Index Vakbarát Hírportál

Az olasz áldozatok átlagéletkora 79,5 év, többségük már a vírus előtt is beteg volt

2020. március 18., szerda 20:23

Az olaszországi halottak átlagéletkora 79,5 év, mindössze 17 áldozat 50 év alatti, a statisztikák szerint javarészt férfiak halnak meg a vírus miatt, írja a Repubblica.

Szerdán már negyedik napja több ezerrel nőtt a fertőzöttek száma Olaszországban, a keddi 3526 új beteghez és 345 halotthoz képestszerdán 4207 új fertőzöttről és 475 új halottról számoltak be a hatóságok. Jelenleg összesen 35 713 olasz koronavírusos esetről tudni. Az olaszországi Egészségügyi Intézet legfrissebb adatai szerint a kór az olasz férfiakat jobban érinti, mint a nőket, illetve a statisztikák szerint

az elhunytak átlagéletkora 80, míg a fertőzötteké 63 év

A vírus áldozatai között 17-en vannak 50 év alattiak, ebből mindössze 5-en voltak 40 évnél fiatalabbak, de utóbbiaknak már a koronavírus előtt is volt valamilyen régóta fennálló betegségük. Összesen egyébként 2978 áldozata volt már a vírusnak, az intézet ebből 2003-at vizsgált: közülük 707 elhunyt volt 70 és 79 év közötti, 852 ember halt meg 80-89 évesen, 190 halott 90 év fölötti volt. A vizsgált esetek 70%-a férfi volt. 

Az intézet azt is kimutatta, hogy a leggyakoribb kockázati tényezők a magas vérnyomás, a cukorbetegség és az ischémiás szívbetegség voltak, az elhunytak mindössze 0,8 százaléka nem szenvedett semmilyen betegségben. Az elhunytak több mint 75%-ának volt magas a vérnyomása, 35%-uk volt cukorbeteg és egyharmaduk szenvedett szívbetegségben.

Az ország egyébként folyamatosan próbál védekezni a járvány ellen, miután karantén alá helyezték Olaszországot, egy hete bezárt minden hely is, ami nem gyógyszertár vagy élelmiszerbolt. A Genovai Egyetem járványszakértői szerint habár szerdán az eddigieknél sokkal több fertőzöttet találtak 24 óra alatt, az olasz fertőzöttek számának tetőzése március 23-25-re várható, ez azonban nagyban függ szerintük az olaszok magatartásától is, így biztosat nem tudni.  

Érdekli, hogy áll a járvány aktuálisan a világban? Itt megnézheti részletesebben.

(MTI, Bloomberg)

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok