A brit Liberális Demokrata Párt jelöltje nyerte Brecon és Radnorshire körzet augusztus eleji időközi választását. 4,5 százalékkal előzték meg a Konzervatív Párt jelöltjét, aki két éve még majdnem 20 százalékkal bizonyult jobbnak náluk. Az eredmény nyomán Boris Johnson miniszterelnök kormánykoalíciójának parlamenti többsége mindössze egyfősre csökkent.
A liberálisok már tavasszal is komoly sikereket értek el – főleg annak köszönhetően, hogy a legnépszerűbb ellenzéki párt, a Munkáspárt sokáig a brexitet támogatta, és azóta is felemásan áll a kérdéshez, így a Liberális Demokrata Párt lett a legnagyobb brexitellenes erő. Bár kérdéses, hogy sikerül-e megtartaniuk a lendületüket a jövőben is, a legutóbbi közvélemény-kutatások már öt százalékon belül mérték őket a legnagyobb ellenzéki erőhöz, a Labourhöz képest, és minél jobban közelít a brexit időpontja, annál nagyobb lehet a támogatottságuk.
A Liberális Demokrata Párt (Liberal Democrats) a 2000-es években stabilan 20 százalék fölött teljesítve az Egyesült Királyság harmadik legnépszerűbb pártjának számított. 2010-ben, 13 évnyi kormányzás után a Munkáspárt elveszítette a választást a Konzervatív Párttal szemben. A toryknak azonban – többek között a libdemek történelmi sikere miatt – nem sikerült megszerezniük az abszolút többséget, így kénytelenek voltak koalícióra lépni a liberálisokkal, akik vezetője, Nick Clegg lett a miniszterelnök-helyettes.
A szavazók azonban nem hálálták meg a Liberális Demokraták jobboldali fordulatát, így a 2015-ös választáson nyolc százalékot sem sikerült elérnie a pártnak. Az öt évvel azelőtti 57 parlamenti helyből csak nyolcat tudtak megtartani, és a végül az egyéni körzetes brit választási rendszer alapján csak egy helyet megszerző brexitpárti UKIP is csaknem négy százalékkal jobbnak bizonyult náluk. Két évvel később, a Theresa May által kiírt előrehozott választás után történelmi mélységbe zuhant a párt, a szavazatok mindössze 7,4 százalékát sikerült megszerezniük.
Ironikus módon azonban pont az a brexit adta meg a pártnak az újabb esélyt a feltámadásra, amely ellen mindvégig küzdöttek.
A 2016-os brexitnépszavazás előtt 7-8 százalék körüli volt a népszerűségük 10 százalékkal lemaradva a UKIP, 20 százalékkal a Munkáspárt és 25-tel a Konzervatív Párt mögött. Az elmúlt három év történései viszont a liberálisok malmára hajtotta a vizet.
A népszavazás után azonnal lemondott a brexit ellen kampányoló konzervatív miniszterelnök, David Cameron. Utódja, Theresa May mindössze 199 konzervatív politikus (ami a parlamenti frakció 60,5 százaléka) szavazatával lett miniszterelnök, miközben az ország szavazópolgárainak száma 46,5 millió volt 2016 nyarán.
A másik nagy politikai erőnél, a Munkáspártnál is akadtak problémák bőven. A legnagyobbat az jelentette, hogy bár a párt szavazóinak 63 százaléka a brexit ellen szavazott, a népszavazás után a pártvezetés a (rendezett) brexitet kezdte támogatni. Ebben élen járt Jeremy Corbyn pártelnök, aki egész életében EU-ellenes nézeteket vallott. A pártnak a mai napig nincs egyértelmű álláspontja a brexittel kapcsolatban.
Az időközben harmadik legnépszerűbb párttá avanzsáló, 20 százalék körüli népszerűséggel bíró UKIP (az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja) vezetője, Nigel Farage – akinek neve egybeforrt a brexittel – mindössze 11 nappal a népszavazás után lemondott elnöki tisztségéről, ami után be is zuhantak. Az egy évvel később rendezett előrehozott választáson mindössze 1,8 százalékot szerzett a párt.
Miközben tehát a miniszterelnököt a saját pártja sem támogatta egységesen (az EU-val közösen kidolgozott kilépési megállapodást nem csak a teljes ellenzék, hanem pártja képviselőinek közel 40 százaléka is leszavazta), a második legnépszerűbb párt nem tudta eldönteni, milyen álláspontot képviseljen, a brexitre szavazók 25 százalékát adó UKIP pedig gyakorlatilag eltűnt a politikai térképről, a liberálisok egyértelmű üzenetet fogalmaztak meg:
a liberális demokrata párt az egyetlen, amely mindent megtesz a brexit ellen.
Az első nagy löketet a Liberális Demokraták népszerűségének a 2019. május 2-án megrendezett helyhatósági választás jelentette. Az addig tíz százalék körül teljesítő párt 19 százalékot szerzett, 703-mal növelve önkormányzati képviselőinek számát. Ezen képviselői helyek többségét a Konzervatív Párttól szerezték meg, akik 1330 helyet veszítve, 28 százalékot elérve a Munkáspárttal holtversenyben végeztek az első helyen.
A választás utáni hetekben már stabilan 15 százalék fölött mérték a közvélemény-kutatók a liberálisokat, ami igencsak jó hír volt nekik, hiszen az önkormányzati után mindössze három héttel rendezték meg az európai parlamenti választást. A párt ez alkalommal is meglepetést okozott. Bár a felmérések átlagosan csak 16 százalékot jósoltak nekik, végül történelmi sikert aratva csaknem 20 százalékot szereztek, több mint 12 százalékot javítva öt évvel azelőtti eredményükhöz képest.
A választás után a Lord Ashcroft közvélemény-kutató által készített felmérés szerint ráadásul
több olyan polgár szavazott rájuk, aki a 2017-es választáson még a Munkáspártot választotta, mint aki akkor a Liberális Demokratákat,
illetve sok korábbi konzervatív szavazatát is megszerezték. A választást viszont nem ők, és nem is a két nagy párt, hanem a Nigel Farage által újonnan alapított Brexit Párt nyerte 31,6 százalékkal.
Farage, aki EU-ellenessége ellenére már 20 éve EP-képviselő, 2014-ben a UKIP-pel már egyszer megnyerte az európai parlamenti választást. Az idei eredmények alapján megállapítható, hogy csaknem az egész korábbi UKIP-szavazótábort sikerült átcsatornáznia a Brexit Párthoz. Azonban sok szavazatot szereztek a pártjukban csalódó konzervatívoktól is.
Gyors népszerűség-növekedésüknek köszönhetően a brexitvita két teljesen ellentétes álláspontját képviselő Brexit Párt és a Liberális Demokraták így gyakorlatilag egymás ellenpontjai lettek sok szavazó szemében. Ráadásul a két párt úgy áll 20-20 százalék körül, hogy a 650 fős alsóházban a liberálisoknak 13, a Brexit Pártnak pedig nulla képviselője van.
Azt azonban muszáj leszögezni, hogy az európai parlamenti választás Európa szerte protestszavazásnak számít – a választók nagyobb valószínűséggel szavaznak ilyenkor ellenzéki pártokra, hogy kifejezzék nemtetszésüket, és nyomást gyakoroljanak a kormányra. Így nem meglepő, hogy a választás után a Brexit Pártra szavazók csaknem fele úgy nyilatkozott, hogy a következő parlamenti választáson nem szavaznának a pártra, aminek jelenleg egy képviselője sincs a brit parlamentben.
Az EP-választás utáni hetek is örömre adtak okot a Liberális Demokratáknál, mivel kilenc év után először végeztek első helyen országos közvélemény-kutatáson. Ehhez a sikerhez nagyban hozzájárult Vince Cable is, aki a párt 2017-es válságakor vette át a vezetést. A 76 éves Cable azonban még a libdemek új sikerei előtt, március közepén bejelentette, lemond a vezetői tisztségről, hogy több időt tölthessen feleségével, így a konzervatívokkal párhuzamosan a liberálisoknál is vezetőválasztást tartottak.
A tagság július folyamán szavazhatott levélben vagy elektronikusan, hogy a két jelölt – Jo Swinson és Ed Davey – közül melyiket tartja alkalmasabbnak a párt vezetésére. A két jelölt közötti egyetlen különbséget az jelentette, hogy Davey nem volt annyira nyitott az összefogásra a többi brexitellenes párttal. Ezen kívül nagyjából minden kérdésben egyetértettek, és kijelentették, hogy a jövőben is együtt fognak dolgozni. A választást végül Swinson nyerte a szavazatok közel kétharmadával.
39 évével ő lett a párt valaha volt legfiatalabb vezetője, valamint az első nő is, aki betölti ezt a pozíciót.
A kétgyermekes anyuka 2005-ben, mindössze 25 évesen került be a parlamentbe, majd öt évvel később a koalíciós kormányba is bevették. Tavaly szeptemberben történelmet írt, amikor bevitte egy parlamenti ülésre 11 hetes gyermekét.
Az új pártelnököt azonban egy héten belül próbatétel elé állították. Augusztus 1-jén tartották ugyanis a kelet walesi Brecon és Radnorshire körzet időközi választását. A körzet 1997 óta a Liberális Demokratákhoz tartozott, azonban 2015-ben a konzervatív Chris Davies a liberális jelöltet 13 százalékkal megelőzve megszerezte a széket, amit a 2017-es előrehozott választáson előnyét tovább növelve meg is tartott.
Davist azonban áprilisban 1500 font megfizetésére, illetve 50 óra közmunkára ítélték, miután 700 font (250 ezer forint) értékben vett fényképeket az irodája falára, azonban hamis számlákat nyújtott be megvásárlásuk után. A brit törvények szerint, ha egy parlamenti képviselőt elítél a bíróság a megválasztása után elkövetett bűnökért, akkor körzetének lakói visszahívhatják, ha összegyűjtik a szavazópolgárok 10 százalékának aláírását. A visszahívást célzó petíciót végül több mint 10 ezren írták alá a körzetben, ami a szavazók 19 százalékát jelenti.
Míg a Liberális Demokraták Jane Doddst, a párt walesi vezetőjét indították a pozícióért, a Konzervatív Párt helyi szervezete általános megdöbbenésre újra Daviesszel vágott neki a választásnak. A döntésnek meg is lett az eredménye, Dodds a szavazatok 43,5 százalékát megszerezve 4,5 százalékkal előzte meg a konzervatív jelöltet. A győzelemhez nagyban hozzájárult, hogy a kis, a körzetben együttvéve 5-6 százalékos támogatottsággal rendelkező brexitellenes pártok nem indítottak saját jelöltet, hanem beálltak Dodds mögé.
A konzervatívok veresége azt jelenti, hogy a DUP-val alkotott parlamenti többségük egyfősre csökkent, ami akkor válhat fenyegetővé a július 23-án miniszterelnöknek megválasztott Boris Johnson számára, ha továbbra sem zárja ki a no-deal brexit lehetőségét, mivel a parlament kezében egy bizalmatlansági indítvány lehet az egyetlen fegyver annak megakadályozására.
A rendezetlen brexit ugyanis nemcsak óriási gazdasági kockázattal járna, de az Egyesült Királyság fennmaradását is veszélyeztetheti, mivel egy rendezetlen kilépés esetén az EU-párti skótok függetlenedni akarnának, illetve felmerül az Észak-Írország és Írország egyesülése is a felmérések szerint.
Ha lenne bizalmatlansági szavazás, van rá esély, hogy Johnson elvesztené, mivel nemcsak a teljes ellenzék, hanem több konzervatív képviselő is jelezte, hogy a miniszterelnök ellen szavazna. A bizalmatlansági szavazás után vagy a parlamenti pártoknak egy új többséget kell kialakítaniuk (amely ha sikerül is, valószínűleg csak addig élne, amíg elintéznék a brexit elhalasztását), vagy választást kell kiírni.
Azonban az idő igencsak szorítja a képviselőket, mivel a parlament csak szeptember 3-án tér vissza a nyári szünetről, de ha az október 31-i kilépési határidő előtt már új miniszterelnököt szeretnének, akkor szeptember közepén ki kell írni a választást, hogy esély legyen egyáltalán egy november előtti választási dátumra. Ám Boris Johnson jobbkeze, Dominic Cummings csütörtökön kijelentette, könnyen elképzelhető, hogy ha lesz választás, azt csak a brexit utáni hetekben fogják megtartani.
Az esetleges választás kimenetelét nem lehet megjósolni, mivel
a négy legnépszerűbb pártot 15 százalékon belül mérik.
A Brexit Párt és a Konzervatívok szavazótáborában nagy az átfedés, illetve nem tudni, hogy a Munkáspárt kampányolna-e a brexit ellen. Ha nem, akkor egy Liberális Demokraták által vezetett brexitellenes koalíció komoly sikerre számíthatna. A Munkáspártot vezetőjük, Jeremy Corbyn is hátráltathatja, akit annak ellenére nem akarnak leváltani, hogy elutasítottsága az ellenzék eddigi összes vezetőjénél nagyobb, 70 százalékos a szavazók között.
Az látszik, hogy a Liberális Demokraták népszerűsége akkor fog tovább nőni, ha a Konzervatív Párt továbbra is jobbra tolódik, és reális esélyként számol a no-deal brexittel. Ráadásul, ha a Munkáspárt nem lesz egyértelműen brexitellenes a közeljövőben, a liberálisok tartósan is megelőzhetik őket.
(Borítókép: Jo Swinson és politikustársa, Ed Davey a Jeremy Corbynt ekéző kampányplakátjuk előtt, Londonban, május 14-én. Fotó: Isabel Infantes/AFP)