Párton belüli riválisok, egy keményvonalas és egy sebeit nyalogató koalíciós partner, a türelmetlenül topogó Franciaország és a megosztott EU – ezek várnak Angela Merkel német kancellárra, akit szerdán iktattak be negyedik kancellári ciklusára. Az új kormány belügyminisztere szigorú lépésekre készül menekültügyben, amit a szociáldemokraták tompítanának. Merkelnek az elmúlt 12 évéhez képest meggyengültebb helyzetből kell kormányoznia, pedig nagyratörő tervei vannak: arról is szó volt, hogy Macronnal együtt új alapokra helyeznék az egész EU működését.
A Bundestag negyedszer is megválasztotta Angela Merkelt Németország kancellárjának, Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök pedig kinevezte az új kormány minisztereit. Soha ilyen nehezen nem ment a kormányalakítás Németországban. A tavaly szeptemberi választások után Merkel első kísérlete a Zöldekkel és a liberális FDP-vel zátonyra futott. Végül 171 napba telt, amíg sikerült tető alá hozni a kormánykoalíciót.
Európa vezető nagyhatalmát továbbra is a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) nagykoalíciója vezeti, a feltételek és a belső erőviszonyok azonban nagyon megváltoztak.
Merkel elkövetkező négy éve nem lesz könnyű: a működőképes koalícióért komoly engedményekre kényszerült, az összes kulcstárcát a szociáldemokratáknak kellett adnia, és a nagykoalíciós megállapodás 70 százaléka is a szocdemek programján alapul.
Bár a nagykoalíciónak az előző ciklushoz képest 104-gyel kevesebb (!) képviselője lesz, továbbra is megfelelő többsége lesz a parlamentben: a 709 képviselői helyből 399 mandátum (56 százalék) az övék.
Az új kormányban 6-6 tárcája lesz az SPD-nek és a CDU-nak, 3 pedig a CSU-nak, de a kulcspozíciónak számító pénzügyi-, külügyi- és munkaügyi minisztériumot a szociáldemokraták vezetik. A két nagy párt aggályosan ügyelt a női kvóta érvényesítésére – Merkel kormányában hat posztot is nők töltenek be.
Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk: Merkel egyik lehetséges utódának, Julia Klöcknernek és pártbeli ellenfelének, a fiatal Jens Spahnnak is miniszteri tárcát adott, utóbbinak azért, hogy kivonja a párton belüli csatározásokból. A szociáldemokraták a miniszteri posztok kiosztásánál fiatalítottak, és több új arcot emeltek be az országos politikába. Meghatározó szerepet kap Olaf Scholz hamburgi polgármester, aki a pénzügyi tárca vezetése mellett jelenleg az SPD ügyvezető elnöke is. Érdekes választás a családügyi minisztérium élére kinevezett Franziska Giffey, aki a súlyos szociális problémákkal küzdő berlini bevándorlónegyed, Neukölln kerületi polgármestereként pragmatikus hozzáállásával szerzett hírnevet.
Ez nem szerelmi házasság, mondta hétfőn Olaf Scholz, az SPD ügyvezető elnöke. A kormányon mindhárom párt azért is dolgozik, hogy valahogy kiköszörülje a csorbát a szeptemberi választáson elszenvedett súlyos vereség után: az SPD és a CSU története legrosszabb eredményét érte, és a CDU sem szerepelt ilyen rosszul 1949 óta.
A koalíción belül a szereplők egymáshoz való dinamikája is sajátos helyzetet teremt, miközben a bevándorlásellenes, populista AfD lesz a leghangosabb ellenzéki párt:
A kormányalakítási nehézségek miatt Németországot fél éve ügyvezető kormány irányította, ami nem hozott stratégiai döntéseket. Most mindenki arra számít, hogy felgyorsulnak az események.
Teendő van bőven: új költségvetés kell az új kormány nagyravágyó terveihez, amelyekkel az elkövetkező négy évben 46 milliárd eurós pluszkiadás terveznek. 2025-re a teljes foglalkoztatottságot tűzték ki, számos megoldandó kérdés van menekültütgyben, és a franciákkal közösen az élére akarnak állni az EU alapos reformjának is. Ugyan 2017-ben a német gazdaság az elmúlt hét évet nézve a leggyorsabb ütemben bővült, kell valamit kezdeni a német ipart is sújtó amerikai importvámokkal.
Ehhez a munkához megfelelő alap a 177 oldalas koalíciós megállapodás, de az inkább elveket, mint konkrétumokat rögzít, 100 napos programról pedig egyelőre nem tudni. Még ha a fél éves leállás után sok sürgető feladat is van, a vérrel és verejtékkel egybekovácsolt nagykoalíció összetételét nézve a kormány működése nem lesz olajozott. Merkelnek azt a bűvészmutatványt kell végrehajtania, hogy igencsak ellentétes erővonalakat kell egy irányba terelni.
Az egyik ilyen borítékolt konfliktus a menekültügyben várható. Németországba több mint 1 millió menekült érkezett, a fő kérdés most már a védelemben részesítettek szociális ellátása, oktatása, munkához juttatása és az elutasítottak kitoloncolása az országból. Ebben a két kulcsterület a belügyi- és az igazságügyi tárca lesz: az előbbit a keményvonalas CSU, az utóbbit az emberi jogi szempontokat előnyben részesítő szociáldemokraták vezetik majd.
Az új kormánynak rögtön lépnie kell egy sokat vitatott ügyben. Az előző kabinet ugyanis 2018 tavaszáig felfüggesztette a családegyesítéseket, ezeket azonban a koalíciós megállapodás értelmében a szociáldemokraták kezdeményezésére újra beindítják, igaz, erősen korlátozott módon. Az e körüli vita jól mutatja a kormánypártok eltérő problémamegközelítését. A konzervatív CDU és CSU azzal érvelt, hogy ha megengedik az automatikusan menekültként elismert 390 ezer szír családtagjainak befogadását is, az alsó hangon újabb egymillió embert jelentene, ami egy újabb menekültválságot idézne elő. A szociáldemokraták viszont azzal érveltek: sikeresebb a menekültek integrációja, ha együtt élhetnek családjukkal. A koalíciós alku eredménye végül az lett, hogy havonta 1000 főnek, csak a legszűkebb családtagoknak, és csak a legindokoltabb esetekben engedik meg, hogy hozzátartozójukhoz költözzenek Németországba.
A zablát most menekültügyben a belügyi- és hazaminisztérium élére kinevezett Horst Seehofer CSU-elnök tartja. Az Orbán Viktor menekültpolitikáját kezdettől elismerő, emiatt korábban Merkellel is szembekerülő bajor politikus a hétvégén azt mondta: első intézkedései között komoly szigorítások szerepelnek. Fel akarja gyorsítani a menekültkérelmek elbírálását, és ezzel együtt növelni akarja a kiutasítások számát. Seehofer különös szigorral járna el a bűnözőkkel és a demokratikus rendszerre veszélyt jelentő személyekkel (például terrorizmusra buzdító hitszónokokkal) szemben.
Miután a Forsa március eleji felmérése szerint a németek jelentős részét különösen aggasztja a közbiztonság romlása, az új belügyminiszter a térfigyelő kamerák számának jelentős növelését is ígéri a kritikus körzetekben. Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy jogrendszeren kívüli területek legyenek Németországban, amivel a no-go zónák létezésére utalt, amelyekről már Angela Merkel is beszélt . Seehofer fenn akarja tartani a határellenőrzést mindaddig, amíg ténylegesen megvalósul az EU külső határainak védelme. A CSU-s politikus mindezeket az intézkedéseket azzal indokolja: hogy
csak így maradhat Németország liberális és nyitott ország, a polgárok biztonságának védelméhez erős állam kell.
A német kormányalakítás elhúzódása eléggé lefékezte az Emmanuel Macron francia elnök által már tavaly szeptemberben felvázolt reformot a „túl gyenge, lassú és nem hatékony” Európai Unió szuverénné, egyesültté és demokratikussá tételére. Macron már hónapok óta arra vár, hogy végre egyeztetni tudjon Merkellel a terveiről. Merkel első külföldi útja beiktatása után a szokásoknak megfelelően Franciaországba vezet majd. A kancellárhoz közel álló források a Bloombergnek azt nyilatkozták, hogy Merkel elsődleges prioritása lesz Macron felvetéseinek megválaszolása.
Merkel és Macron decemberben még azt tervezte, hogy majd a márciusi EU-csúcson mutathatják be az eurózóna megerősítését célzó konkrét javaslatokat. Merkel akkori koalíciós próbálkozása azonban elakadt, és csak ezután kezdett egyezkedni a nagykoalícióról a szociáldemokratákkal. Több forrás szerint így a március 22-23-i csúcson ezekből még nem lesz semmi. „Az egészet lefújták, mert egyelőre nincs mit bejelenteni” – mondta egy névtelenül nyilatkozó EU-s tisztviselő a Der Spiegelnek.
A német kormány szóvivője hivatalosan csak annyit erősített meg, hogy Merkel szorosan együtt akar működni Macronnal az eurózóna megreformálásán, és majd a kormány megalakulása után indul be a munka, folyamatosan egyeztetve Franciaországgal a reformtervekről.
Merkel és Macron korábban többször is azt ígérte, hogy mélyíteni fogja a francia-német együttműködést, és a szorosabb integráció felé tereli majd az EU-t. Ha a két ország sem tudna megegyezni, akkor nem sok értelme lenne a többieket győzködni bármilyen javaslatról. A francia kormány külön is kiemelte a bankuniót, de Macron a tavalyi megválasztása után egyébként még ennél is nagyratörőbb terveket dédelgetett: saját költségvetési és pénzügyminisztert akart az eurózónának.
A Bloomberg azt írja, Macron szövetségesekre talált a német szocdemekben, akik azt akarják, hogy Merkel fogadja el a javaslatait. Viszont az északi és balti országok pénzügyminiszterei holland és ír kollégáikkal együtt egy olyan állásfoglalást írtak a német-francia tandemnek címezve, amelyben megfontoltságra intik Macront és Merkelt. Szerintük előbb abban kell egyezségre jutni, mire van mindenképpen szükség, nem arra, hogy mi lehetne még pluszban jó. Az északi országok szerint bármilyen reformnak első körben az EU-s bankunióra kell koncentrálnia, de támogatják az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) integrálását egy jövőbeli Európai Valutaalapba (EMF). Úgy látják, javítani kell azon, hogy az egyes országok mennyire tartják be a brüsszeli költségvetési szabályozásokat, vagyis az euró megerősítése szerintük első körben nemzeti szinten igényel fontos lépéseket.
Németország valószínűleg a fontoltan haladó reformer szerepét fogja betölteni a francia-német tengelyben, mert nem áll az érdekükben egy „kétsebességes” Európai Unió. Olyan új intézmények, mint az eurózóna közös költségvetése, vagy egy olyan pénzügyminiszter, aki csak az eurózónáért felelős, sok területen kizárnák a saját valutáikkal fizető kelet- és közép-európai országokat az EU jövőjét érintő döntésekből. A keleti bővítés mellett elkötelezett, és ipari termelésének egy részét Kelet-Európába telepítő Németország inkább abban érdekelt, hogy még erősebben magához kösse a keleti piacokat, nem pedig abban, hogy a leválásukat kockáztassa.
Közben a politikai bizonytalanság sem szűnt meg teljesen: éppen a németek fellélegzésének napján Olaszországban tartottak választásokat, aminek eredményeképpen megerősödtek a populista, euroszkeptikus erők, de bizonytalan, hogy ki, és milyen felállásban tud majd végül egyáltalán kormányt alakítani. Általában akkor fogadnak el jelentős reformokat az Európai Unióban, amikor Franciaország és Németország egy húron pendül, de a harmadik legnagyobb uniós ország nélkül nehéz lenne előrelépniük.
Viszont sokan azért tartják kulcsfontosságúnak, hogy még 2018-ban lépjen valamit Macron és Merkel, ha tényleg kész erre, mert 2019-ben EP-választások lesznek, lejár a Juncker-bizottság mandátuma, és elvileg akkor jár le a brexit, vagyis Nagy-Britannia kilépésének határideje is.