Két lengyel bíró mondta el az Indexnek részletesen, hogy kormányuk hogyan próbálta meg szisztematikus kampánnyal megkérdőjelezni, meggyengíteni és végső soron ellehetetleníteni a független igazságszolgáltatást Lengyelországban.
Index: Mi következik most Lengyelországban?
Monika Frackowiak (MF): Minden nagyon dinamikus most Lengyelországban, minden nap hoz valami újat. 2015 végétől Lengyelország kormánya számos jogalkotási és politikai intézkedést hajtott végre, amelyek egyértelmű célja: a bírói kar függetlenségének aláásása. A legutóbbi törvényt már csak Andrzej Duda elnöknek kell aláírnia, aki ezt állítása szerint meg is fogja tenni. De erre lehetett számítani abból is, amit eddig mondott a lengyel bírókról.
Dariusz Mazur (DM): Úgy tűnik, hogy a lehető leghamarabb aláírja, mivel a lengyel bírákkal kapcsolatos véleménye neki is az, hogy ők a posztkommunista rendszer részei, akiket a kormánypártnak keményen kell fognia. Ez nem egy pontos idézet tőle, hanem számtalan kijelentésének összefoglalása.
Valójában mi történik akkor most a lengyel bírókkal?
DM: A helyzet az, hogy várhatóan eleget tesz az Európai Bizottság kérésének, és átmeneti intézkedést rendel el az Európai Unió Bírósága (EUB) a legutóbbi törvénymódosítással szemben, ez pedig a lengyel Legfelsőbb Bíróság új fegyelmi kamarájának befagyasztását jelentené. Tehát a kérdés az: mi lesz a kormányunk iránya az EUB ezen döntése után. Mert az EUB ítélete döntő fontosságú lesz. Természetesen egyrészt a kormány mondhatja, hogy nem törődünk vele, mert be akarjuk fejezni a – ahogyan ők hívják – „reformot”. Másrészt viszont a „szájkosártörvénynek” nevezett törvénymódosítás elfogadása új lendületet adott az EU Lengyelországgal szembeni, alapvető jogállamisági vizsgálatának.
Monika Frackowiak valószínűleg a lengyel kormány „első számú célpontja” volt a bírák Iustitia Egyesületének tagjaként. Ő az egyike annak a 30-40 lengyel bírónak, akiket azonnal fegyelmi biztosok vettek célkeresztbe a kormány akaratával szembeni kommunikációjuk, az igazságügyi reformot megkérdőjelező véleményük miatt. Valójában Frackowiaknak évek óta megfélemlítést és zaklatást kell eltűrnie a bírói függetlenséggel kapcsolatos álláspontját büntető kormánytól.
Dariusz Mazurnak is van tapasztalata az olyan fegyelmi eljárásokkal, amelyeknek a legutóbbi törvénymódosítással akar legális alapot teremteni a kormány, és amelyeket valójában a bírók rendszerkritikája miatt, megfélemlítő és elnémító szándékkal indítanak a kormányhoz lojális, új fegyelmi biztosok. Mazur büntetőbíró, a lengyel bírók Themis nevű szövetségének szóvivője, aki eddig sem félt, és ezután sem fél beszélni, például azért, hogy Magyarországon is világos legyen, miféle rendszer épül Lengyelországban.
Ez a törvény pedig könnyen megerősítheti az Európai Unióban a negatív nézeteket és azt a korábban már felmerült célt is, hogy minden egyes EU-tagországra érvényesen új jogállamisági mechanizmust hozzanak létre az alapvető jogok védelme érdekében – ideértve a független igazságszolgáltatás megerősítését. Ráadásul májusban Lengyelországban elnökválasztást tartanak, és paradox politikai helyzet állt elő. Míg a jobboldali kormányzó párt népszerűsége az elmúlt évi választások után a csúcson van, a lengyel társadalom nagy többsége, mintegy 80 százaléka támogatja az EU-tagságot. Tehát nem könnyű megjósolni, hogy a Lengyelország és az EU közötti negatív kapcsolat hogyan fogja befolyásolni az elnökválasztást. Nem vagyunk politikusok, ezért nehéz ezen a téren állást foglalni, de személyes véleményem szerint az uralkodó párt jelenleg nincs olyan kényelmes helyzetben.
Mi a lengyel kormány célja, elhagyni az EU-t?
MF: Ez egy politikai kérdés, nem egyszerű bíróként megválaszolni. Abban biztosak lehetünk, hogy a lengyel kormány az előbb említett társadalmi álláspont miatt sosem fogja azt mondani, hogy ki akar lépni az EU-ból. De lépésről lépésre – ez jól látható – távolodnak az EU-tól és annak alapvető közösségi normáitól. És amit valójában el kíván érni ez a kormány, az a totális hatalom megszerzése Lengyelországban, hogy egyedül kontrolláljon mindent. És éppen ezért fontos az igazságszolgáltatás, ezért akarják megszerezni a teljes kontroll lehetőségét a lengyel bíróságok felett. És itt van az alapvető konfliktus, hiszen az EU nem az a szervezet, amely megengedheti, hogy bárki megszerezze a totális hatalmat egy tagállamában. Tehát a helyzet komplikált nemcsak Lengyelországnak, de az európai közösségnek is.
Hogyan váltak a lengyel bírók a kormányuk ellenségévé? Csak a függetlenségük miatt?
DM: Igen, abszolút. Ideológiai szempontból ez érthető, hiszen ha te egy egyszemélyi, autokratikus hatalmat akarsz kiépíteni úgy, hogy bábként mozgathass minden más szereplőt, nyilván nem elégedhetsz meg a helyzettel, hogy folyamatosan független bírókba ütközöl. Tízezer bíró van Lengyelországban és a nagy többségük teljesen független mindenféle politikai ideológiától – beleértve a tiédet, vagy az éppen kormányzó pártét. Ez tehát a te szempontodból elfogadhatatlan, főként hogy természetesen időről időre felbukkannak ügyek, amelyekben ezek a független bírók bizonyos politikai szereplők érzékenységét sértő döntéseket hoznak. Egy egyszemélyi hatalom nem tolerálhatja, hogy korlátozzák.
MF: Igen, ez áll a háttérben, ami látszott már abból is, amikor Jarosław Kaczyński kijelentette, hogy „az utolsó akadály céljaink elérésében” az igazságszolgáltatás. És ez a valóságban azt jelenti, hogy a kormány célja a totális kontroll megszerzése, noha azt állítják, hogy ők csak „újra naggyá tennék Lengyelországot”. Azt gondolják, hogy ebben már tényleg csak mi, bírók akadályozzuk őket.
DM: Persze ugyanez a probléma a független médiával is, amely egy másik nagy akadálya annak, hogy a totális hatalmat megszerezzék. Lengyelországban vannak független TV-csatornák, amelyek még mindig erősek annak ellenére, hogy a kormány gyakorlatilag fel kívánta számolni például a TVN-t. Hatalmas bírságot szabtak ki a TVN-re az egyik hírműsor objektivitásának állítólagos hiánya miatt. Sajnálatos módon azonban ez a csatorna a nagy amerikai Discovery társaság részét képezi, és az Egyesült Államok külügyminisztériumának nyomására kénytelenek voltak feladni terveiket. De a kormány szándékai eredetileg a média újraállamosítására, nacionalizálására irányultak.
Ugyanakkor, ahogyan Magyarországon, úgy Lengyelországban is rendelkezik a kormány saját nyilvánossággal. Sikerrel jártak a lengyel bírók elleni kampánnyal; ellenségek lettek a társadalom számára is?
MF: Részben sikert értek el, főként azokon a lengyel területeken, ahol az emberek kizárólag a közmédiához jutnak hozzá. És a közrádióból, illetve az állami tévéből kizárólag azt hallják, hogy a bírók a nemzet ellenségei. A felmérésekből is világossá vált: 4 évvel ezelőtt a lengyel társadalom több mint 40 százaléka bízott az igazságszolgáltatásban feltétel nélkül, ma viszont ez már 30 százalék alá apadt. És nem bírói döntések miatt. Másrészről ez a siker csak részleges, hiszen a civil társadalom, amikor ráébredt arra, hogy mire megy ki ez a kampány, mik a kormány céljai, elkezdte megszervezni és aktivizálni magát. Tehát az igazságszolgáltatás alárendelési kísérletének egy pozitív hatása is volt.
Nem volt ez a civil ébredés elkésett?
DM: Nem, ez csak a kezdet volt. Fontos látni, hogy százezrek vonultak az utcákra mintegy 300 lengyel városban már 2017-ben, amikor a kormány az első törvénymódosításokat tervezte az igazságszolgáltatás függetlenségével szemben azzal, hogy nyugdíjazni próbálta a Legfelsőbb Bíróság összes bíróját, és teljes hatalmat adott volna az igazságügyi miniszternek abban, hogy tetszése szerint nevezze ki az utódaikat. És akkor Andrzej Duda elnök vissza is dobta a Legfelsőbb Bíróságot és a Országos Bírói Tanácsot (NCJ) érintő, legsúlyosabb terveket. Nem hiszem, hogy ez azért volt, mert ne értett volna egyet a kormánypárt elképzelésével, inkább csak tartott a népszerűségcsökkenéstől az esetleges újraválasztása szempontjából.
Ez 2017 júliusának végén volt, csakhogy nem sokkal később, szeptemberben a kormány egy hatalmas negatív kampányba kezdett a bírók ellen óriásplakátokon, a TV-ben, a sajtóban és az interneten. Fekete-fehér óriásplakátok ezrei voltak az utcákon a fekete oldalon üzenve: a bírók azt hiszik, hogy egy privilegizált kaszt. Ezzel szemben állt a fehér oldalon a kormányzati üzenet, miszerint „a nagy reform tiszta helyzetet teremt és megbünteti azokat a bírókat, akik megszegik a törvényt”.
Azt akarták elhitetni az emberekkel, hogy a bírók megszegik a törvényeket, hogy korruptak.
Ezt a kampányt a Lengyel Nemzeti Alapítvány vette a nevére és bonyolította le, amelyet a parlament hozott létre, és amelyet a 17 legnagyobb lengyel állami tulajdonú vállalat finanszírozott. Az akció több mint 2 millió euróba került, és világos, hogy valójában a kormánypárt hajtotta végre. A lengyel igazságszolgáltatás elé akart görbe tükröt tartani, avagy abban mutatni minket, megmutatva néhány igaz, de leginkább csak hamis vagy csúsztató, manipulatív példát az elítélendő bírói magatartásra. Olyan sztorikkal álltak például elő, mint hogy egy bíró nadrágot lopott egy boltból. Manipuláció: az eset önmagában valóban megtörtént, de a lopás pillanatában az érintett már régen nem volt bíró, sok évvel korábban nyugdíjba vonult, ráadásul az illető súlyos mentális betegséggel küzdött.
Nadráglopással akarták bizonyítani, hogy a lengyel bírói társadalom korrupt?
DM: Az egyik kollégám úgy fogalmazott, hogy George Orwell vagy a Monty Python nem tudott volna kitalálni ahhoz hasonlót, mint amikkel ez a plakátkampány előállt. És ez igaz. A plakátok után az internet sötét bugyraiban jöttek elő „hírekkel”, bizonyítva, hogy nincs vége, megkezdték a lejáratás második szintjét is. Ehhez a negatív PR-akcióhoz ráadásul az újonnan kinevezett miniszterelnök, Mateusz Morawiecki is csatlakozott, méghozzá a propaganda élvonalába szállt be, elsősorban külföldön. Először azzal állt elő, hogy a bírók személyesen a kommunista rendszer maradványai, ami teljesen abszurd, mivel a lengyel bírák átlagos életkora 42 év, tehát a rendszerváltás idején 12 körül lehettek. A miniszterelnök második leggyakoribb vádja a bírókkal szemben az volt, hogy korruptak. Mi, a THEMIS bírói szövetség ezért megkérdeztük a Legfelsőbb Bíróság fegyelmi tanácsát, hogy hány eljárást indítottak 2007 és 2017 között vesztegetés vádjával. Mit gondol, hányat?
Inkább nem tippelek.
DM: Szó szerint egyetlen egy ilyen eset volt. És ezt az egy bírót azonnal eltávolították a hivatalából. Lengyelországban – ismétlem – tízezer bíró van.
És Morawiecki ezt az egy esetet hozta példaként, hogy bizonyítsa a korrupció vádját?
DM: Nem, dehogy, a miniszterelnök semmilyen módon nem kívánta alátámasztani tényekkel, példákkal, vagy akár statisztikai adatokkal az állításait. Ő csak sugalmazott, például olyan megjegyzésekkel, hogy a Krakkói Regionális Bíróságon (ahol elég sok kritikus bíró dolgozik) egy "szervezett bűnözői csoport" működik. Ez, és az ehhez hasonló vádak soha nem bizonyosodtak be, a korrupció ugyanis nincs jelen a lengyel bíróságokon trendszerűen. Valószínűleg persze előfordul a bírói korrupció egyéni problémaként, hiszen egy tízezer fős testületben nem lehet kizárni, hogy van ilyen. De ez tényleg nem rendszerszintű probléma Lengyelországban. Ennek ellenére a miniszterelnök számos interjújában és beszédében állította azt a lengyel bírókról, hogy bűnözők, sőt, a náci kollaboránsokhoz hasonlította őket...
Ezt komolyan mondja?
DM: Egy interjúban a miniszterelnök beszámolt arról, hogy a francia elnökkel folytatott találkozóján összehasonlította a lengyel bírákat és a Vichy-rezsim bíróit, akik együttműködtek a nácikkal. Arra a következtetésre jutott, hogy Franciaországban sokkal gyorsabban sikerült eltávolítani ezeket a bírókat az igazságszolgáltatásból, mint a lengyel bírói kart „kommunistátlanítani”.
A kormányfő kiemelkedő beszédei után pedig a negatív PR és a propaganda harmadik szintje is beindult, a lengyel média feltárásának köszönhetően ugyanis megtudtuk, hogy létrehoztak egy speciális csoportot az Igazságügyi Minisztériumban, amelynek Łukasz Piebiak igazságügyi miniszterhelyettes volt a vezetője.
Ennek a csoportnak KASTA lett a beceneve, és 13 személyből állt, köztük az új Országos Bírói Tanács 4 tagjából, a fegyelmi bizottság 2 képviselőjéből, és a Legfelsőbb Bíróság szintén új fegyelmi kamarájának egy tagjából. Ezeknek a kiemelkedő személyeknek ebben a gyűlöletcsoportban való jelenléte megerősíti, hogy a lengyel igazságszolgáltatási rendszer "reformja" alatt létrehozott legfontosabb új intézmények politikailag korruptak és erkölcsileg kompromittáltak. Ez a csoport ugyanis konkrétan fekete PR-kampányokat tervezett a bírókkal szemben, a kormányközeli médiában és az interneten egyenként, személyesen kezdték támadni azokat a bírókat, akik nyilvánosan is kiálltak a bírói kar függetlenségének védelmében, és akik általában a bírói egyesületek tagjai.
Az önök nevére keresve hamar kiderül, hogy mindkettőjüknek van személyes tapasztalata ezzel a csoporttal. Elmesélik?
MF: Nemcsak mi, sok bíró vált a célpontjává ezeknek a lejáratásoknak és a zaklatásnak a közösségi médiában. A KastaWatch nevű Twitter-fiók rutinszerűen tette közzé a "reformmal" szemben kritikus bírókat támadó posztjait, és zaklató tweeteket. A KastaWatch képernyőfotókat közölt az egyes bírák ellen indított fegyelmi eljárások dokumentumaiból, köztük fegyelmi határozatokat (akár azelőtt, hogy ezekről az érintettet hivatalosan tájékoztatták volna), de személyes aktákból származó egyéb információkat is posztoltak.
DM: Ezek személyes, sok esetben olyan védett dokumentumokból származó adatok, amelyek nyilvánosságra hozatalával a lengyel törvényeket egyértelműen megsértették.
MF: Jelenleg négy vagy öt különböző fegyelmi eljárás van folyamatban ellenem, és általában ezekről csak a kormányközi médiumokból értesültem. Az egyik esetem is egy, az említett Twitter-oldalról származó üzenettel kezdődött: „Szia Monika, fegyelmi eljárás vár rád, csak légy óvatos jövő hétfőn”, írták. És így történt. Tavaly májusban a lakcímemet tette közzé ez a fiók, amelyet sok szélsőjobboldali gyűlölködő követ, így könnyedén megszerezhették. A címem közzétételét azzal kommentálták: „Ó, tudjuk, hogy hol laksz, és talán valaki meg is akar látogatni.” Ugyanakkor a megfélemlítés újabb szintje volt, amikor a lányom nevét is közzétették a KASTA Twitter-oldalán, egy másik alkalommal pedig a személyes aktámból közöltek olyan információkat, amelyek egyértelművé tették, hogy tíz évvel ezelőtti ügyeimről is rendelkeznek dokumentumokkal, mindenhez hozzáférnek a szakmai anyagomban.
De hogyan jutottak hozzá ezekhez?
MF: Csak az Igazságügyi Minisztériumon keresztül férhetnek hozzá ezekhez az adatokhoz, de fizetett segítséget is kaptak egy, az Igazságügyi Minisztériumba kirendelt bíró feleségétől. Ilyen módon például, amikor tavaly műtétem volt, azt is közzétették, hogy éppen lábadoztam. Ez erősen védett adat, de kiposztolták, és természetesen együttműködnek a közmédiával, tehát – sok bíróéval együtt – a személyes adataim jelentős nyilvánosságot kaptak.
Csak a nyilvános kritikái miatt vált célponttá, vagy volt olyan pere, ítélete, amelynek szabályosságát valamilyen vád érte, vizsgálták?
MF: Nem volt, mindez kizárólag azért történt, mert nagyon aktív vagyok, interjúkat adok főként a külföldi sajtónak, és mert találkoztam néhány jelentős nemzetközi intézmény képviselőivel. Én, Dariusz, és a bírók egy csoportja pontosan ugyanúgy váltunk célponttá, és mind csakis azért, mert végezzük a munkánkat, és próbáljuk megvédeni a hivatásunkat.
DM: És nemcsak mi, hanem néhány újságíró és más érintett személy is a KASTA célpontja lett. De én azt gondolom, Monika volt a leginkább kitett ennek néhány hónapon át, már csak azért is, mert ő valóban nagyon aktív, és mert a legnagyobb lengyel bírói szövetség, a Iustitia szószólója.
MF: Jó néhány harcosa van a Iustitianak.
De nem mindenki tudja elmondani a világnak, hogy mi folyik Lengyelországban.
MF: Éppen ezért gondoljuk azt, hogy az egyéni lejáratás, az én megfélemlítésem például az úgynevezett „chilling message”, azaz a dermesztő üzenet volt az összes lengyel bírónak, főként azoknak, akik ellenálltak a fegyelmi intézkedéseknek, nem félnek az Európai Unió Bíróságához fordulni, nem követik a pártvonalat, és nem haboznak beszélni a véleményükről. Ennek a hűvös üzenetnek a hatása rögtön azzal érvényesül, hogy bármivel megvádolhatnak. És ez a zaklatás hivatalos módja is, hiszen a fegyelmi eljárásokon belül olyan abszurd vádakkal álltak elő, mint például az adminisztrációs késedelem, a betegszabadság igénybevétele, vagy a beszélgetés külföldi újságírókkal. De ennél szürreálisabb esetek is előfordulnak.
Volt, vagy van bármi következménye az illegális adatszerzésnek és kiszivárogtatásnak?
DM: Dehogy, hiszen éppen azért tehetik ezt meg szabadon, mert közvetlenül az igazságügyi miniszter és a helyettese támogatja őket. A már említett, speciális munkacsoportot a lengyel média úgy nevezi, hogy „az Igazságügyi Minisztérium Trollfarmja”. Beszéltem arról is, hogy kikből áll ez a csoport: ezek a személyek nem haboznak részt venni a bírók elleni, gyakran törvénytelen támadásokban pusztán azért, mert a politikai hatalom támogatását élvezik.
Önnek szintén volt ütközése a KASTA-val?
DM: Igen, egy komoly ügyben engem is megtámadtak. Az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) előadója vagyok, és fizetnek nekem ezért az oktatói munkáért. Évente néhányszor tartok ilyen képzéseket Európában, különböző helyszíneken. A tevékenységemről pontosan elszámolok a bírósági elnökömnek, hiszen ez a kötelességem. És roppant meglepő módon a KASTA közzétette az ilyen előadásaim, a tréningek listáját azzal: „a lusta Mazur bíró Krakkóból annak a kormánynak a pénzén utazgat, amellyel harcol”. Természetesen a kormány soha nem fizetett nekem az előadásokért, de a lejáratási kísérlet tipikusnak nevezhető: az utazások és a munkaórák listája kizárólag a személyi aktáimból lehetett elérhető, amelyhez csak a krakkói bíróság új elnöke férhetett hozzá.
Ha már bírósági vezetők: mindkettőjüknek van tapasztalata az említett fegyelmi eljárásokban is, amelyeket a reformmal vezettek be, és próbálnak a legutóbbi törvénymódosítással is megerősíteni.
DM: A lengyel bírók THEMIS nevű egyesületének szóvivőjeként rendszeresen nyilatkozom a sajtónak Lengyelországban és külföldön is, nyilván a lengyel igazságszolgáltatás helyzetéről. Eddig egy fegyelmi ügyem indult, az is az úgynevezett magyarázó eljárás szakaszáig jutott. Néha szégyellem is, hogy csak ilyen kevés esetben alkalmaztak velem szemben kemény intézkedést – persze, csak viccelek. Ugyanakkor tavaly sok lágy, adminisztratív nyomás alá helyező intézkedés célpontja voltam a saját bíróságom elnöke révén. Például visszahívtak a Krakkói Regionális Bíróság nemzetközi büntetőügyekben folytatott együttműködésének koordinátori posztjáról, de a bírósági elnököm megtiltotta, hogy bármilyen fizetett oktatási tevékenységben részt vegyek, és egy sikertelen kísérlettel is szembe kellett néznem, ami azt célozta, hogy visszahívjanak a bíróság büntető kollégiumának vezetői posztjáról. De mindez semmi ahhoz képest, amit Monika – a téma szakértőjeként – el tud mesélni a hivatalos zaklatási formákról.
MF: Minden 2018 nyarán kezdődött, amikor én és egy kollégám részt vettünk egy fellépésen (egy bírósági tárgyalást szimuláló játékban) és több beszélgetésen a Pol' and 'Rock Fesztiválon azzal a szándékkal, hogy bemutassuk a fesztivál résztvevőinek a bíróságok működését és a társadalmi szerepünket. Viseltük a bírói talárunkat, emiatt pedig a miniszter felszólította a közös bíróságok fegyelmi ügyészét, hogy indítson nyomozást ellenünk. Később megtudtam, hogy azt állította, „megsértettük a bírói hivatás méltóságát”, amikor részt vettünk a fesztiválon egy „bírósági tárgyalás paródiájában”.
Ez az indoklás vicces volt, és ezt megelőzően egy másik fegyelmi eljárás már a helyi bíróságon nem vetett fel velem szemben végül semmilyen vádat, ezért nyugodt voltam. Csakhogy a fegyelmi ügyész úgy döntött, hogy megvizsgálja a munkám egyéb aspektusait is, és kikérte a 2015 januárja és 2018 augusztusa közötti összes információt rólam a Poznańi Kerületi Bíróság elnökétől. Tehát négy év összes nyilvántartását akarta, amikor pedig a főnököm a kérés indokát kérdezte, csak a törvény cikkét idézte, amely arra kötelezi a hatóságokat, hogy működjenek együtt a nyomozást végző ügyészekkel.
Végül az elnököm kénytelen volt kiadni az aktáimat, majd a fegyelmi ügyész 172 ügyben megindította az eljárást ellenem az írásbeli ítéletek késedelmes benyújtása miatt. Polgári ügyszakon dolgozom, rengeteg adminisztratív feladatom van, évente 650 folyamatban lévő perrel. Egyszerűen lehetetlen írásbeli indokolást nyújtani 14 napon belül, amint azt a lengyel törvény előírja. Ráadásként a KASTA gyűlölködő posztja – két héttel a hivatalos értesítés előtt – meg is érkezett, mondván: „Nos, van ideje külföldre rohangálni, és külföldikkel beszélgetni, de nincs ideje dolgozni”. Poznańban élek, de három különféle fegyelmi eljárással kell foglalkoznom, amelyeket három különböző, távoli helyszínen folytatnak Lengyelországban, tehát sokat kell utaznom.
Kell attól tartaniuk, hogy elveszítik a munkájukat?
DM: Mielőtt megválaszolnánk ezt a kérdést, szeretném nagyon egyértelművé tenni, hogy azok a „szabályok”, amelyek mentén ezek a fegyelmi eljárások zajlanak, teljes mértékben sértik az igazságszolgáltatásra alkalmazandó lengyel alkotmányos szabályokat. És ez a reform lényege, mivel az újonnan létrehozott rendszer felhatalmazza az igazságügyi minisztert, hogy teljes mértékben ellenőrizze az esetleges fegyelmi eljárások lefolytatását a bíróság előtti szakaszban, méghozzá olyan mértékig, amely lehetővé teszi, hogy a bíró állandóan gyanúsítotti állapotban legyen.
Az igazságügyi miniszter nevezi ki az elsőfokú fegyelmi bíróság tagjait, és így létrehozza az inkvizitórius (azaz nyomozóelvű) eljárási modellt. A Közös Bíróságok fegyelmi ügyészi pozícióját a „reform” keretében hozták létre, ezt a tisztségviselőt és két helyettesét a miniszter közvetlenül nevezi ki. A fegyelmi ügyész pedig a regionális és a fellebbviteli bíróságok számára fegyelmi ügyészeket is választ. A tény, hogy az a személy, aki jogosult fegyelmi biztost kijelölni és az elsőfokú bíróság tagságát kiválasztani, egyúttal a végrehajtó hatalom aktív politikusa, az egyik fő érv, amely bizonyítja, hogy a bíróságok új fegyelmi eljárásai átpolitizáltak.
De megváltoztatták az Országos Bírói Tanács (NCJ) tagjainak kinevezésére vonatkozó szabályokat is, és 2018-ban létrehozták a Legfelsőbb Bíróság fegyelmi kamaráját. Az NCJ fő feladata az igazságügyi tisztségviselők pályázatainak értékelése, az igazságügyi előmenetel iránti kérelmek értékelése és a bírák függetlenségének védelme. 2018-ig az NCJ tagjait a bírák önkormányzati testületei választották meg, most azonban már a parlament abszolút többsége dönt, és 2018 márciusában a „régi” NCJ-tagokat a hivatali idejük lejárta előtt el is bocsátották, a parlament pedig új tagokat választott.
Ez teljesen ellentétes volt a lengyel jogszabályokkal, amire az EU is figyelmeztetett. De a kormány nem lépett vissza a tervétől, mert csak az NCJ-vel és a Legfelsőbb Bíróság új fegyelmi kamarájával haladhat tovább az igazságszolgáltatás alárendelése útján. Ha a fegyelmi kamarában a lojális személyek nem tudnak teret nyerni, akkor az újonnan kinevezett fegyelmi biztosok kudarcot vallhatnak a bírósági eljárás során.
MF: És gyenge jogászok, tehát ezek a fegyelmi biztosok sorra veszítik el az ügyeket. Így ugyan ma már minden lengyel bírónak bármikor szembe kell néznie a fegyelmi eljárások fenyegetésével, de az egész rendszer nem működik hatékonyan. Ezért az igazságügyi miniszter személyesen csalódott ebben a saját maga által létrehozott rendszerben. A lengyel bírák eddig függetlenek maradtak, néhányuk bátrabb, mások kevésbé, de általánosságban legalább függetlenek. A rendszer tehát nem elég hatékony a bírói hatalom alárendeléséhez.
És ezért volt szükség a „szájkosártörvényre”?
DM: Igen, a lengyel hatóságok új taktikákkal próbálják kiterjeszteni hatalmukat az egész bírói karra. Az új fegyelmi rendszert megfélemlítésre használva szeretnék befejezni a tervet úgy, hogy minden fegyelmi döntést a legfelsőbb pozíciókban lévő bírók kezébe adnának, akik abszolút lojálisak a kormánypárthoz. A Legfelsőbb Bíróság fegyelmi kamarájának hatáskör-kiterjesztése és az új típusú fegyelmi bűncselekmények (például az, hogy ha az uniós bíróság tavaly novemberi ítéletében foglalt irányelvekkel összhangban lebonyolított bírósági vizsgálat az új bírák kinevezésének jogszerűségét megkérdőjelezi, az az új szabályok értelmében már fegyelmi bűncselekménynek minősül) mind ezt a célt szolgálják.
Az új törvény nem véletlenül „szájkosártörvény”, ezek a szabályok valóban korlátozhatják a bírák függetlenségét.
De a már megkezdett fegyelmi eljárások, elsősorban a kritikus bírák vagy azok ellen, akik előzetes döntéshozatali kérdésekkel fordultak az EU bírósága felé, szintén bizonyították, hogy a reform sérti az uniós jogot.
Gondolják, hogy a lengyel társadalom érti, mire megy ki a játék?
MF: Ez nem egy egyszerű kérdés, hiszen a bírói függetlenség absztrakt, távoli dolog az embereknek, főként azoknak, akik még sosem voltak érintettek semmiféle bírósági eljárásban. Másrészt a civil társadalom valóban megerősödött Lengyelországban, és kétmillió ember vonult utcára 2017-ben, azóta pedig újabb és újabb tüntetések és felvonulások jelezték azt, hogy nemcsak Varsóban, hanem az ország kisebb városaiban is értik és érintve érzik magukat az emberek a kérdésben. Számos ügyben találkoztunk az állampolgárok támogatásával. Persze jó lenne, ha azt látnánk, hogy az állampolgárok jobban érdeklődnek a saját jogaik védelme iránt, de ez a folyamat azért több tényezőtől függ.
DM: Igen, tisztában vagyunk vele, hogy az NCJ és a Legfelsőbb Bíróság kamarája túl absztrakt témák az embereknek, és azt is be kell vallanunk, hogy például én magam sem vettem részt egyetlen bírói érdekszervezet munkájában sem addig, amíg ezek a változások nem jöttek. Tehát mit várhatnánk a szakmán kívüli, átlagos emberektől? És a propaganda is kulcsszerepet játszik ebben a folyamatban, hiszen minden, már eddig bekövetkezett változás ellenére ma is folytatódik a bírók elleni negatív kampány a közszolgálati és a kormányhoz köthető média felületén, új terveik is vannak ehhez.
MF: És tudja, mi elég jó alanya vagyunk ennek a kampánynak, avagy a propagandának, hiszen a bíróságokon, a perekben, a bírósági ügyekben valaki mindig veszít. Így aztán valószínűleg az emberek fele haragszik ránk csak azért, mert végezzük a munkánkat. És éppen ezen alapszik az úgynevezett reform is: célponttá válsz csak azért, mert végzed a munkádat. Miközben be kell vallanunk azt is, hogy sok bíró eközben egyáltalán nem tudja, hogyan kommunikáljon a civil emberekkel, hiszen csakis a jog nyelvét beszéli.
Mit tudnak mondani, miért kellene, hogy a társadalom megvédje a függetlenségüket?
MF: Azt, hogy ez nem rólunk, hanem a demokráciáról szól. Mert mi valahogy megoldjuk: ha kirúgnak minket, rendben, jogászok vagyunk, magasan képzettek, találunk valami más munkát, megélhetést. Ez a csata az alapvető jogok védelméről szól és így minden egyes lengyel állampolgár jogainak védelméről. Próbáljuk ezt elmagyarázni, amennyire csak tudjuk.
DM: És előbb vagy utóbb az emberek meg fogják érteni, hogy a független bíróság az egyetlen hely, ahol a jogaidat megvédik, és ahol érvényesíteni tudod ezeket a jogokat. Lehet, hogy ez nem érzékelhető ebben a pillanatban mindenki számára, de előbb vagy utóbb világossá válik majd, hogy az igazságszolgáltatás elleni intézkedések célja a polgári jogok aláásása volt.
Az EU meg tudja védeni a lengyel bírókat, vagy csak a lengyel társadalom lehet erre képes?
MF: Természetesen csak a saját társadalmunk képes meghozni a döntést rólunk, de eddig a kormánypárt rendelkezett a szükséges többséggel ahhoz, hogy véghezvigye terveit. És ebben a régóta húzódó háborúban csak egyetlen alkalommal léptek vissza, 2018-ban, amikor visszavonták a bírák nyugdíjazására vonatkozó törvényt a hatályba lépése előtt. És erre az EU intése miatt kényszerültek, de ez csak egyetlen lépés volt.
DM: Ezen kívül szinte soha nem léptek vissza, sem az Európai Bizottság, sem a Velencei Bizottság figyelmeztetése miatt, ráadásul a 7. cikk szerinti eljárás sem volt elég ahhoz, hogy visszaforduljanak erről az útról. Egyáltalán nem érdekelte őket. Az egyetlen olyan tényező, amely eddig ténylegesen működött, az EUB által alkalmazott ideiglenes intézkedés volt két esetben. Reményt adhat viszont az a tény, hogy 2017-ben Duda elnök kénytelen volt visszaküldeni és átdolgoztatni a bírói kar egészére vonatkozó szabályokat, méghozzá a hatalmas polgári tiltakozáshullám hatására.
A populisták általában félnek a hatalmas társadalmi ellenállástól.
Ahhoz, hogy megértse, mi történik Lengyelországban, látnia kell, hogy Kaczyński úrnak mik a szándékai. Ő az úgynevezett karizmatikus vezetést akarja kiépíteni Lengyelországban, aminek definíciója nagyon egyszerű: a hatalom gyakorlója meghatározza, ki a társadalom állítólagos ellensége, és azt is, hogy ő az egyetlen lehetséges pajzs, amely megvédi a nemzetet ezen ellenségektől. Lehetnek ezek olyan külső ellenségek, mint az EU, Németország vagy Oroszország, de lehetnek belföldön is, például a bírák, az orvosok vagy észak-afrikai bevándorlók, akik egyáltalán nincsenek is jelen Lengyelországban. Néha azt hiszem, a lengyel bírákat a kormány a legfőbb közellenségként kezeli.
Ezen a ponton kell megkérdeznem: látnak azonosságot Lengyelország és Magyarország között?
DM: Hasonló intézkedéseket láthatunk, de nem azonos időben és nem azonos módon. Vannak hasonlóságok és különbségek is. Példaként először is az, hogy Orbán Viktor rendelkezik a parlamenti kétharmados többséggel ahhoz, hogy bármikor módosítsa az alkotmányt, míg a PiS-nek ez sosem állt a rendelkezésére. Nekik meg kellett sérteniük az alkotmányt ahhoz, hogy elérjék, amit akarnak. És a hírhedt, bíróellenes óriásplakátkampány is talán olyan, ami csakis Lengyelországban volt.
Pedig vannak kormányzati kampányok Magyarországon is, a bírókkal szemben is. Mostanában például a miniszterelnök azt mondja, hogy vannak olyan bírói ítéletek, amelyeket a kormány egyszerűen nem hajt végre, mert igazságtalanok. Legújabban ez a cigány gyerekek szegregációja, valamint az elítélt bűnözők börtönkörülményeinek kárpótlása ügyében hozott döntések miatt került napirendre.
DM: A háttérben azonos ideológia áll. Ezek a politikusok egyszerű válaszokat kínálnak az élet kihívásaira, ez a populizmus útja. De tényleg túl nehéz lenne pontosan összehasonlítani a két országot.
Nem is várok politikai állásfoglalást, csak arra voltam kíváncsi, mit mondanak a magyar bíróknak, akikkel találkoznak. Mert például két hete, amikor több ezres tömegtüntetést rendeztek, 22 európai országból társultak önökhöz bírók, köztük volt magyar is, de a hivatalos szolidaritási nyilatkozatokhoz a Magyar Bírói Egyesület (MABIE) valamiért nem csatlakozott. És ismerek egy levelet, amely szerint az egyesület tagjai ki kívánták fejezni a szolidaritásukat, de a MABIE vezetője ezt nem támogatta. Mit gondolnak, mi lehet ennek az oka?
DM: Talán a már említett „chilling effekt", a dermesztő hatás miatt. Magyarországon is előfordultak fegyelmi eljárások és egyéb elnyomó módszerek a bírókkal szemben. Körülbelül három évvel ezelőtt találkoztam egy magyar bírói csoporttal egy kisvárosból. Próbáltam leírni nekik a lengyel bírák helyzetét, amely egyre nehezebb. Csak egyikük volt igazán érdeklődő és együttérző, a többiek látszólag nem törődtek túl sokat a hallottakkal. Végül csak egyetlen kérdést kaptam tőlük: „Nem félsz mindezt elmondani nekünk?” Ez a kérdés mindent elmagyarázott: csak féltek.
MF: Nagyon nehéz bármit tanácsolni egy másik ország bíráinak. Valószínűleg a legjobb, amit én mondani tudnék, hogy szerveződjenek, beszéljenek egymással, és vegyenek részt a társadalmi nevelést szolgáló eseményeken. Nem olyanokon, amelyek a bírói függetlenségről szólnak, hanem inkább az emberi jogokról és azok érvényesítéséről szóló összejöveteleken. Ugyanakkor én azt is meg tudom érteni, hogy sok bíró fél, vagy csak távol akar maradni a problémáktól, és inkább hallgat.
Lenne esély rá, hogy valami megváltozik Lengyelországban, ha a bírók hallgatnak?
MF: Az lehetetlennek tűnik. És nem is fogunk hallgatni, azt hiszem.
(Borítókép: Monika Frackowiak (középen) és Dariusz Mazur (jobbra). Fotó: Bődey János / Index)