Index Vakbarát Hírportál

Dél-Korea módszerével állítaná meg a járványt Németország

2020. március 28., szombat 16:03

A Dél-Koreában tapasztalt szintre nyomnák le a járvány terjedését Németországban, ahol az ázsiai ország módszereit is felhasználnák. Angela Merkel kancellár a szombaton megjelent szokásos heti podcastjában azt mondta, hogy jelenleg nagyjából öt és fél nap alatt emelkedik a kétszeresére a regisztrált fertőzések száma, ami ugyan „már előrelépés ahhoz képest, hogy kezdetben két nap kellett a duplázódáshoz”, de még nem elég.

A duplázódási időnek „a tíz nap felé kell közelítenie, hogy ne terhelődjön túl egészségügyi rendszerünk” – idézi az MTI a házi karanténból jelentkező Angela Merkelt. Senki nem tudja megmondani, meddig tart még a mostani, nehéz időszak, ezért most mindenkinek türelmesnek kell lennie.

Az igazolt fertőzések napi számának alakulása „sajnos még nem biztosít alapot a szabályok lazítására„ – tette hozzá a német kormányfő.

Kifejtette: jelenleg nagyjából öt és fél nap alatt emelkedik a kétszeresére a regisztrált fertőzések száma, ami ugyan „már előrelépés ahhoz képest, hogy kezdetben két nap kellett a duplázódáshoz”, de még nem elég. A duplázódási időnek „a tíz nap felé kell közelítenie, hogy ne terhelődjön túl egészségügyi rendszerünk” – mondta a német kormányfő az Angela Merkel - a kancellár közvetlenül című sorozatban, amely ezúttal csak audio változatban jelent meg, mert a politikus házi karanténban van.  

Mint mondta, nagyon jól tudja, mennyire nehéz helyzetet teremt az egymás közötti közvetlen fizikai kapcsolatok korlátozása és az elzártság. Mégis csaknem mindenki teljes mértékben átalakította az életét, és az emberek túlnyomó többsége tudatosan mellőzi a nem nélkülözhetetlen kapcsolatokat. Ezért köszönet jár mindenkinek.

Az emberek elfogadták az új szabályokat, „mert tudják, hogy mi forog kockán, tudják, hogy csak közösen vezethetjük át országunkat ezen a megpróbáltatáson”, amelynek súlyosságát elképzelni sem tudta senki.

Angela Merkel március 22-én, vasárnap vonult házi karanténba , miután kiderült, hogy kimutatták az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) egy orvosnál, akitől két nappal korábban védőoltást kapott tüdőgyulladást okozó pneumococcus baktérium ellen. Hivatali feladatait otthonából látja el. Első két koronavírus-tesztje negatív, a következő tesztet a jövő hét elején végzik el.

A duplázódási időt nyomnák le

Szakértők szerint a korlátozások hatása nagyjából tíznapos időeltolódással mutatkozik meg az adatokban. Átlagosan ennyi ideig tart, mire egy fertőzött észleli a tüneteket, konzultál háziorvosával, felkeres egy tesztközpontot, a laboratórium elemzi a mintát, és végül az eredmény a hivatalos adattovábbítási úton bekerül az országos helyzetet összefoglaló statisztikákba.

A kormány a regisztrált fertőzöttek számának duplázódási idejét tartja a legfontosabb mutatónak, és az egészségügyi rendszer túlterhelődésének megakadályozását tartja a legfontosabb célnak. A járvány első szakaszában, február végén, március elején még kétnaponta duplázódott a bizonyítottan fertőzöttek száma. Ez az utóbbi időszakban négy-öt napra emelkedett.

„Ha sikerül annyira lelassítani a járványt, hogy tíz, tizenkettő vagy még több nap alatt menjen végbe a duplázódás, akkor tudjuk majd, hogy jó úton járunk” – mondta Helge Braun kancelláriaminiszter egy szombati lapinterjúban.

Az biztos, hogy az emberek közötti közvetlen fizikai kapcsolatok korlátozására bevezetett intézkedéseket április 20-ig fenn kell tartani,

a leginkább veszélyeztetett csoportoknak, az időseknek és krónikus betegségben szenvedőknek pedig még hosszabb elzártságra kell berendezkedniük. Azt viszont már húsvét után lehet majd látni, hogy milyen módszereket kell alkalmazni a következő szakaszban – mondta a miniszter a Der Tagesspiegel című lapban közölt interjúban.

Kifejtette, hogy a dél-koreaihoz hasonló megoldásokra lehet szükség. A távol-keleti országban a vírus terjedésének feltartóztatására korlátozzák az egymás közötti kapcsolatokat, igen széles körben végeznek koronavírus-teszteket, és egy digitális személykövetési rendszer révén (digital tracking) szinte teljesen automatikusan meg lehet tudni, ha kapcsolatba került valaki egy fertőzöttel. Ezekkel a módszerekkel Dél-Koreában sikerült 80 napra emelni a duplázódási időt Braun szerint.

Ehhez a digitális megoldásokat össze kell egyeztetni a szigorú adatvédelmi előírásokkal. Németországban egészen biztosan nem lehet olyan kapcsolatkövetési okostelefon-alkalmazást használni, mint Kínában. Ugyanakkor az is lényeges körülmény, hogy „már most olyan helyzetben vagyunk, amelyben szabadságjogaink, vagyis a szabad mozgáshoz fűződő jogunk nagyon-nagyon erősen korlátozott” – mondta a kancellár, Angela Merkel legfőbb bizalmasaiként számon tartott 47 éves kereszténydemokrata (CDU) politikus, aki végzettségét tekintve orvos, és 2001-től 2009-ig a giesseni egyetemi klinika aneszteziológiai és intenzív terápiás intézetének tudományos munkatársaként dolgozott.

Németországban a március 28-i, délutáni adatok szerint 53 340 fertőzést regisztráltak, eddig 399 halottja volt a járványnak.

(Borítókép: egy berlini család a kancellár tévében közvetített beszédét nézi, március 18-án. Fotó: Fabrizio Bensch/Reuters)

Rovatok