátran szállnak szembe az orosz agresszióval Kelet-Ukrajnában vagy Szíriában, és hiába szögezte le, hogy
egyetlen ártatlan élet ellen elkövetett gyilkossági kísérlet nem marad sem következmények, sem büntetés nélkül.
Mert a „bátor kiállás" inkább csak szájkarate, Londonnak nincsenek kemény diplomáciai eszközei Moszkvával szemben. A puha diplomácia más kérdés. Idén nyáron ugyanis Oroszországban rendezik a futball világbajnokságot, melynek presztízsére komoly csapást mérne (és talán mások számára is követendő példaként szolgálna), ha az egyik legnagyobb futballnemzet bojkottálná a részvételt. Ezt egyébként be is lengette Johnson, de olyan diplomatikusan körülírva „nehéz elképzelni, hogy a részvételünk normális menete fenntartható", hogy abból simán vissza lehet táncolni. A királyi család mindenesetre bevállalta a bojkottot: bejelentette, hogy a korábbi tornáktól eltérően tagjai „nem tervezik" az oroszországi látogatást.