Németországban az elmúlt évben az EP-választás és minden egyes tartományi választás előtt az volt a kérdés, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és koalíciós partnere, a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) választási eredményének milyen hatása lehet Angela Merkel törékeny alapokon álló berlini nagykoalíciójára, amit tavaly csak hosszas szenvedés után tudtak összerántani. Merkelnek eddig a döccenők ellenére sikerült egyben tartania a szövetséget, november végén azonban a felmérésekben alaposan bezuhanó szociáldemokraták a nagykoalícióval szemben igencsak kritikus társelnököket választottak meg.
A két új társelnököt a múlt hét pénteki tisztújító kongresszuson hivatalosan is jóváhagyták. Végül a háromnapos kongresszuson a nagykoalíció felbontásáról nem tartottak szavazást, és a két új vezető követelései is enyhültek a társelnöki kampányukban elhangzottakhoz képest. Azonban az utolsó kancellári ciklusát töltő Merkel nem nyugodhat meg: hiába nem érdeke papíron a szocdemeknek a koalíció felrúgása, követeléseik egy része olyan területeket érint, amelyekből CDU-s politikusok már jelezték, nem akarnak engedni. Így bizonytalan időszak következhet Európa legnagyobb gazdaságában.
A helyzet megértéséhez vissza kell ugrani egy kicsit az időben. A Szociáldemokrata Párt (SPD) a hatvanas évektől egészen a 2000-es évek közepéig meghatározó politikai erő volt Németországban. Háromszor az SPD adta a kancellárt, igazi néppárt voltak, amely rendre 30-40 százalékos támogatottságot kapott a választásokon.
A lecsúszás a 2000-es évek elején kezdődött a Gerhard Schröder szociáldemokrata kancellár által meghirdetett szociális megszorító csomaggal (Agenda 2010, Hartz IV), aztán folytatódott az Angela Merkellel kötött nagykoalíció fájdalmas kompromisszumaival, a nyugdíjkorhatár 67 éves korra emelésével, majd a menekültválság idején meghirdetett Willkommenskultur keserű kudarcaival.
A párt akkori vezetése a Merkellel való koalícióban hiába kötött hasznos és ügyes kompromisszumokat, ezek se a párttagságnak, se a nagyobb nyilvánosságnak nem voltak jól eladhatók: a sikereket szinte mindig Merkel aratta le, a kudarcok az SPD-t gyengítették. A 2017-es Bundestag-választáson az SPD története legrosszabb eredményét érte el. Miután Merkelnek nem sikerült tető alá hozni egy koalíciót a Zöldekkel és a liberálisokkal, újra nagykoalíciót kötött az SPD-vel. A szükséghelyzetben azonban az együttműködés ára is felment: a szociáldemokraták gyenge választási szereplésük ellenére fontos kulcspozíciókat kaptak Merkel kormányában.
De ez sem javított a helyzeten. Ha most vasárnap lennének a választások, egy múlt csütörtöki felmérés szerint a szociáldemokraták mindössze 13-14 százalékot kapnának, körülbelül annyit, mint a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD). A konzervatív pártok és a szocdemek minden oldalról kihívásokkal néznek szembe: a radikális AfD, a baloldali Linke, és a Zöldek is előretörtek, utóbbiak szabályosan szárnyalnak. Közben Merkel CDU-ja, és bajor testvérpártja, a CSU valamennyire tartotta magát, addig az SPD történelmi mélységekbe esett a felmérésekben.
Az elmúlt évek tartományi választásain sem mindig szerepeltek jól, az SPD Szászországban szabályosan kis párttá vált. A nagymintás közvélemény-kutatásnak tekinthető májusi EP-választáson is rossz eredményt értek el. Ezután jelentette be lemondását Andrea Nahles pártelnök.
Ez újra előhozta a párton belüli törésvonalakat a nagykoalíció támogatói, és a balszárny között. Egyre erősebbek lettek azok a hangok, amelyek inkább Merkeltől különválva próbálnák visszatornázni a párt folyamatosan zuhanó népszerűségét. Mások viszont attól tartanak, hogy 13-14 százalékos országos támogatottság mellett megégethetnék magukat egy előrehozott választással, és inkább kormányon kellene megerősíteniük a pártot.
Az SPD megújulása érdekében több fordulós előválasztást tartottak, amelyen 8 páros és egy önálló jelölt indult, akik 23 helyi konferencián mérték össze magukat. Az első fordulóban kiestek azok a párosok, akik nyíltan a nagykoalíció felrúgása mellett érveltek. A győzelemre a legesélyesebbnek pedig az SPD-s pártelit elismert tagja, Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminiszter és elnökjelölt társa, Klara Geywitz brandenburgi helyi politikus tűnt, akik egyértelműen hitet tettek a nagykoalíció mellett. Aztán nagyon nagy meglepetés történt. Olyan, ami nemcsak a pártelitet, de az elemzőket is alaposan meglepte: a választáson a még az SPD köreiben sem túl ismertnek számító duó, Norbert Walter-Borjans volt észak-rajna-vesztfáliai pénzügyminiszter és Saskia Esken szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselő kapta a legtöbb szavazatot.
Norbert Walter-Borjans: A 67 éves politikus 2010-2017 között Észak-Rajna-Vesztfália pénzügyminisztere volt. 2009-ben országos figyelmet keltett az általa kitalált kulturális adóval, amit a hotelekben és panziókban töltött vendégéjszakák után számítottak fel, és a köznyelv csak "ágyadónak" nevezett. A politikus 2005-ben ellenezte Schröder megszorító csomagját, 2018-ban pedig azt javasolta, hogy a középosztály adóterhelését enyhítsék, a magas keresetűekét pedig növeljék, az internetes konszernek adóelkerülési trükkjeit pedig az adatforgalom megadóztatásával javasolta elérni. Walter-Borjans 2019-ben kifogásolta Németország katonai politikáját és fegyvere Európán kívül értékesítés.
Saskia Esken: Az 58 éves Saskia Esken a stuttgarti egyetemen tanult germanisztikát és politológiát, de tanulmányait megszakította. Dolgozott pincérnőként és postai csomagkihordóként, majd informatikusi végzettséget szerzett és szoftverfejlesztő lett. Három gyermeke született. Baden-Württemberg tartományban 2012 és 2014 az ottani szülői tanács elnökhelyettese volt. 2013-ban ás 2017-ben az SPD Baden-Württenbergi listájáról került be a Bundestagba. Schröder megszorító csomagját az SPD bűnbeesésének nevezte, amelynek máig isszák a levét párt. Korábban aktív volt internetes adatvédelmi kérdésekben.
Az erősen megtépázott párt állapotát azért jól mutatja, hogy ezen a fontos online szavazáson a 426 ezer fős tagságnak mindössze 54 százaléka vett részt. A két új társelnök 53 százalékot kapott, a náluk jóval ismertebb Olaf Scholz és partnere pedig csak 45 százalékot. Ezt a fordulatot a Spiegel ahhoz a meglepetéshez hasonlította, ahogy annak idején Donald Trump elnök lett, vagy ahogy a britek többsége végül megszavazta a brexitet. Ugyan a két jelölt nem tekinthető baloldali populistának, inkább demokratikus szocialisták vagy erősen baloldali szociáldemokraták, a Tagesspiegel szerint mégiscsak egyfajta populista fordulat történt az eddig mindig kiszámítható, tárgyszerű és mérsékelt szociáldemokrata pártban.
A tagság ugyanis azt üzente a párt vezetésének és a német nagykoalíciónak, hogy ez így nem mehet tovább. A jól bejáratott emberek helyett inkább választották a bármi áron való változást - konkrétabb tervek nélkül - hirdető duót. A párttagság most nyújtotta be a számlát az SPD eddigi irányítóinak is. Ők ugyan jól kiismerték magukat a berlini országos politika világában, de ahogy Saskia Esken bírálta őket, a személyi döntéseket mindig hátsó szobákban hozták meg, és felülről határozták meg, mit gondoljon és merre haladjon tovább a párt. Olaf Scholz is keserű tapasztalattal lett gazdagabb: hiába tartják jó alkancellárnak, aki a kormányzáshoz is ért, nem ismerte fel a párttagság hangulatát.
A párt élére választott duó Scholzcal szemben jól ki tudta fejezni a szociáldemokraták mellett még kitartó, csendes tagság véleményét. Ők az eddig képviselt neoliberalizmustól való elfordulást, és az eredeti baloldali értékekhez, a szolidaritáshoz, a szociális igazságossághoz való visszatérést képviselik.
Walter-Borjans és Esken bírálta, hogy az SPD a német kormány tagjaként miért egyezett bele a 35 milliárd eurós hadseregfejlesztésbe, miért kedvez a gazdagoknak a magas jövedelmek vagy a vállalkozások adójának csökkentésével, miközben Saskia Esken szerint az iskolák vagy a közúti infrastruktúra egyre rosszabb állapotban van, és jelentős állami beruházásokra lenne szükség. A két új elnök többször emlegette, hogy a minimálbért fel kellene emelni, és azt is feszegették, hogy biztosan ragaszkodni kell-e adott gazdasági helyzetben a CDU által féltve őrzött és törvénybe iktatott nullszaldós költségvetéshez, amit a CDU újabb szociális megszorításokkal szeretne elérni.
Azt egyik jelölt sem mondta ki egyszer sem, hogy fel akarnák mondani a nagykoalíciót, de többször elhangzott, hogy a fenti problémák miatt itt az ideje annak, hogy újratárgyalják a koalíciós szerződés egyes pontjait. Egyértelműen azzal nyertek, hogy Scholzékkal szemben kritikusak voltak a Merkellel kötött szövetséggel szemben. Az csak következtetés szintjén merült fel, hogy ha a CDU erre nem hajlandó, akkor akár ki is lépnének a koalícióból. „Ha a koalíciós partner nem megfelelően áll ehhez hozzá, akkor olyan döntést kell hozni, hogy ez nem folytatódhat" – mondta Walter-Borjans az ARD-nek. Norbert Walter-Borjans és Saskia Esken győzelmében fontos szerepet játszott az SPD ifjúsági szervezetének (Juso) támogatása, akik már régóta pedzegetik a koalícióból való kilépést. Nem véletlen, hogy az SPD új elnökhelyettese a radikális baloldali Kevin Kühnert, a Juso elnöke lesz.
A társelnökök megválasztása és az ezt formálisan is jóváhagyó tisztújító kongresszus között eltelt egy hétben aztán igencsak lesimultak az eredeti álláspontok. Scholz nem távozott posztjairól, maradt alkancellár és pénzügyminiszter. Támogatásáról biztosította az új pártvezetést, akik pedig hangsúlyozták, hogy szeretnék, ha folytatná a kormányban. Az SPD parlamenti képviselője, Ulrich Freese az EUrológusnak arról beszélt, hogy a pártelit és az új pártelnökök nem csak, hogy kizárták az esélyét annak, hogy végül kilépjenek a nagykoalícióból, de azt is belátták, hogy nem lehet újratárgyalni a koalíciós szerződést a CDU/CSU-val.
Végül a péntektől vasárnapig tartó kongresszuson nem tartottak konkrét szavazást a nagykoalíció felbontásának lehetőségéről. A társelnökök viszont azt is jelezték, hogy nem mondtak le teljesen a kampányban hangoztatott követeléseikről sem – ezt már csak azért sem tehették meg, hiszen többen is szóvá tették, hogy ez volt a legfontosabb különbség Walter-Borjansék és Scholzék között.
„Szkeptikus voltam, és az is maradok a koalícióval szemben" – mondta a Bloomberg szerint Esken a delegáltaknak. „Adunk egy esélyt a koalíciónak a folytatásra. Nem többet, és nem kevesebbet, amennyi ideig tarthat." Walter-Borjans szerint ha a hiányt kizáró költségvetés útjában annak, hogy jobb jövője legyen a gyerekeknek, akkor el kell vetni. Ismét nyíltan bírálta Annegret Kramp-Karrenbauert, a CDU elnökét és védelmi minisztert. „AKK egy európai repülőgép-hordozót akar. Velünk, szociáldemokratákkal ez nem fog megépülni" – mondta a delegáltaknak.
Esken a saját balos szavazóihoz szólva messzebb ment, mint amit a pártvezetés a kiszivárgott információk szerint az előző nap elfogadott. Feltételeket határozott meg a nagykoalícióban maradásukhoz, ezeket pedig a delegáltak megszavazták, vagyis tárgyalások kezdődnek a CDU/CSU-val a következő hetekben, hónapokban. A követelések a következők:
A Reuters szerint a kezdeti felzúduláshoz képest viszonylag mérsékelt követeléseket támasztottak végül Merkelékkel szemben, amivel elkerülhetik a komolyabb összetűzést a CDU/CSU-val. Csakhogy láthatóan olyan szociális-politikai arculatot akarnak szabni, amivel világosan elkülönülnének a CDU/CSU-tól. Az pedig külön kényes helyzetet teremt, hogy maga Scholz sem akar újabb adósságokat SPD-s pénzügyminiszterként.
Nagy kérdés persze, mit tud mindezekből megvalósítani a még a párttagság körében is ismeretlennek számító két új elnök. Mennyi időbe telik, míg eligazodnak a berlini politikai körökben? Hogyan jönnek ki az SPD nagykoalíció-párti Bundestag-frakciójával? Hogyan tudják egyben tartani a párt balos és neoliberális szárnyát, és hogyan tudnak egyezkedni Merkel és a CDU rutinos stábjával?
Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök már gratulált az új vezetőknek, és a CSU-val együtt még karácsony előtt le akar ülni velük a nagykoalíció folytatásáról szóló tárgyalásokra. Azt írta, sok dolguk van még, és ehhez világos elköteleződés kell a feladatok iránt. "Mi készek vagyunk erre" - írta a Twitteren. A CDU elnöke már a párt november közepi kongresszusán is azt mondta a delegáltaknak, hogy nem hajlandó újratárgyalni a koalíciós szerződést, amit más pártvezetők is megerősítettek. Amikor még nem volt tisztán látható, hogy az új elnöki páros mennyire gondolja komolyan a koalíció felmondását, Annegret Kramp-Karrenbauer keményebb eszközökhöz is nyúlt. A Tagesspiegel szerint azzal fenyegetőzött, hogy ha a szociáldemokraták nem teszik egyértelművé maradási szándékukat, akkor nem kerülhet a parlament elé az alapnyugdíjak kérdése.
Paul Ziemiak, a CDU főtitkára a Guardian szerint azt mondta: „Az a célunk, hogy jól kormányozzuk Németországot, és ennek alapjai a koalíciós megállapodásunkban vannak. Az SPD-nek ez a belső döntése semmit nem változtat meg ebből a szempontból." Merkel személyesen egyelőre nem reagált, de Steffen Seibert kormányszóvivő kellő diplomatikussággal válaszolt a koalíció esetleges felmondásáról érkező kezdeti hírekre. Merkel készen áll az együttműködésre a szociáldemokraták új vezetőivel, de nincs napirenden a koalíciós szerződés újratárgyalása. Arra persze van lehetőség, hogy a koalíciós partnerek megbeszéljenek témákat, új javaslatokat, és ha ezekkel mindenki egyetért, a kormány politikáján is lehet módosítani.
Most tehát ezekkel az előjelekkel vágnak bele a tárgyalásokba, amik nehezek lehetnek, de a legnagyobb esélye mégis annak van, hogy folytatódik a nagykoalíciós kormányzás. A Spiegel szerint Merkeléknek most ahhoz kell hozzászokniuk, hogy az eddig mindig mindenre bólogató, maximálisan kompromisszumkész SPD helyett egy jóval irritálóbb, gyakran ellenvéleményt megfogalmazó társsal kell majd együtt kormányozniuk. Az elmúlt években a koalíció és a német társadalom is elszokott attól, hogy a baloldali politika ilyen is lehet,mondják elemzők. A párton belül is kiforr addig a vita arról, mi szolgálja inkább az SPD megerősödését: a felelősségteljes, de karakán kormányzás vagy a harcos ellenzéki szerep.
Akiben kis politikai realitásérzék van, az azért tudja, hogy a koalíció felmondása és egy előrehozott választás most katasztrofális következményekkel járhatna a szocdemekre nézve, és csak fokozhatná a válságukat. A nagykoalíció felbomlását egyébként Németországban egyáltalán nem tartják sem elképzelhetetlennek, sem drámainak. A Frankfurter Allgemeine Zeitung összeállítása szerint a német gazdaság szereplői közül mindenesetre többen úgy nyilatkoztak: ez akár még jót is tenne az országnak.
A német családi vállalkozások szövetségének elnöke, Reinhold von Eben-Worlée szerint az elmúlt hat hónapban az SPD csak saját magával foglalkozott, így a koalícióból való kilépése kevesebbet ártana, mint annak folytatása. Clemens Fuest a Münchner Ifo-Institut elnöke inkább kivár. Kíváncsi arra, mit is fog jelenteni a gyakorlatban az SPD baloldali fordulata, amely a gazdaság szereplőire is hatással lehet. Szerinte a nagykoalíció megszűnése a gazdaságra nem gyakorolna negatív hatást, ugyanis egy új koalíció sem csinálna rosszabb gazdaságpolitikát, mint a mostani.
Ha mégis felbomolna a nagykoalíció, az még nem jelentene automatikusan előrehozott választásokat. A konzervatívok újból tárgyalásokat kezdhetnének az egyértelműen az ország második legerősebb pártjává váló Zöldekkel és a piacpárti Szabad Demokratákkal (FDP). Egy ilyen koalíciót már megpróbáltak tető alá hozni a 2017-es választások után is, azonban a tárgyalások az FDP kilépése miatt összeomlottak. A felmérésekben szárnyaló Zöldeknek most pedig több hasznuk lenne egy előrehozott választásból, amin még tovább javíthatnának pozícióikon.
Merkel már bejelentette, hogy ez az utolsó kancellári ciklusa, ezért a nagykoalíció és egy másik koalíció letárgyalása nélkül csak abban az esetben maradhatna hatalmon, ha vállalja a kisebbségi kormányzást. Kormányzati források szerint a 2020. július 1-től kezdődő német soros EU-elnökség alatt a kancellár nem annyira örülne ennek a verziónak, ráadásul a nemzetközi színtéren is romlanának a pozíciói. Viszont a 2020-as szövetségi költségvetést már elfogadták, ezért egy kisebbségi kormány alapvetően nagyobb gondok nélkül ellavírozhatna valahogy 2021 tavaszáig.
Az SPD-nek most nagyon nem lenne érdeke a kilépés a koalícióból, ha az egy előrehozott választásokon való megmérettetést von maga után. Rögtön felmerülne, hogy milyen milyen kancellárjelölttel álljon ki az SPD. A két teljesen ismeretlen elnök egyikével? A helyzet persze annyiban más, hogy hasonló problémák a CDU oldalán is vannak, hiszen Merkel már nem indulna neki egy újabb választásnak. A CDU sincs könnyű helyzetben. Egy előrehozott választáson ugyan a legerősebb párt lenne, azonban hátrébb végezhet, mint 2017-ben, amikor 33 százalékot ért el, és már az is az elmúlt 70 évének legrosszabb eredménye volt.
Ráadásul az AfD is próbál új szavazókat elszipkázni a konzervatívoktól: szintén új pártelnököt választottak, a 44 éves Tino Chrupalla keleti tartományból jött, élvezi a párt szélsőjobboldali szárnyának a támogatását, de mérsékeltebb hangon szólal meg. Szerinte nincs szükségük drasztikus nyelvezetre ahhoz, hogy megnyerjék maguknak azokat a konzervatívokat, akik elpártoltak Merkeltől.
Az önmagában nagy kérdés, hogy mit hozhat az SPD konyhájára az új elnöki páros által hirdetett baloldali fordulat - akár kormányon, akár kormányon kívül. Ugyan megnyernék vagy visszanyernék az elkötelezett baloldali szavazók egy részét, a másik oldalon viszont magas labdát adnának fel a CDU-nak. A kereszténydemokrata párt azonnal ráugrana a még mindig jól csengő szociális piacgazdaság védelmére, írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A jelen helyzetben a CDU nagyon hatásosan tudná képviselni ezzel a jelszóval egyrészt a munkavállalók millióinak érdekeit, másrészt miután Németországban nemcsak nagy konszernek és multinacionális vállalatok adják a gazdaság gerincét, az főleg az autóiparban lezajló technológiai váltás miatt elbizonytalanodó 3,5 millió családi, kis- és középvállalat is igencsak vevő lenne erre az üzenetre.
(Borítókép: Norbert Walter-Borjans (jobbra) és Saskia Esken az SPD berlini kongresszusán 2019. december 8-án. Fotó: Annegret Hilse / Reuters)