Február végén az amerikai kormány járványügyi hatósága, a CDC (Centers for Disease Control and Prevention) négy modellt dolgozott ki arra az eshetőségre, ha a koronavírus megvetné a lábát az Egyesült Államokban. A New York Times megszerezte a forgatókönyveket, melyek a legsúlyosabb esetben a 330 milliós országra
Az Amerikai Kórházszövetség egyik zártkörű (de kiszivárgott) szemináriumán pedig egy szerényebb becslés hangzott el, de ez is 96 millió fertőzöttel, 4,8 millió kórházi kezelésre szoruló beteggel és 480 ezer halálos áldozattal számol.
A – talán most nem túlzás a jelző - sokkoló adatok persze a járvány elleni védekezések drasztikusságának függvényében változhatnak,
azonban tény, hogy az Egyesült Államok borzalmas járvány elé néz, és ezzel ma már mindenki tisztában van.
Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy Donald Trump előbb helyi idő szerint szerdán radikális beutazási korlátozásokat hirdetett ki a schengeni övezet országaira, és komoly szövetségi lépéseket helyezett kilátásba a koronavírus közvetett hatásainak csillapítására, majd pedig pénteken országos szükségállapotot hirdetett, és bejelentette (a kongresszus által néhány napja megszavazott több mint 8 milliárd dolláron felül) újabb 50 milliárd dollár felszabadítását a koronavírus elleni harcra. Mostanra pedig már arról beszélt, hogy orvosa szerint erre azután sincs szükség, hogy két, igazoltan koronavírusos fertőzöttel is kapcsolatba került, de most már valószínűleg rajta is elvégzik majd a tesztet.
A mentalitásban beállt fordulatot azért lehet pont Trumppal illusztrálni, mert az elnök egy-két hete még olyanokat mondott, minthogy „nagyon-nagyon fel vagyunk készülve”, vagy hogy „az amerikai embereket nem fogja érinteni” a járvány, és az egyre növekvő pánik csak egy „demokrata hoaxnak” köszönhető, ami el akarja vitatni azt a tényt, „mennyire jól végezzük a munkánkat”.
Egyes, a koronavírus által érintett államokban – Washingtonban, Kaliforniában vagy New Yorkban – már korábban is életbe léptettek rendkívüli intézkedéseket, azonban pénteken az ötmilliós Alabamában például már egyetlen koronavírusos megbetegedés is elegendőnek bizonyult a rendkívüli állapot bevezetéséhez. Péntekig hat államban összesen 18 700 iskolát zártak be, ami 8,1 millió tanulót érint. Kaliforniában küszöbön áll a teljes iskolahálózat leállítása.
De miért aggódnak az amerikaiak amiatt, hogy országukban egy gigantikus járvány tör ki, mikor az első koronavírusos fertőzöttet már január 21-én észlelték, azaz csaknem két hónapjuk volt felkészülni? Ráadásul az eltelt idő alatt az USA még mindig csak 1800 fertőzöttnél és 41 halálesetnél tart – ez nem a sikeres válságkezelés jele?
A járvány miatti félelem egyik oka az, hogy az esetszámok meredek – február vége óta általában napi 30-40 százalékos – növekedéséből, és a koronavírus által sújtott országok fertőzési grafikonjaival való összevetésből kiderül, hogy küszöbön áll a robbanás, amikor napi ezres nagyságrendben bukkannak fel a fertőzöttek.
A másik ok az a bizonyosság: a hivatalos adatok messze a valódi fertőzésszám mögött kullognak. Az egyik első gócpontban, a Washington állambeli Seattle-ben és környékén a vizsgálatok alapján már január közepe óta jelen lehet a koronavírus, és
már március elejére valószínűleg több embert fertőzött meg, mint amennyit a hónap közepén országosan nyilván tartanak.
Ennek az az oka, hogy a koronavírus szűrése a lassú döntéshozatalnak, a gyártási problémáknak és az előrelátás hiányának köszönhetően csigalassan indult be. Az egyik legnagyobb szarvashiba az volt, hogy a CDC február végén visszautasította a WHO által 57 országnak biztosított teszteket, mivel – máig nem tisztázott indokból – egy saját, Made in America koronavírustesztet akart kifejleszteni. Azonban a saját fejlesztés egész egyszerűen nem működött, ami óriási csúszást eredményezett.
A múlt hét végére minden egymillió amerikaiból csak ötöt sikerült szűrni, miközben ez az adat időarányosan Dél-Koreában 3692 volt. A szűrésben való lemaradást Anthony Fauci, a fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója, a kormányzat koronavírussal foglalkozó csapatának tagja kongresszusi meghallgatásán el is ismerte:
A rendszer nincs úgy felszerelve, ahogy arra szükségünk lenne. Ez egy kudarc, be kell vallani. Hogy lehetne-e ugyanolyan könnyen beszerezni [a teszteket], mint ahogy más országokban az emberek hozzá tudnak férni. Ez nálunk nem így megy. Így kéne mennie? Így kéne, de mégsem így megy.
Ráadásul a Kínából hazatérteken és a kórházi ellátást igénylőkön kívül eleinte sokakat elhajtottak – köztük később koronavírussal diagnosztizált embereket is. Ahogy a Columbia Egyetem egyik virológusa meglehetősen határozottan állította:
„Hatékony szűréssel ellenőrzésünk alatt tarthattuk volna a járványt.”
A csúnya elbaltázásokkal az amerikai járványügy nemcsak, hogy nem gyömöszölte vissza idejekorán Pandóra szelencéjébe a fertőzést, de még azt sem tudta felmérni, hogy pontosan mennyi fertőzöttel kell számolni. így valószínű, hogy a regisztrált fertőzötteknél akár tízszer több is lehet a tényleges koronavírusos esetek száma. A tesztelést minden védekezés alapjának szokás tekinteni, épp ezért sokan keveslik a Trump pénteki beszédében beígért 5 milliónyi tesztet.
A koronavírus tesztelésében való csúszás mellett a hatékony védekezést hátráltathatja a nagyon amerikai, nagyon toldozott-foldozott, törvényekből, elnöki rendeletekből és bírósági ítéletekből összetákolt egészségbiztosítási rendszer. Az amerikai egészségbiztosítás egy magán- és közpénzeket vegyítő rendszer, négy biztosítási formával, társfizetésekkel és kedvezményekkel megbolondítva. De ami a járvány szempontjából a legfontosabb: még a republikánusok gyűlöletét kiváltó Obamacare után több mint 10 évvel is majdnem 28 millió amerikai él egészségbiztosítás nélkül, azaz nem jogosult egészségügyi ellátásra; 44 millió ember pedig alulbiztosítottnak számít, azaz fizetésének jelentős hányadát hozzá kell tennie biztosításához, hogy egészségügyi költségeit finanszírozhassa.
Az egészség mindenütt rettentően drága, de az Egyesült Államokban sokszor még a járvány sem számít kellőképp rendkívülinek ahhoz, hogy ne toljanak a páciens orra alá egy borsos összegről szóló számlát. Ugyan a koronavírus tesztje sok helyen ingyenes, de az egyetemi- és magánkórházakban akár több ezer dollárt is elkérhetnek egy vizsgálatért. Ha pedig valaki karanténba kerül (ami ugye nem választás kérdése), és nincs biztosítása, akkor azt is megfizettetik vele – így járt egy három éves lányával Vuhanból hazatérő férfi, akit karanténra köteleztek, majd amikor a lappangási idő elteltével hazatért, egy 3918 dolláros (csaknem 1,2 millió forintos) számla várta.
A meglepő számlák, biztosításból kimaradt (vagy nem feltűnő módon kihagyott) ellátási formák után felszámolt extraköltségek mindennaposnak számítanak az egészségügyben, miközben az amerikaiak 40 százaléka a jegybank felmérése szerint még egy 400 dolláros (120 ezer forintos) SOS egészségügyi kiadást sem engedhet meg magának. A koronavírus összefüggésében ezzel a jelenséggel az a legnagyobb probléma, hogy
az amerikaiak megszokták az egészségükkel kapcsolatos állandó számolgatást, spórolgatást, ami egy járvány közepén óriási katasztrófát eredményezhet.
Ezeket a veszélyeket a döntéshozók is felismerték – Trump csütörtökön be is jelentette, hogy a biztosítók megállapodtak a kormányzattal a koronavírussal kapcsolatos szolgáltatások ingyenességéről, illetve a szűrések és ellátások kiterjesztéséről. Azonban a Trump-kormányzatra jellemző módon az ígéret nem egészen fedi a valóságot, ugyanis a biztosítótársaságok szerint a koronavírusos ellátás ingyenességéről nincs szó. Ráadásul a Huffington Post riportja szerint Seattle-ben, ahol elvileg a biztosítás nélküli emberek szűrését kompenzálja a tagállami vezetés, sehol nem talált ingyenes szűrést, ráadásul az árképzés és az árak megállapítása is teljesen esetlegesen alakult: 250-től 8000 dollárig.
Amikor az Egyesült Államokról van szó, sosem szabad elfelejteni, hogy nem egy központosított országról, hanem valóban egyesült államokról van szó, ahol a tagállam kormányzója ugyanannyira fontos szerepet tölt be a koronavírus elleni harcban, mint az amerikai elnök. Azonban Donald Trump és a szövetségi kormányzat befolyása mégis óriási. Ez egyfelől a Fehér Ház által mozgósítható apparátusból és büdzséből, másfelől az elnök szavának politikai súlyából fakad.
Azonban a szövetségi kormányzat meglehetősen sok szinten rontott az Egyesült Államok koronavírus elleni esélyein. Először is a járványügyi intézmények leépítésével: a hivatalba lépő Trump-adminisztráció hosszú hónapokig nem volt képes betölteni egy sor releváns posztot, majd pedig 2018-ban lefejezte az összes, járványügyben érintett kormányzati szervet, illetve komoly forrásokat vont el a járványfenyegetésekkel foglalkozó programoktól. A megszorítások olyan mértéket öltöttek, hogy tavalyelőtt egy mások mellett republikánus és demokrata törvényhozókból álló vegyes bizottság arra figyelmeztetett:
Az Egyesült Államok vagy most áldoz a védelmére és biztonságára, vagy pedig megvárja a következő járványt, mely során emberéletekben és gazdasági károkban mérve is sokkal többet kell fizetnie.
A kormányzat – élén az elnökkel – ráadásul a járvány első két hónapjában igyekezett bagatellizálni a fenyegetést. Ha visszakeressük a januári-februári kormányzati nyilatkozatokat, akkor hajmeresztő ostobaságokat találni: a kereskedelmi miniszter például bár „nem akart győzelmi köröket leírni“, de azért csak azzal biztatta a Fox republikánus közönségét, hogy a kínai járvány miatt munkahelyek települhetnek vissza Amerikába. A Fehér Ház gazdasági főtanácsadója még február végén is azt találta mondani, hogy
A járványt feltartóztattuk. Nem mondom, hogy légmentesen elzártuk, de majdnem légmentesen. Jó munkát végeztünk mi, itt az Egyesült Államokban.
Trump pedig többször is azzal – az amerikai közegészségügyi hivatal által is cáfolt vélekedéssel – nyugtatgatta az amerikai polgárokat, hogy a járványnak az áprilisi meleg úgy is véget vet majd. És az elnök még akkor sem tudta őszintén hangsúlyozni a helyzet komolyságát, amikor a helyzet komolyságát akarta hangsúlyozni:
Egyik nap olyan, mint valami csoda, azután másnapra eltűnik. (...) Mielőtt javulna, előbb még romlik. (...) De lehet, hogy csak úgy eltűnik. Meglátjuk. Senki nem tudja igazán.
És sokan kifogásolták, hogy miközben már Amerika több államában is százas nagyságrendben bukkantak fel a fertőzöttek, Trump még mindig az országhatárok, repterek „idegen vírus” elöli lezárását hangsúlyozta (a fertőzés nacionalista retorikája azután, ahogy az lenni szokott, másnap visszaköszönt magyar kollégája rádióinterjújában is).
A Politico fehér házi illetékesek alapján azt állította, Trump annyira meg akarta nyerni a koronavírus-számháborút, hogy a tanácsadók és tisztségviselők – akik megtanulták, hogy karrierjük érdekében nem szabad az elnökkel túl kemény tényeket szembe szegezni – a lehető legkedvezőbb fertőzöttségi adatokat prezentálták. És a számháborúra vezethető vissza, hogy az Egyesült Államokban több, egymástól eltérő adat kering a fertőzöttek aktuális számáról, és a CDC által mutatott kép mindig kedvezőbb a Johns Hopkins egyeteménél.
Az biztos, hogy a számháborúnak vége van.
És bár az USA – a világ több más országával együtt - kegyetlen hetek, hónapok elé néz, elképesztő szellemi és gazdasági potenciálja, illetve civil társadalmának ereje miatt egyáltalán nem garantált apokalipszist. De az biztos, hogy rengeteg kül- és belpolitikai lavírozást követően Donald Trump elnöksége legkomolyabb kihívásához érkezett, ami nem csak novemberi választási esélyeit befolyásolja döntő módon, de történelmi örökségét is.
(Borítókép: Fertőtlenítést végeznek a Washington állambeli Kirkland Életmentő Központban 2020. március 11-én. Az intézményben több, koronavírussal fertőzött beteget ápolnak. Fotó: REUTERS / Karen Ducey)