Húsz halálos áldozat, közel kétezer sebesült, legalább négyezer őrizetbe vett ember, egymillió tüntető a lángba borult utcákon, teljes kormányátalakítás, lemondott klímacsúcs. Három hete nem csillapodnak a kedélyek Chilében, hiába kért korábban bocsánatot, és ígért változásokat az elnök, Sebastián Piñera.
A tiltakozások azután robbantak ki, hogy a kormány bejelentette, harminc chilei pesóval, azaz tizenkét forinttal megemelik a metrójegy árát a fővárosban, Santiago de Chilében. Bár ezt végül visszavonták, hiába, a tüntetések nem csitulnak. A megmozdulások mögött mélyebb társadalmi elégedetlenség áll, például az egyenlőtlenségek, az alacsony nyugdíjak és fizetések, vagy a drága oktatás és egészségügy miatt. A háttérben pedig ott van az országot 1990-ig, 17 éven át uraló katonai diktatúra árnya is.
„Jelenleg egyetemre járok, és Chile történelmét, irodalmát, kultúráját tanulom az Universidad de Chilén. A történelemórákon pont a Pinochet-diktatúránál jártunk, amikor itt egyik napról a másikra a feje tetejére állt a világ" – mondta az Indexnek egy másfél éve Santiagóban élő magyar, Rita. Férjével a főváros egy elit részén laknak, falakkal körülvett kertes házak között.
Az első héten, október 18-tól kezdve nagyon féltem. A közelünkben is ordított a tömeg, a rendőrök, katonák készenlétben, kijárási tilalom, szükségállapot. Annyira furcsa volt viszont, hogy délelőtt teljes nyugalom volt a mi városrészünkben, az emberek bicikliztek, futottak, kutyát sétáltattak, aztán este már mindenki bemenekült a házába
– mondta. Ijesztőnek tartotta, hogy egyszer csak minden bezárt: közértek, bevásárlóközpontok, benzinkutak, iskolák.
„Én nem mentem ki tüntetni, bár teljesen egyetértek a tüntetőkkel. Csodálom, hogy eddig vártak. Akkora nagy a társadalmi különbség, hogy ezt nem lehet elviselni. Persze, mondom én ezt, mint kívülálló. A tanáraim mind baloldali nézeteket képviselnek, ők maguk minden tüntetésen részt vesznek. Be is zárt az egyetem. Viszont a szomszédaim többsége Pinochet-hívő, sokan visszakívánják őt" – mesélte a chilei helyzetről.
„A tüntetésekbe mindenki bekapcsolódott a saját sérelmeivel. Kieresztették a szellemet, és most nem tudják visszatenni a palackba"
– mondta egy másik Santiagóban élő magyar. Julianna családjával az 1950-es években költözött Chilébe, ott is alapított családot. Azt mondta, ők a helyi felső tízezer „szélén lógnak", tehát megengedhetik maguknak az egészségügyi magánellátást, bár hozzátette, hogy ez nagyon drága. A rossz állapotban lévő állami egészségügyre szoruló bejárónőjük például viszont már három éve vár egy sérvműtétre.
A mostani tüntetéseken nem véletlenül a diákok vonultak először utcára. A lapok már nyáron arról írtak, hogy a szétrohadó állami iskolákba járó diákok között egyre több a radikális hang, és a diákokat rendszeresen átkutatják a rendőrök, ugyanis nem ritka hogy Molotov-koktéllal a táskájukban érkeznek az órákra. Az egyik megkérdezett diák már akkor egy robbanásra kész kuktához hasonlította a helyzetet, ami most úgy látszik, elérte a robbanási pontot. Olyannyira, hogy a tüntetések idővel nemhogy csillapodtak, hanem október végén már több mint egymillió ember vonult utcára a fővárosban.
Julianna szerint minden napra jut kisebb-nagyobb tüntetés, főleg Santiagó belvárosában. Azt mondja, bár férjével idősként már nem vonulnak utcára, több gyereke is rendszeresen részt vesz a tüntetéseken. Egyszer a sógornője is kint volt, aki egy csoporttal csak békésen állt és énekelgetett, amikor jöttek a rendőrök, és vízágyúval válaszoltak a békés demonstrálásra. A chilei tüntetéseken gyakori a rendőri túlkapás, könnygázzal, vízsugárral és gumilövedékkel mennek neki a tüntetőknek. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága a korábbi ígéretéhez híven azóta megérkezett Chilébe azért, hogy kivizsgálják a folyamatos halálos összecsapások hátterét, amik eddig húsz ember halálát okozták.
Bár a számok szintjén rendben van a gazdaság, a társadalom alsó rétegei sokak szerint magára vannak hagyva, egyre durvább a leszakadás. 2000-ben a társadalom leggazdagabb 20 százaléka a GDP 61 százalékára rúgó összjövedelmet könyvelhetett el, míg a legszegényebb 20 százalék esetén ez csak 3,3 százalék volt. Az európai normákhoz mérve egy 2017-es ECLAC-jelentés szerint a chileiek 27 százaléka szegénynek számít, hiába produkált az ország 2009-et leszámítva folyamatos GDP-növekedést. Ráadásul az említett jegyáremelést egy 10 százalékos villanyáremelés előzte meg, ezek pont a legszegényebbeket érintik a legérzékenyebben – a santiagói metrót közel ötször annyi ember használja naponta, mint a budapesti kettes vonalat, írtuk korábban.
Bár a tüntetések a hatalmas egyenlőtlenségek miatt indultak el, az összecsapások mégis a szegényebb középosztályt, a kisembereket sújtják jobban, mondta Julianna. A forrongó tüntetők ugyanis „tönkretették a teljes metróhálózatot", így aztán a külvárosokból sokkal nehezebb bejutni a belvárosba. Ami eddig negyven-ötven perces út volt reggelente, az két-három órásra duzzadt. Buszokkal próbálják ugyanis pótolni a metró hiányát, de azokból sincs elég, néhányat pedig a zavargók is felgyújtottak.
Ők nem a nyugodt tüntetők, akik kanállal vagy fedővel verik a lábasokat, és úgy vonulnak, hanem azok, akik köveket dobálnak, és gyújtogatnak. Az pedig csak még jobban felborzolta a kedélyeket, amikor október 19-én Sebastián Piñera elnök szükségállapotot hirdetett, amire nem volt példa a Pinochet-éra óta, ez pedig sokakban rossz emlékeket elevenített föl. „Nekünk, akik 1973-at átéltük, kényes dolog, ha a katonaságot kirendelik az utcákra." Abban az évben vették át ugyanis puccsal a hatalmat a jobboldali erők, ami egy 1990-ig tartó katonai diktatúrát eredményezett a véreskezű diktátorral, Augusto Pinochettel az élen. Annak idején pedig nem volt ritka, hogy a katonaság még a helyszínen brutálisan kivégezte a gerillagyanúba keveredett polgárokat.
A tüntetések Julianna szerint
„megbénították a várost, ezt érezni. Rettenetesen lassan megy minden".
Ráadásul autókkal sem lehet behajtani a belvárosba, azokat ott kéne hagyni valahol a szélén, állítja Julianna, aki három hete próbálna elintézni valamit a centrumban, de mindeddig nem sikerült.
A halálos áldozatokkal járó tüntetésekre válaszul Piñera egy sor ígéretet és lépést tett, de egyik sem akadályozta meg a további demonstrálásokat. Előbb bocsánatot kért, amiért az évek alatt regnáló kormányok „képtelenek voltak időben felismerni a helyzetet teljes valójában", hiszen hosszú évtizedek óta fennáll ez a társadalmi egyenlőtlenség az országban, mégsem cselekedtek semmit. Akkor hozzátette, azt remélte, az erőszakos tüntetések egy lehetőséggé válnak majd arra, hogy „kárpótolják az elvesztegetett időt, és gyors és konkrét lépéseket tegyenek" azért, hogy ezek az egyenlőtlenségek megszűnjenek.
Amikor ez a bocsánatkérés nem hatott, Piñera azt ígérte, megemelik a minimálbért és a nyugdíjat, nem emelik meg a metrójegyek árát, és rendbe hozzák az ország súlyosan rossz egészségügyi rendszerét. A tüntetéseknek viszont ez sem szabott gátat. Október végén aztán az elnök kormányátalakítással próbálkozott, és több miniszterét is menesztette, például a belügy-, a pénzügy-, a gazdasági-, munkaügyi- és sportminiszterét is kirúgta. Még aznap újabb lázongások törtek ki.
Legutóbb pedig már az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóját és az ENSZ következő nagy klímacsúcsát, a COP 25-öt is lefújta Piñera.
Chile így nagy lehetőségtől esett el: legalább huszonötezer delegáltat vártak az országba, mert itt folytatódott volna a szeptemberi New York-i csúcson ígéretek szintjén felpörgetett harc a klímaváltozás pusztító hatásai ellen. A csúcs megrendezésére azóta bejelentkeztek a spanyolok.
Piñera döntéséről azt mondta, „nehéz volt meghozni, sok fájdalmat okozott, de a döntést a józan észre alapoztuk. A chileiek elnökeként az ő érdeküket, problémáikat és szükségleteiket kell előtérbe helyeznem". Chilei lapok szerint a klímacsúcs törlése az ország turizmusának és gazdaságának is adott egy pofont, a santiagói tőzsde zuhanni kezdett, és a dollárral szemben tizenhat éves mélypontra esett a pesó árfolyama is.
A helyi politikusok is kritikával fogadták az elnök döntését. A chilei környezetvédelmi bizottság egyik tagja szerint okosabb lett volna a csúcstalálkozót elhalasztani, semmint lefújni, mert Piñera hiába várja, hogy ettől majd a kedélyek lecsillapodjanak. Ellenkezőleg, épp itt lett volna az esély, hogy a Chilét is érintő kérdésekről tárgyalhassanak. A liberális-konzervatív párt elnöke szerint viszont a jelenlegi helyzetben nem tudták volna garantálni a delegáltak biztonságát.
A helyi Greenpeace elnöke szerint ez „hatalmas bukás" az országnak, majd felemlegette azt is, hogy a döntést zárt ajtók mögött, civil szervezetek megkérdezése nélkül hozták meg. A helyszínváltoztatás miatt Greta Thunbergnek is vissza kellett fordulnia. A tizenhat éves svéd klímaaktivista ugyanis hajón, vonaton és elektromos autókkal utazik egyik célhelyéről a másikra repülő helyett, így aztán most újból az Atlanti-óceán másik felére, pontosabban Madrid felé kell vennie az irányt.
Piñera döntése utána is folytatódtak a tiltakozások. November 4-én torlaszolta el több ezer biciklis az utat, ami az elnöki rezidenciához vezet Santiagóban. Rengeteg rendőrrel és egy rendőrségi helikopterrel farkasszemet nézve azt követelték Piñerától, hogy mondjon le. Egy nappal később pedig az addigiaknál sokkal jobban eldurvultak az összecsapások:
egy maszkos tüntető Molotov-koktélt dobott a rendőrökre, akik közül kettő lángra is lobbant.
Mindezek ellenére a chilei elnök kedden úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy nem fog lemondani.
(Borítókép: Kormányellenes tüntetők Santiagóban 2019. november 1-én / Fotó: Javier Torres / AFP )