Index Vakbarát Hírportál

Kuciak-gyilkosság: egy magyar férfitól szerezhették a fegyvert az újságíró meggyilkolásához

2020. január 14., kedd 10:40

Közel két évvel ezelőtt, 2018 februárjában lőtték le Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságírót és barátnőjét, Martina Kušnírovát nagymácsédi házukban. A vádirat szerint Marian Kočner nagyvállalkozó bosszúból ölette meg Kuciakot, amiért az újságíró az általa elkövetett gazdasági bűncselekményekről írt a cikkeiben. Az ügynek öt vádlottja volt, közülük egyet, a bérgyilkosokat kifizető Andruskó Zoltánt már jogerősen elítélték 15 év börtönre, miután vádalkut kötött. 

A többi vádlott (Marián Kočner, Alena Zsuzsová, Miroslav Marček és Szabó Tamás) hétfőn állt először a bíróság elé a Pozsonytól fél órára található Bazinban, az ügyet a Specializált Büntetőbíróság háromtagú szenátusa tárgyalja – Szlovákiában ez a szerv foglalkozik a legsúlyosabb bűncselekményekkel.

A Parameter.sk részletesen beszámolt a tárgyalásról: cikkükből kiderül, hogy a vád szerint Marián Kočner nagyvállalkozó bízta meg a gyilkosság megrendelésével Alena Zsuzsovát, aki a megrendelést a hetényi Andruskó Zoltánnak adta le, ő pedig Szabónak és Marčeknak közvetítette a megbízást. Szabót és Marčekot egy 2016-os üggyel is gyanúsítanak, a nyomozati anyag szerint őket vádolják egy gútai vállalkozó, meggyilkolásával is. Ezt az ügyet a Kuciak-gyilkossággal összevonva kezeli most a bíróság.

A tárgyaláson, amin a rokonok mellett nagy számban jelentek meg az újságírók, a vádlottak elutasították a vádalku lehetőségét. A gyilkosságban résztvevő Miroslav Marček már a nyomozati szakaszban részletes vallomást tett, elismerte a bűncselekmény elkövetését. Azt mondta, unokatestvérével, Szabó Tamással először arra kaptak volna megbízást Andruskótól, hogy rabolják el, majd ismeretlen helyen öljék meg az újságírót – ám ezt túl rizikósnak érezték, így kitervelték a kivégzést.

Állítása szerint Andruskó egy magyarországi ismerősétől, K.L.-től szereztek fegyvert, amihez egy ezermesterrel gyártattak hangtompítót. Elmondása szerint többszöri terepszemle után Szabó február 21-én elvitte a ház környékére. Senki sem volt otthon, így először elbújt a nyári konyhában.

Senki nem volt a házban, be volt zárva, úgyhogy a nyári konyhában vártam elég sokáig. Aztán Ján Kuciak és Martina Kušnírová hazaértek. Még egy kicsit vártam a megfelelő pillanatra, Kušnírová elment a toalettre. Bekopogtam, Kuciak ajtót nyitott, mellkason lőttem, és akkor láttam meg, hogy rajta kívül ott van az ajtó mögött Kušnírová is. Utánamentem, és őt is lelőttem. Láttam rajta, hogy halott. Mielőtt távoztam, még egyszer rálőttem Kuciakra, aki a lépcsőn feküdt.

– vallotta. Hozzátette, az újságíró barátnőjét nem akarta megölni, azt hitte, hogy a lány még a vécén lesz, ő pedig közben el tud menekülni. Vallomása szerint napokkal később kapták meg a fizetségüket, kb. 35-40 ezer eurót feleztek el Szabóval. 

Unokatestvére nem tagadta, hogy közvetítettek nekik egy megbízást, csakhogy szerinte szó sem volt gyilkosságról, a célszemélyt csak „fel kellett pofozni”. Szabó hangsúlyozta, ő nem vállalta ezt, de Marček belement a dologba. Szabó ezután előállt valami képtelennek tűnő történettel egy Babettáról, majd azt állította, biztos volt benne, hogy unokatestvére csak meg akarja verni az újságírót.

Autóztam, voltam Szereden, Diószegen, aztán egy idő múlva csörgött a telefon, és visszamentem oda, ahol kitettem őt. (...) Beült, és azt mondta, hogy amikor bement az udvarra, és benézett a ház ablakán, két embert látott bent, akik halottak voltak. Mondtam neki, hogy jobb volna ezt jelenteni a rendőrségen, de ő ellenkezett

– mondta Szabó. A fegyverről mindössze annyit mondott: valóban szerzett egyet unokatestvérének, de nem tud arról, hogy mi lett vele.

A gyilkosság megrendelésével vádolt Alena Zsuzsová kikötötte, hogy csak Andruskó meghallgatását követően hajlandó teljes körű vallomást tenni, így csak a Kočnerrel ápolt viszonyáról beszélt. Azt mondta, közeli barátok, kapcsolatuk kötetlen flörtnek indult. A vádakat mindenesetre elutasította, és azt mondta, be is fogja bizonyítani az eljárás során, hogy ártatlan.

Andruskótól soha nem rendeltem semmit, csak pizzát, medencetisztítást, és anyám szobájának a felújítását.

Kočner a neki felrótt tiltott fegyverkezés vádjáról csak annyit mondott, hogy a házkutatás során az otthonában talált töltényeket még a sorkatonai szolgálata során szerezte, és onnan vitte haza őket. A Kuciak-gyilkosságról pedig csak ennyit mondott:

Ami ezt a vádpontot illeti, nekem és a védőmnek is fenntartásaink vannak a váddal szemben. Így ezzel az üggyel kapcsolatban nem kívánok vallomást tenni, csak a későbbiekben bemutatásra kerülő bizonyítékok kapcsán fogok nyilatkozni.

A tárgyalások január 14-én és 15-én folytatódnak.

Rovatok