Amikor Donald Trump január 29-én – kilenc nappal az első hivatalos amerikai fertőzött után, egy nappal a világjárvány deklarációja előtt – megalakította a koronavírus elleni kormányzati akciócsoportot (White House Coronavirus Task Force), akkor a Republikánus Párt szenátoraitól kapott egy tuti tippet. A Trumppal konzultáló politikusok azt javasolták az elnöknek, tegye meg a főszereplőnek – természetesen önmaga mellett – a Nemzeti Allergia- és Fertőzéstudományi Intézet (National Institute of Allergy and Infectious Diseases – NIAID) igazgatóját, Anthony Faucit.
A javaslat szerint az intézetet vezető infektológus megkérdőjelezhetetlen kompetenciája, politikai ellentéteken felülemelkedő személye és kimért, tárgyilagos stílusa óriási legitimációval ruházza majd fel az akciócsoportot.
Akkor még sem Trump, sem a republikánus elit nem vette igazán komolyan a koronavírus jelentette veszélyeket, de a veterán szenátorok számára nem volt kérdéses, hogy ha egy járvány kormányzati üggyé fajul, akkor a válaszokat Anthony Faucira kell bízni. A szakember ugyanis 1984 óta már öt korábbi elnökkel dolgozott együtt előbb az AIDS, majd a kétezres években a SARS, a H1N1 és legutóbb az ebola megfékezésében, de olyan szokatlan fenyegetéssel is foglalkozott, mint 2001. szeptember 11-e utáni lépfene-támadások.
Tekintélyére jellemző, hogy amikor az akkor még csak Ronald Reagan alelnökeként tevékenykedő George Busht megkérdezték egy 1987-es elnökjelölti vitán, kit tart személyes hősének, valamilyen ismert figura helyett az akkor épp a HIV-vírussal kapcsolatos kutatásokat vezető Faucit nevezte meg, még úgy is, hogy biztos volt abban, az amerikai választók „valószínűleg soha nem hallottak róla”.
És annak ellenére, hogy az Egyesült Államok szenvedte-szenvedi meg a legjobban a koronavírus-járványt, és a szövetségi kormányzat helyett inkább a tagállamok váltak a védekezés tényleges főszereplőivé, harminchárom évvel az idősebb Bush szabadkozása után
a ma már 79 éves Anthony Fauciból valóságos szupersztár lett, aki százmilliók hitét és reményét testesíti meg abban, hogy a kormányzat végső soron mégiscsak észszerűen cselekszik.
A hivatalos személyi kultusztól megkímélt, ámde a média sztárcsinálásának kitett amerikaiak mindig is előszeretettel lovallták magukat egyes döntéshozók sztárolásába, különösen krízishelyzetekben – ez az az ország, ahol a második iraki háború elején még Donald Rumsfeld védelmi miniszternek is kialakult egy rajongótábora. Így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy Faucinak százezres rajongói oldala van, arcképe 2020 tavaszán a tetoválástól a fánkon és matricán át a szentképig mindenhol megjelent, nevét ódába foglalták, és amikor egy kérdésre tréfásan azt válaszolta, hogy Brad Pittet el tudná képzeni Fauci szerepében a Saturday Night Live-ban, akkor a sztár azonnal leforgatta a szkeccset.
A Fauci-kultusz persze nem kis részben annak köszönhető, hogy a szakember rendszeresen egy félinformációkat, áltudományos hiedelmeket és összeesküvés-elméleteket a közvéleményre zúdító politikussal osztja meg a színpadot. Andy Anderson kaliforniai illusztrátor, aki a gyógyítók patrónusaként kanonizált Szent Pantaleonként festette meg őt, így méltatta a szakembert:
Fauci számomra a nyugtató, biztató hangot jelenti ebben a zűrzavaros, kiszámíthatatlan korszakban. Egy olyan nagypapára emlékeztet, aki biztosít arról, hogy minden rendben lesz. Hogy kemény dolgokra készüljünk, hogy szopó lesz, de végül minden rendbe jön majd. Az emberiség nagy reménye, hogy ilyen hozzáértő koponyák harcolnak a fennmaradásáért.
Anthony Fauci másodgenerációs dél-olasz bevándorlók sarjaként született 1940-ben New Yorkban. Apja brooklyni patikatulajdonos volt, ő maga pedig jezsuiták által üzemeltetett katolikus iskolába járt, ahol sokkal többet forgatta Arisztotelész Fizikáját, mint a modern fizikatankönyveket, és későbbi tanulmányaiban is meghatározó szerepe volt a klasszikusoknak. Meg a kosárlabdának. Csakhogy egy idő után be kellett látnia, hiába cselez ördöngösen, és hiába szórja a tempókat, 170 centisen nincs jövője a profi kosárlabdában.
Anyai „jótanácsra” ekkor határozta el, hogy orvos lesz, és fel is vették a Cornell Egyetemre – melynek új (mármint 1958-ban új) könyvtárán maga Fauci is dolgozott nyári munkában egy építőmunkás-brigád tagjaként. És ezúttal is bebizonyosodott, hogy a klasszikusok ismerete a legváratlanabb területen is segíthet, ugyanis Fauci évfolyamelsőként végzett.
Utána azonnal a fertőző betegségek kutatásával foglalkozó NIAID-ban helyezkedett el, azaz már több mint ötven éve jelenlegi munkahelyén dolgozik, 1984 óta annak igazgatójaként. Annak ellenére, hogy többször is elő akarták léptetni, minden ajánlatot visszautasított, mert ragaszkodik a labormunkához és ahhoz, hogy személyesen is találkozzon páciensekkel. Egyébként egyik páciensének kezelésénél találkozott későbbi feleségével is, aki szintén orvos (bioetikával foglalkozó kutató), akitől három lánya született. A jellemzően napi 15 órát dolgozó Fauci korábban maratonokat is lefutott, de a mai napig is rendszeresen szakít időt egy keményebb távgyaloglásra. Kollégái, barátai egyöntetűen maximalistaként jellemzik, aki
„bármit is csinált, azt mindenkinél jobban akarta csinálni.”
Fauci nem csak intézményvezetőként lett elismert szakember, hanem kutatóként is. Több mint ezer publikáció fűződik a nevéhez, és szakterületén a világ legidézettebb tudósai közé tartozik. Miközben a magyar járványellenes védekezés arcává váló Müller Cecíliával kapcsolatban volt kollégái kiemelték, hogy „nem a munkaegészségügyi, toxikológiai és hasonló ismeretek mélysége” miatt lett a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetője, addig Fauciról hazai és külföldi kollégái is úgy nyilatkoznak, hogy
nincs még egy olyan ember, aki jobban meg tudná fejteni a fertőző betegségek titkait.
Az NIAID az amerikai kormányzat által fenntartott, mára 27 különböző kutatóintézetet- és csoportot magába foglaló kutatói háttérintézmény-csoport, a National Institutes of Health része, mely 1887-ben alakult New Yorkban a mikroorganizmusok és a fertőző betegségek összefüggéseinek vizsgálatára, de négy évvel később már hivatalos kormányzati intézményként Washingtonba tette át a székhelyét.
Fauci igen fiatalon, 44 évesen került az intézmény életére, melynek addigi nyugodt életét fenekestül felforgatta a tény, hogy az NIAID heves politikai támadások célkeresztjébe került. Az indulatokat az váltotta ki, hogy a kor rettegett vírusának első számú célpontja, az amerikai melegközösség úgy látta, hogy miközben az NIAID mereven ragaszkodik a gyógyszerek fejlesztésének, tesztelésének és engedélyeztetésének protokolljához, addig emberek ezreinek életét lehetne megmenteni egy kis rugalmassággal.
Annak ellenére, hogy a gyógyszerekkel kapcsolatos protokollok nagyobb részben az élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hatóság (FDA) hatáskörébe tartoznak, Faucit az indulatok – vezető aktivisták rendszeresen gyilkosnak nevezték őt – döbbentették rá arra, hogy egy ilyen sürgető helyzetben nem zárkózhatnak be a közmondásos elefántcsont-toronyba. Hiszen nem egyszerűen arról van szó, hogy meg kell találni a kétségbevonhatatlanul működő gyógyszert, a tudomány hideg racionalitása mellett figyelembe kell venni a társadalmi, az etikai, a személyes vonatkozásokat is.
Kollégái visszaemlékezései szerint az indulatos demonstrációk láttán azt mondta nekik:
ez az esélyünk arra, hogy tanuljunk a közösség elkeseredettségéből. Ez nyújt lehetőséget arra, hogy tanuljunk tőlük, és arra is, hogy valóban szolgálni tudjuk őket.
Fauci a vírusok működésének molekuláris szintjének tanulmányozása révén az elsők között figyelt fel a HIV-vírusra, és 1981-től korábbi kutatásait félbehagyva erre az akkor még ismeretlen kórokozóra koncentrált, publikációiban felhívta a figyelmet egy új járvány kitörésének veszélyére. De ismerői szerint a betegek és az őket képviselő aktivisták gyógyszerkísérletekbe és engedélyeztetési eljárásokba való bevonása volt az a lépés, amivel
örökre megváltoztatta az amerikai egészségügyet.
A tény, hogy Fauci több mint három és fél évtizede megkerülhetetlen szereplő az amerikai járványvédelmi törekvésekben, jól illusztrálja azt a tényt, hogy milyen stabil, politikafüggetlen (a szakember pártszimpátiáját hétpecsétes titokként őrzi) intézményrendszerre támaszkodhat a mindenkori amerikai kormányzat. Persze Fauci sem vátesz, az amerikai közegészségügyi szervekhez hasonlóan ő sem látta előre a fenyegetés valódi mértékét; még február közepén is azt állította, hogya koronavírus fenyegetése eltörpül a hagyományos influenzához képest.
De Fauci kimért, az éles kritikától tartózkodó szereplései mögött is óriási tárgyalási rutin húzódik meg. Egyik volt kollégája úgy jellemezte őt, hogy
Tony egész egyszerűen a kapcsolattartás mestere. Már a hatodik elnöki adminisztrációval dolgozik együtt, és bár a Trump-kormányzat működése bármelyiknél hangosabb és őrültebb fordulatokkal tarkított, azért sok dologban ugyanolyan, mint elődei.
És ismerői szerint Fauci tisztában van azzal, semmit sem nyer (nem is ő, hanem a járvány elleni védekezés), ha összekülönbözik az amúgy a neki ellentmondókkal meglehetősen összeférhetetlen Trumppal, és lazul a szakmai kontroll. Amikor a Science magazinban nekiszegezték a kérdést, miért nem világosította fel határozottabban a közvéleményt Trump egyik aktuális csodafegyverének tartott kezelés valódi hatékonyságáról, a korábban még egy cukorkás magyarázatot is bevállaló Fauci azt mondta:
Legyünk realisták, mit is tehettem volna? Nem ugorhattam oda a mikrofonhoz, hogy lelökjem a pódiumról az elnököt.
Április közepén többen azt találgatták, hogy Trump esetleg ki akarja tenni Faucit az akciócsoportból, miután megosztott egy olyan tweetet, ami az immunológus kirúgását propagálta. Fauci előtte beszélt arról a CNN-en, hogy többet is lehetett volna tenni a koronavírus terjedésének megakadályozásáért. Trump azonban később azt mondta, a megosztott tweet csak egy internetező véleménye volt, nem mindenki örül Faucinak, de amúgy ő egy csodálatos embernek tartja.
Amióta Fauci a koronavírus miatt az egyik legfontosabb közszereplővé vált, a közvélemény-kutatók érdeklődését is felkeltette; méréseikből kiderült, hogy miközben Trump járványellenes lépéseiben az amerikaiak kevesebb mint fele bízik, addig Fauci véleményét a közvélemény (kutatástól függően) 70-80 százaléka nem kérdőjelezi meg.
Bár a járványügyi protokollokat nem ő fogalmazza meg – ő csak egy egészségügyi tanácsadó –, hanem a járványügyi hatóság (CDC) vagy a katasztrófavédelem (FEMA), amerikaiak milliói számára mégis ő testesíti meg a drákói szigort, a gazdasági tevékenységek felfüggesztését, az utazási- és kijárási korlátozásokat, a mindennapi élettel kapcsolatos rossz híreket. Vannak, akik úgy gondolják, Fauci fókusza túlságosan szűk,
nem a költség-haszon alapján gondolkozik, ő egy orvos és egy immunológus.
És az sem véletlen, hogy Fauci a szkeptikusok, oltásellenesek és a kormányzat ellen úgy általában puffogók céltáblájává vált, szélsőjobboldali megmondóemberek a képregénygonoszról (Fátum doktorról) „Dr Doom Fauci”-nak nevezték el őt.
De Faucit tökéletesen jellemzi, hogy az újkeletű rajongásra és a gyűlöletre is ugyanolyan sztoikusan reagál:
Távol kell tartanod magad a politikától és az ideológiai kérdésektől, és ragaszkodnod kell ahhoz, amihez értesz. Én egy tudós vagyok és orvos. Ennyi az egész.
(Borítókép: Getty Images Hungary Fotós: NBC NewsWire)