Index Vakbarát Hírportál

Kína elutasítja a két kanadai szabadon engedését

2018. december 24., hétfő 11:59

Kína hétfőn határozottan elutasította azt a kanadai felszólítást, amelyet az Egyesült Államok is támogat, hogy engedjék szabadon az ázsiai országban korábban őrizetbe vett két kanadai állampolgárt.

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő pekingi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: Kína erős felháborodással vette tudomásul a kanadai és amerikai nyilatkozatokat, amelyeket határozottan elutasít. Felszólítják az említett országokat, tartsák tiszteletben a kínai igazságügy szuverenitását, írja az MTI.

Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter pénteken szólította fel Pekinget, hogy engedje szabadon Michael Kovrig egykori diplomatát (akinek magyar érintettsége is van) és Michael Spavor üzletembert. December 10-én vették őrizetbe a kínai hatóságok őket, azzal a gyanúval, hogy veszélyeztették az ország nemzetbiztonságát.

Washington ugyancsak arra szólította fel pénteken a pekingi kormányt, hogy engedje szabadon a két kanadait, az Európai Unió és Németország pedig nyugtalanságának adott hangot a történtek miatt.

Számtalan megfigyelő szerint a két őrizetbe vétel eszköz lehet Kína számára, hogy nyomást gyakoroljon Ottawára abban az ügyben, amelyben december elején Vancouverben, amerikai kérésre őrizetbe vették a Huawei kínai távközlési óriásvállalat pénzügyi igazgatóját, Meng Van-csout. 

Menget később hatalmas óvadék ellenében szabadlábra helyezték addig, amíg az Egyesült Államoknak történő, több hónapig tartó, kiadatási folyamat le nem zárul.

Az Egyesült Államok ügyészsége azzal vádolja a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, hogy a Skycom nevű hongkongi fedőcégen keresztül üzletelt 2009 és 2014 között Iránnal, és így megsértette a Washington, illetve Brüsszel által elrendelt büntetőintézkedéseket.  Az Egyesült Államok a menedzser kiadását követeli. 

Kínában egy harmadik kanadai állampolgárt is őrizetbe vettek, egy tanárt, akit azonban nem vádolnak a kínai állambiztonság megsértésével, mint két honfitársát, ezért ügye nem feltétlenül függ össze az övékével.

Rovatok