Index Vakbarát Hírportál

Eljárás indult Nicolas Sarkozy ellen

2018. március 21., szerda 23:29

Passzív korrupció, törvénytelen kampányfinanszírozás és líbiai közpénzzel történő csalás gyanúja miatt indult eljárás szerda este Nicolas Sarkozy ellen, akiről kiderült, hogy a 2007-es győztes elnökválasztási kampányához összesen 50 millió eurót fogadott el a Kadhafi-rezsimtől, írja az MTI. A volt francia elnök, bár következetesen tagadja a vádakat, rendőri felügyelet alá került.

Sarkozyt kedd reggel nyolctól éjfélig hallgatták ki a Párizshoz közeli Nanterre-ban, az éjszakát ezután otthon tölthette, majd szerda reggel nyolctól tovább folytatódott a kihallgatás, helyszíni beszámolók szerint végül este autójával otthonába távozott az exelnök.

Az ügyben öt évvel ezelőtt ismeretlen tettes ellen indult eljárás aktív és passzív korrupció, befolyással való üzérkedés, okmányhamisítás, hűtlen kezelés, pénzmosás, bűnpártolás, valamint e bűncselekmények eltitkolásának gyanújával.

A párizsi ügyészség Sarkozy feljelentése után kezdett el vizsgálódni, amit egy francia tényfeltáró portál, a Mediapart ellen indított, miután az a 2012. májusi elnökválasztás előtt nyolc nappal közzétett egy volt líbiai főhivatalnoknak tulajdonított dokumentumot, amely szerint Tripoli beegyezett, hogy 50 millió euró értékben finanszírozza Sarkozy 2007-es kampányát.

Nicolas Sarkozy a vádakat akkor gyalázatnak, a dokumentumot pedig hamisítványnak nevezte, az elnökválasztást elbukta, Francois Hollande lett az államfő.

A pénzügyi támogatásról kötött megállapodás tényét az elmúlt években több volt vezető líbiai politikus és közéleti ember is megerősítette. A nyomozást aztán januárban törvénytelen kampányfinanszírozás gyanújával szélesítették ki, miután Sarkozy volt kampánystábjainak tagjai azt vallották, hogy 2007-ben jelentős összegű támogatások érkeztek készpénzben, őket pedig abból fizették ki zsebbe.

A francia hatóságok feltételezése szerint Sarkozy összessen 50 millió eurót kapott a Kadhafi-rezsimtől a kampányhoz. Ez az összeg több mint kétszerese a 21 millió eurós kampányfinanszírozási limitnek, a törvények ráadásul tiltják a kampányok külföldi finanszírozását. A Mediapart szerint legalább 10 millió euróról biztosan rendelkeznek bizonyítékokkal a francia hatóságok.

A Nicolas Sarkozy elleni vádak tíz év szabadságvesztéssel sújthatók.

Rovatok