25 évvel ezelőtt, 1995. április 19-én, a wacói szektatragédia kétéves évfordulóján Timothy McVeigh az addigi legsúlyosabb Amerikán belül történt terrortámadással akart véget vetni annak, hogy szerinte a kormány egyre súlyosabban korlátozta az emberek vallásgyakorlását és fegyvertartását, egyben szabadságát. A Ruby Ridge-i és wacói eseteken feldühödő, kormányellenes nézeteket valló exkatona egy 2,2 tonna robbanószerrel telepakolt kisbuszt robbantott fel egy kormányépület előtt, 168 ember halálát okozva.
25 éve, 1995. április 19-én, helyi idő szerint reggel 9.02-kor hatalmas robbanás rázta meg Oklahoma City belvárosát, azon belül is az Alfred P. Murrah szövetségi épület környékét. A villámgyorsan a helyszínre érkező tévés helikopterek óriási pusztítás nyomait látták, az épület fele-harmada lényegében megsemmisült a detonációban, ami 168 ember, köztük 19 óvodáskorú gyerek életét követelte, és több mint 680 embert megsebesített.
A robbantást egy korábbi katona, a később a kormány intézményi rendszere ellen forduló, a fehér felsőbbrendűségben hívő Timothy McVeigh tervelte ki, aki nem véletlenül választotta ezt az épületet célpontjául: több szövetségi hivatal irodái is ott voltak, így a Társadalombiztosítási Hivatal, a lakásügyi és városfejlesztési iroda, a titkosszolgálat, a veteránügyi hivatal, az Alkohol- és Dohánytermékek, illetve Lőfegyverek Forgalmával Foglalkozó Iroda (ATF) és a Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) is. Az épületben mintegy 550 kormányhivatalnok és szövetségi alkalmazott dolgozott, de itt működött egy óvodáskorú gyerekek felügyeletével foglalkozó napközi is.
A 168 halálos áldozattal a robbantás a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokig a legsúlyosabb terrorcselekmény volt az Egyesült Államok területén belül.
Ahhoz, hogy megértsük a terrortámadás érdemi szerzőjének, Timothy McVeigh-nek a motivációját, az 1980-as évekig, és az egyre nagyobb lendületet szerző kormányellenes és fehér felsőbbrendűséget hirdető mozgalmak terjedéséig kell visszakanyarodnunk.
A mozgalom egyik fő központja a főként fehérek lakta, elzárt területekben bővelkedő Idaho állam volt, itt vert gyökeret többek között az Árja Nemzet (Aryan Nation) fehér felsőbbrendűséget hirdető, szélsőjobboldali, antiszemita csoport is. Az alapító Richard Butler fő tanai között szerepelt, hogy az amerikai kormány a zsidók kezében és irányítása alatt van, és ezen csak a fehér, keresztény szuverenitásnak teret nyitva lehet változtatni. Főleg egy olyan világban, amikor a legnagyobb amerikai városok elvesztették fehér többségüket.
Ebben az évtizedben több fajgyűlölő szervezet is azzal toborozta tagjait, hogy a fehér faj kisebbségbe kerül Amerikában, megmentésre szorul, és ehhez radikális lépésekre van szükség. Az Árja Nemzet több korábbi tagja is kisebb, de annál erőszakosabb csoportokat alkotott, amik felkeltették az FBI figyelmét.
Így, az Árja Nemzet megfigyelése közben került a figyelmükbe a korábbi zöldsapkás elit alakulatba tartozó Randy Weaver, aki Idaho északi részén, a Ruby Ridge hegyoldalában, a (szerinte és felesége szerint) korrupt civilizációtól elzárva élt családjával – de néha látogatást tett az Árja Nemzet gyűlésein, ahol a kormányellenes nézetekkel is gyorsan szimpatizálni kezdett.
Egy ilyen gyűlésen lépett oda hozzá az FBI egyik, az Árja Nemzetbe beépült informátora azzal a kéréssel, hogy fűrészelje le neki két sörétes puska csövét – illegális fegyverré téve azokat. Weaver meg is tette ezt, az FBI pedig a törvénysértést kihasználva egyből megpróbálta beszervezni informátornak. Ő ezt azonnal elutasította, ám amikor nem jelent meg a puskák ügyében kijelölt tárgyalási napon, elfogatóparancsot adtak ki ellene.
A US Marshal Service tagjai elfogás helyett inkább megfigyelték egy ideig Weaveréket, hogy elkerüljék a fegyveres konfrontációt a férfival, akiről tudták, hogy több puskát is tart otthon. Csakhogy a Weaver család kutyája kiszimatolta az egyik felderítő egységet, az emiatt kitört tűzpárbajban pedig meghalt Weaverék 14 éves fia, egy marshal, és elpusztult a kutya is. Másnap folytatódott a lövöldözés, és egy mesterlövész véletlenül megölte Weaver feleségét, Vickit, akit egy fegyveres férfinak gondolt. További 10 napig tartott az ostrom, aminek a végén csak civil segítséggel tudták elérni, hogy Randy Weaver, három gyereke és a család barátja, Kevin Harris feladja magát.
Weavert végül bíróság elé állították, és 18 hónapot kapott, amiért nem jelent meg az eredeti tárgyalási időpontban – a fegyveres incidens kapcsán minden vádpontot ejtettek ellene. 1993-ban éppen tartott a tárgyalása, amikor Texasban megtörtént a wacói tragédia.
A Ruby Ridge-nél történtek súlyát mutatja, hogy utána lefokozták az FBI második emberét, három, az esetnél eljáró ügynököt felfüggesztettek, egy börtönbe került, Weaverék pedig 3,1 millió dollárt pereltek ki az államból kárpótlásul.
Ruby Ridge-nél és Wacónál is elszámolták magukat a szövetségi kormány fegyveres erői egy elszigetelt radikális férfi elfogásával, ez pedig fegyveres konfliktushoz és civilek halálához vezetett.
Mindkét, halálos áldozatokkal járó eset propagandaeszköz lett a szélsőséges mozgalmak kezében a gyerekeket, nőket, civileket gyilkoló állammal szemben, és így még nagyobb tömegeket tudtak elérni.
Már Ruby Ridge után is, de a wacói eset után véglegesen a fegyverek és a vallás lett a fehér felsőbbrendűséget hirdető szervezetek két alappillére, ezekkel vették fel a harcot az állammal. Ebbe a háborúba elég korán becsatlakozott az 1968-ban New York államban született Timothy McVeigh.
McVeigh 20 évesen jelentkezett katonának, de a georgiai katonai szolgálata alatt is felfigyeltek rasszista viselkedésére. Egyszer megrovást kapott, amiért egy Ku Klux Klan-gyűlésen White Power (Fehér Erő) feliratú pólót vásárolt, majd gyorsan elterjedt róla őrmesteri kinevezése után, hogy az egységébe tartozó fekete katonáknak előszeretettel oszt alantas munkákat, és rasszista jelzőkkel illeti őket. Ez ügyben mégsem léptek a gépágyúval kivételesen jól célzó, a katonaságnál robbanószerekből is mélyreható képzést kapó fiatal tiszt ellen, akit előbb Kansasbe helyeztek át, majd 1991-ben a Sivatagi Vihar hadművelet során a Közel-Keletre vezényeltek.
A háborúban tapasztalt borzalmak jó részét extázisban ünnepelve élte át, de a saját maga által is okozott pusztítás során rádöbbent, hogy az amerikai kormány bully lett, külföldi konfliktusba agresszorként fellépő szerepbe került, ez pedig a gyerekkori, őt érő iskolai bántalmazásokkal párhuzamba kerülve a kormány ellen fordította. Ezt hajlandó volt rövid időre a háttérbe szorítani, amikor az öbölháborúból hazarendelték, hogy a hadsereg különleges alakulatába tegyék, hamar kibukott a válogatón. Utána szinte egyből, kitüntetéssel leszerelték 1991-ben.
A hadsereget elhagyva egyre zavartabb összeesküvés-elméletekkel állt elő a munkanélküliségtől gyötrődve. Csalódásként fogta fel, hogy a katonai szolgálata ellenére nem talál munkát, és szentül hitte, hogy a seregben mikrocsipet ültettek a fenekébe, hogy nyomon tudják követni, ez pedig csak mélyítette az ekkor kialakuló kormányellenes nézeteit. Az egyre súlyosbodó helyzetén az sem segített, hogy tájékoztatták, katonai szolgálata alatt 1058 dollárral túlfizették, így várják vissza a pénzt. Mivel ekkorra komoly adósságot halmozott fel fogadásokkal, elkeseredettségében végleg a kormány ellen fordult.
Civilek legyilkolásaként tekintett az 1992-es Ruby Ridge-esetre, 1993 tavaszán pedig már aktívan a kormány intézményrendszere ellen kampányolva látogatott el Wacóba az ostrom idején, hogy szolidaritást mutasson a Mount Carmel Centerben rekedt Dávidistákkal. Hogy ott járt, nem csak legenda: még nyilatkozott is az egyik tévétársaságnak a kormányellenes röpiratok osztogatása közben pihenőt tartva.
A Ruby Ridge-eset iránt is élénken érdeklődő McVeigh a Wacóban történteket világos üzenetként értelmezte, látva, hogy mire képes az állam, hogy elvegye az emberek fegyvereit, és bíróság elé állítsa a fegyvertartási jogukkal élő állampolgárokat. A wacói esetről készült felvételek önmagukban is felzaklatták az amerikaiakat, a szélsőjobbos nézeteket valló szervezetek pedig összeesküvés-elméletekkel átszőtt videókat gyártva hergeltek még jobban, a kormány fegyveres erőit okolva az értelmetlen pusztításért.
Amikor Wacóban fellobbantak a lángok 1993. április 19-én, McVeigh épp egy barátja michigani farmján húzta meg magát. Órási dühöt gerjesztett benne, amit a tévében látott, ezt pedig csak fokozta, amikor Bill Clinton kormánya 1993-ban elfogadta a Brady Bill néven ismert, elsősorban a Wacóban is tömegével talált – a tömegmészárlásoknál azóta is rendszeresen előkerülő – gépkarabélyok tiltására vonatkozó törvényt.
Szerinte ez az alapjogok korlátozása, az állam bullyszerepben való fellépése volt, amivel a törvénytisztelő állampolgárok életét próbálták meg még tovább korlátozni.
Nem csak McVeigh látta ezt így, a magánakciója mellett Waco és a Brady Bill együttes hatása nyomán gombamód szaporodtak az egész országban a hasonló, a kormány túlzott hatalmát és a mindennapokba való befolyását hirdető fegyveres milíciák. McVeigh ugyan nem lépett be egybe sem, de a nézeteiket osztotta, miközben folyamatosan attól tartott, mikor rohanják le akár az ő lakását, akár – szerinte – ártatlan civilek otthonait szövetségi ügynökök, hogy elkobozzák a fegyvereiket.
Miközben ezen merengett, egyre élesebben fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy csak egy terrortámadással térítheti észre az államot. Elhatározását erősítette egy szinte bibliaként olvasott könyv, a neonáci, antiszemita William Luther Pierce The Turner Diaries című kormányellenes munkája, amiben még bombaépítéshez is kész tippeket kapott.
Világos volt viszont az is, hogy bármi is lesz a végső terv, azt nem tudja egyedül végrehajtani, ezért két, a seregből ismert, a kormányellenes nézetein osztozó társához, Terry Nicholshoz és Michael Fortierhez fordult. A hármas vég nélkül kezdett felhalmozni műtrágyát, ami az ammónium-nitrát tartalma miatt a házi bombák népszerű alapanyaga. De hogy még erősebbé tegyék a robbanószert, McVeigh és Nichols egy bányába betörve egy Tovex nevű szert is lopott, amit a TNT-hez hasonlatos módon használtak a bányarobbantásokhoz. Sőt, McVeigh valahonnan szerzett három hatalmas hordó nitrometánt, ami verseny- és modellautók üzemanyagaként is ismert.
A tervezés közben a wacói romokhoz is visszatért, majd hosszas mérlegelés után az Oklahoma City-i Alfred P. Murrah szövetségi épületet választották célpontul, főként azért, mert a wacói ostromot indító ATF egyik központi irodája is itt volt a korábban már felsorolt szövetségi irodák mellett.
Eközben Fortier rájött, hogy rengeteg civil áldozattal járna a robbantás, így hátat fordított McVeigh-nek és Nicholsnak, akik eltökélten tervezték tovább a minél több életet kioltó bombát. McVeigh végül húsvétvasárnap, 1995. április 16-án szólt Nicholsnak, hogy eljött az idő, és Waco évfordulóján, három nappal később fognak robbantani. Oklahoma Citybe tartva teherautót is béreltek a későbbi robbantáshoz.
McVeigh és Nichols április 18-án, egy elhagyott erdős részen szerelték össze a bombát a bérelt teherautóban, bár Fortierhez hasonlóan Nichols is kezdett elbizonytalanodni. McVeigh megfenyegette, hogy ha nem segít neki, akkor őt és a családját is kivégzi, így végül Nichols segítségével készült el az óriási erejű robbanószerkezet. Nichols ugyanakkor a robbantásban nem kívánt részt venni, így másnap McVeigh egyedül hajtott délre, Oklahoma Citybe a teherautónyi bombával.
Szerda reggel 8.57-kor leparkolt az épület előtti rakodásra kijelölt helyen, meggyújtotta a kanócot, majd távozott.
Öt perccel később irtózatos erejű robbanás rázta meg a közel félmilliós település belvárosát.
A 2,2 tonnányi robbanószer detonációja miatt kettészakadt épület romjai között 168-an vesztették életüket, köztük 19 óvodás korú gyerek, akik a gyerekmegőrzőben játszottak. Több mint 680-an megsérültek, többségük maradandó károsodást, csonkolást szenvedett el.
Elsőre senki nem tudta pontosan, mi is történt, csak akkor lett világos, hogy bomba robbanhatott, amikor a helyszínre érkező nyomozók a parkoló helyén egy medence méretű lyukat, bombatölcsért találtak a leszakadt elejű épület előtt.
A mentést végzők leírhatatlan pusztítást láttak, nemcsak a részben megsemmisült épület, hanem a megmaradt romok között leszakadt szintek között is. A mentést nehezítette, hogy rengetegen szorultak a törmelékek alá, tucatnyi ember végtagjait csonkolták a repeszként pusztító épületdarabok. Ráadásul a mentés megkezdésekor pánik tört ki, amikor azt hitték, egy második robbanószerkezetet is találtak, de kiderült, hogy az csak egy bemutatódarab volt, ami az épület romjai közül került elő, és az egyik szövetségi iroda használta a kiképzés során.
A tettes elfogására indított hajtóvadászat a robbanás után órákkal, még a mentési munkálatok ideje alatt elindult. A detonáció ereje, az áldozatok és sérültek hatalmas száma, valamint a tény, hogy egy kormányzati épület ellen történt a támadás, mozgósítás szempontjából a kor egyik legnagyobb mértékű nyomozásához vezetett. Minden kormányzati szerv azon volt, hogy előkerítsék az elkövetőt vagy elkövetőket – ám a rendelkezésre bocsátott óriási erőforrásoknak más oka is volt.
Eleinte elképzelése sem volt az FBI-nak, hogy ki lehetett a robbantó. Olyannyira, hogy az első felvázolt teória szerint minden szál a Közel-Kelet felé mutatott. Aztán valakinek bevillant a dátum: április 19.
Akkor egyértelmű lett a felismerés, hogy Wacóhoz lehet inkább köze a robbantásnak, semmint a Közel-Kelethez.
A romok között hamar megtalálták a robbantáshoz használt teherautó hátsó tengelyét, rajta egy azonosítási számmal. Innen eljutottak a Ryder céghez, ahonnan McVeigh kibérelte azt. Ugyan hamis adatokat adott meg egy hamisított jogosítványból, de a szemtanúk segítségével mind McVeighről, mind Nicholsról gyorsan megvolt a fantomkép. Ezeket mutogatták a teherautóbérlés helye, a kansasi Junction City moteljeiben, egy recepciós pedig felismerte a képeket.
Az FBI nagy meglepetésére McVeigh (talán egy pillanatnyi megingás hatására) a saját nevével írta alá a papírokat. A név villámgyors találatot adott a bűnözői adatbázisban – április 19-én, kevesebb mint 1,5 órával a robbantás után állítottak meg egy férfit ezzel a névvel Kansasben, ahogy Oklahoma Citytől távolodott egy rendszám nélküli autóval. Mivel a kabátja alatt látható dudor gyanúsan hasonlított egy fegyverre, az őt megállító rendőr gyorsan intézkedett, és letartóztatta a fegyverviselést elismerő McVeigh-t. Komolyabb gyanú nem merült fel vele szemben, de még a cellájában ült, amikor megjelentek az FBI ügynökei, hogy kihallgassák.
Így, komoly szerencsével szinte azonnal megvolt az elkövető. Amikor az FBI már biztos volt benne, hogy McVeigh az emberük, egy biztonságosabb helyre akarták áthelyezni, a sajtó viszont fülest kapott az átszállítás időpontjáról, így ország-világ láthatta, ahogy az addigi legsúlyosabb amerikai terrorcselekmény végrehajtóját kivezetik az épületből. Az, hogy már nem csak egy fantomkép volt a robbantó,
hatalmas törést okozott az amerikai közvéleményben, hiszen rá kellett döbbenniük: aki az életükre tört, valójában nem más volt, mint egy közülük.
Nem egy iszlamista fanatikus, nem egy arc nélküli szervezet, hanem egy fehér amerikai üzent hadat Amerikának. McVeigh elfogása után Clinton elnök sietve hangsúlyozta, hogy sem ő, sem az igazságügyi minisztérium nem közölt olyan információt, hogy külföldi elkövetőt sejtenek a robbantás mögött, ezt csak a sajtó állította.
Az elfogás után már villámgyorsan ment az ügy felderítése. Nichols kansasi házában bizonyítékok tucatjait találták meg, amik végül Fortierhez is elvezették a nyomozókat.
McVeigh tárgyalása közel két évvel a robbantás után, 1997. április 24-én kezdődött. Fortier vallomása a bizonyítékokkal együtt nagyon megkönnyítette az ügyészség dolgát a furcsa védekezést választó McVeigh-jel szemben, aki azt állította, nem volt más választása, mint hogy támadást intézzen a kormány ellen, csak így akadályozhatta meg, hogy a Ruby Ridge-i és a wacói esetek megismétlődjenek.
Nem én határoztam meg ennek a konfliktusnak a szabályait, hanem az agresszor a brutális, féktelen fellépésével. Nőket és gyerekeket öltek meg Wacónál és Ruby Ridge-nél. Valakinek meg kellett mutatnia a kormánynak, mit tettek. Akkora fájdalmat akartam okozni nekik, mint ők tették az embereknek Wacóban és Ruby Ridge-nél
– mondta.
Úgy gondoljanak ezekre az emberekre, mint a Csillagok háborúja rohamosztagosaira. Lehet, hogy egyenként ártatlanok, de mind bűnösök, mert egy gonosz birodalomnak dolgoznak
– vallotta az áldozatok haláláról McVeigh, aki hitte, hogy nem háborút indított a robbantásával, csak ellentámadást abban a háborúban, amit az Egyesült Államok kormánya kezdett.
Az esküdtszék június 2-án, 23 órányi tanácskozás után 11 vádpontban bűnösnek mondta ki McVeigh-t, akit halálra ítéltek. Az oklahomai robbantót 2001. június 11-én, egy indianai börtönben végezték ki méreginjekcióval – ez volt 38 éve az első, szövetségi döntés utáni kivégzés. A kivégzést több mint 200-an, túlélők és az áldozatok rokonai követték élőben.
McVeigh úgy halt meg, ahogy a bűnösségéről határozó ítéletet fogadta: egyetlen szó nélkül, csendben, nyugodtan.
Terry Nichols két külön tárgyalásban egyszer életfogytiglanit, egyszer 161 rendbeli életfogytiglanit kapott – 160 nem szövetségi ügynök és meg nem született magzat életének kioltása miatt. Michael Fortier a terhelő vallomásának és a robbantásban való kisebb szerepének köszönhetően enyhébb büntetést kapott, 12 évre küldték börtönbe, de 2006-ban, 10,5 év után szabadon engedték, majd a tanúvédelmi program keretében új személyazonosságot kapott.
Az Alfred P. Murrah épület romjait 1995-ben teljesen lebontották, a helyén az áldozatok előtt tisztelgő emlékmű áll. Csak az épület alatti, a robbanást átvészelő, máig használt mélygarázs emlékeztet az eredeti épületre.
Az amerikai Southern Poverty Law Center nevű jogvédő szervezet 2018-as jelentése alapján több mint 500 fehér felsőbbrendűséget hirdető fegyveres csoport és milícia található az Egyesült Államokban, ez az ismert gyűlöletcsoportok fele.
Forrás: Oklahoma City (dokumentumfilm, 2017)
(Borítókép: Az Oklahoma City-i Alfred P. Murrah szövetségi épület romja az 1995. április 19-i terrortámadás után. Fotó: Bob Daemmrich / AFP)