Index Vakbarát Hírportál

Szerbiában az ellenzék az intézkedések ellen tüntetett a parlamentnél

2020. május 1., péntek 10:19

A nyugat-balkáni országok lakossága egyre türelmetlenebb a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések miatt, a kijárási tilalom ellen ismét tiltakoztak Szerbiában, a boszniai Szerb Köztársaság vezetése viszont közölte, korai volt az enyhítés, mert újra nőtt a fertőzöttek száma, írja az MTI.

Szerbia

Szerbiában egy nap alatt 8724-ről 9009-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az ország vezetése csütörtökön katonai érdemrenddel tüntette ki azt a hat kínai orvost, aki a járvány kezdete óta segíti a szerbiai egészségügyet. Az ünnepségen a védelmi miniszter azt mondta, amikor mindenki egymással vitázott, és a korábbi szövetségesek hátat fordítottak, akkor a baráti Kína Szerbia segítségére sietett.

Annak ellenére, hogy Belgrád enyhített a korlátozó intézkedéseken, és megszüntette az eredetileg a teljes hétvégére tervezett kijárási tilalmat, az ellenzék szerint ez nem elég, meg kellene szüntetni az éjszakai kijárási tilalmat is, valamint az összes kötelező, szigorú intézkedést.

Az ellenzéki vezetők egy csoportja csütörtök este, a kijárási tilalom ideje alatt tiltakozást szervezett a parlament épülete elé,

és ugyan viseltek maszkot, kesztyű nem volt rajtuk, és a kötelező kétméteres távolságot sem tartották be egymástól, írja az MTI. A helyszínen később megjelent néhány kormánypárti aktivista, de végül nem csaptak össze. Egy másik kormánypárti csoport futballhuligánjai az épületek tetejére mentek fel, ahol fáklyákat gyújtogattak, ezek közül több leesett az utcákra.

Koszovó

Koszovóban az elmúlt egy napban 799-ről 806-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. A köztársasági elnök kormányalakításra kérte fel Avdullah Hotit, hogy ezzel megoldja a belpolitikai válságot.

Az új kabinetről szombaton szavaz a pristinai parlament. Albin Kurti távozó miniszterelnök az alkotmánybírósághoz fordul, mert szerinte alkotmányellenes, hogy a tavalyi választásokon győztes pártját nem kérték fel kormányalakításra, még akkor is, ha ő maga, miniszterelnökként korábban elbukott a bizalmi szavazáson. Kurti szerint előrehozott választást kellene tartani, arra azonban nincs lehetőség a koronavírus-járvány ideje alatt.

Észak-Macedónia

Észak-Macedóniában csütörtökről péntekre 1442-ről 1465-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Szkopje bejelentette, a diákok az idei tanévben már nem térnek vissza az iskolákba, június 10-ig folytatódik az online oktatás. Az érettségik elmaradnak, mindenki a lezárt érdemjegyét kapja meg érettségi jegyként.

Montenegró 

Montenegróban az utóbbi egy napban nem jeleztek új esetet, az ismert fertőzöttek száma továbbra is 322. A kormány engedélyezte az üzletek kinyitását, a tömegközlekedés újraindítását és a lakhely elhagyását.

Bosznia-Hercegovina

Bosznia-Hercegovinában az elmúlt napban 1677-ről 1757-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az ország főként szerbek lakta országrészének, a boszniai Szerb Köztársaságnak a miniszterelnöke szerint azért nőtt meg jelentősen és hirtelen az új fertőzöttek száma, mert az ortodox húsvét alatt sokan nem tartották be az elővigyázatossági intézkedéseket, a hatóságok pedig az ünnep miatt tolerálták a szabályszegőket. Sokan egyházi liturgián is részt vettek, pedig azokat kifejezetten betiltották, és közös kanállal áldoztak. A boszniai kormány azt mondta, elővigyázatosságból júniusig biztos nem indítja újra a légi forgalmat.

Bosznia-Hercegovina egyetlen tengerparti városában, Neumban a járvány kitörése óta kötelező a belépő járművek fertőtlenítése. Péntektől kezdve ezt fizetős szolgáltatássá változtatták, az így befolyó összeget pedig további fertőtlenítőszerekre költik. Néhány hétig a városba lépőknek azt is igazolniuk kellett, hogy nem fertőzöttek, ezt az intézkedést azonban a hét elején megszüntették.

A balkáni válságkezelésről itt írtunk bővebben.

Rovatok