Még az ötvenes években az egyik kentucky börtönben egy orvos hét fekete elítéltet különített el, majd 77 napon át mindegyiküknek eltérő mennyiségben adott be LSD kábítószert. Soha nem derült ki, mi lett velük, talán meghaltak, anélkül, hogy a világ tudta volna: valójában tesztalanyok egy olyan titkos programban, amit egy kevésbé ismert amerikai katonai bázisról, a Marylandben lévő Fort Detrickből koordinálnak és aminek a célja, hogy kiderítsék, át lehet-e venni valakinek az elméje feletti irányítást.
A Washingtontól 50 mérföldre található Fort Detrick évtizedeken át volt ilyen és ehhez hasonló titkos CIA-programok bölcsője. Elég távoli, eldugott helyszín volt ahhoz, hogy a hidegháború idején mindenféle kémiai-biológiai kísérleteknek a bölcsője legyen, és bár ezeknek a programoknak a java része még most is szigorúan titkos, nem egy ember, aki annak idején ott dolgozott, elárult már ezt-azt.
Az sem titok, hogy ezen a kis isten háta mögötti területen működik most az az amerikai hírszerző ügynökség, ami a koronavírus járvány kitörése óta igencsak felértékelődött a Trump-adminisztráció szemében, pedig az Egészségügyi Hírszerzés Nemzetközi Központja, az NCMI az egyik legkevésbé ismert amerikai titkosszolgálat. Most mégis az egyik legfontosabb, mert a virológusokat, epidemológusokat, orvosokat és más egészségügyi szakértőket foglalkoztató NCMI feladata kifürkészni, megszerezni mindazokat a titkokat és információkat, amelyek az új koronavírussal és a vírus okozta járvánnyal függenek össze.
Persze mondhatnánk, hogy erre ott vannak az Egyesült Államokban is szép számmal megtalálható kutatóintézetek, vagy éppen a járványügyi intézet, csakhogy az NCMI nem az elérhető, hanem az “elérhetetlen” adatokra vadászik. Azaz mindarra, amit klasszikus hírszerzés, kémkedés útján lehet csak megszerezni. Akad ilyen bőven, elég csak arra gondolnunk, hogy szinte semmit nem tudunk egyes országok valódi fertőzöttségéről, legyen szó Észak-Koreáról, vagy akár Kínáról, Oroszországról, Iránról.
Az NCMI-nél ugyanúgy dolgoznak, mint más amerikai hírszerző ügynökségeknél, például a CIA-nál. Békeidőben a dolguk valóban csak egy “szűk” kört érint, az NCMI feladata, hogy figyelje, fenyegeti-e bármilyen biológiai-egészségügyi veszély a külföldön szolgáló amerikai katonákat. Most azonban valószínűleg szinte csak a járvánnyal foglalkoznak. Műholdképeken elemzik egy távoli ország kórházában a forgalmat, vagy éppen azt, hogy hány koporsót szállítanak egy-egy temetőbe. Külföldön orvosokat szerveznek be, akik informálják őket a valódi helyzetről, esetleg bizalmas, a nyilvánosság előtt eltitkolt adatokat továbbítanak nekik titokban. A cél ugyanaz itt is, mint más hírszerzésnél, jólértesültnek lenni, titkokat ellopni, és ha a Trump-adminisztrációnak kérdései vannak, akkor válaszokat adni. A különbség csak annyi, hogy az NCMI - a CIA-val ellentétben - kizárólag az egészségügyre fókuszál.
Ez a marylandi ügynökség volt egyébként az, amelyik már január eleje óta jelentésekkel bombázta a központot, így a Trump elé került napi hírszerzési jelentésekben már viszonylag korán szerepelt a vírus és az, hogy Kína nem feltétlenül játszik tiszta lapokkal. Az más kérdés, hogy ha Trump meg is kapta ezeket az információkat már januárban, nem vette túlságosan komolyan, mentségére legyen mondva, hogy mások, például az Egészségügyi Világszervezet, a WHO sem. De épp ez az: az NCIM dolga, hogy megszerezze azokat az információkat, amelyeket más államok el akarnak titkolni, akár a WHO elől is. Persze ne gondoljuk azt, hogy a vírus utáni kutatásban csak az NCIM lett mozgósítva. Borítékolható, hogy valamennyi hírszerző ügynökség kiemelt feladata lett ez, főleg azután, hogy Trump is erős nyomás alá helyezte őket.
Csakhogy a helyzet faramuci: a titkokat kifürkésző hírszerző ügynökségek, amelyeknek most kiemelt feladatuk lenne a vírus utáni kémkedés, sehol a világon nem készültek fel arra, hogy milyen következményekkel járnak a járvány miatt bevezetett korlátozások. Mert bár nagyon sokat fejlődött a technológia, a legjobb információkat úgynevezett humán hírszerzéssel lehet megszerezni, aminek az alapja az emberi kapcsolat. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy egy hírszerző szerv (és most mindegy, hogy az amerikai vagy sem) munkatársa egy külföldi országban informátorokat szervez be és rendszeres kapcsolatot tart velük, lehetőleg fizikailag, még ha ezek a találkozók konspiráltak is. Különösen igaz ez azokra az országokra, ahol a nyilvánosan hozzáférhető adatok korlátozottak vagy eleve hamisak.
Márpedig ha egy ilyen államban korlátozzák a kijárásokat, az utcák kihaltak, az embereket pedig éppen a vírusra hivatkozva figyeli meg az állam tömegesen, akkor egy hírszerzőnek rendkívüli nehéz dolga van, főleg manapság, amikor például Kínát is telepakolták köztéri kamerákkal. Ha viszont nincs információ, mert a forrása elérhetetlen, akkor jelentéseket sem tud írni, így a központban nincs mit elemezni, a kormányzat asztalára pedig vérszegény anyagok kerülnek. Bár az amerikaiak rengeteg pénzt áldoztak arra, hogy a nyilvánosan elérhető információkat beszívva és elemezve jussanak értékes adatokhoz, és ezáltal megértsenek összefüggéseket, a humán hírszerzést, az emberi kapcsolatok útján beszerzett információkat nem tudják helyettesíteni ezek a technológiák.
Arról nem is beszélve, hogy a home office nem annyira működik a hírszerzésnél. Jó példa erre az Egyesült Államok. A 17 amerikai hírszerző ügynökséget felölelő Nemzeti Hírszerző Igazgatóság (ODNI) ugyanúgy biztonsági óvintézkedéseket vezetett be a járvány miatt, mint bármilyen más cég. Igen ám, de a hírszerző ügynökségek alkalmazottainak egy része titkosított dokumentumokkal dolgozik a munkahelyén. Olyan rendszereken, amiket nem vihet haza.
Ilyen például a SIPRnet nevű hálózat, aminek az otthoni telepítése 25 ezer dollárba kerülne, de az ennél is bizalmasabb adatokat kezelő JWICS (Joint Worldwide Intelligence Communications System) otthoni telepítése még ennél is költségesebb lenne. Arról nem is beszélve, hogy a szigorúan titkos adatokhoz csak olyan speciális szobákban lehet hozzáférni, amelyeket nagykövetségeken, kongresszusi épületekben vagy éppen katonai bázisokon alakítottak ki. Elég nagy, de főleg értelmetlen beruházás lenne ezeket a rendszereket minden alkalmazott otthonába telepíteni. Valójában lehetetlen, így más megoldások jöhetnek csak szóba. A legtöbb ügynökségnél - például a Pentagon alá tartozó katonai hírszerzésnél - váltásokban dolgoznak, így vannak, akik nagyon korán kezdenek el dolgozni, mások késő éjjelig bent vannak a munkahelyükön.
De a hírszerzők (és elhárítók) munkája a járvány idején nem csak az, hogy minél többet meg tudjanak a vírusról vagy a járványról és annak lehetséges gazdasági, politikai, társadalmi hatásairól. A járvány kirobbanása óta javában zajlik már - nem is annyira a háttérben - az a háború, amit a propaganda, a dezinformáció és egyéb kavarás jellemez.
A leglátványosabb a Kína és az Egyesült Államok között zajló propagandaháború, ami valójában a két nagyhatalom titkosszolgálatai vívnak egymással.
Miután Kínában csökkent, az Egyesült Államokban viszont nőtt a fertőzöttek száma, a kínai állam ebben a küzdelemben egyelőre nyerésre áll. Peking terjeszti azt a teóriát, miszerint a koronavírust az amerikai hadsereg fejlesztette ki és importálta Kínába, de aztán a fagyi visszanyalt. Eközben Trump is igyekszik bizonyítékokat találni arra a teóriára, hogy a vírus egy vuhani laboratóriumból szabadult el, ami szintén egy felkapott teória.
Ezek a módszerek nem újak, bőven vannak példák a múltból hasonlóra. A hidegháború idején a szovjet propaganda például azt terjesztette, hogy a HIV vírust az amerikai hadsereg állította elő, méghozzá egy Fort Detrickben működő laborban, ott, ahol most az NCMI működik.
Ezekre az összeesküvés-elméletekre mindkét oldalon vevők a tömegek, hiszen minden ember valamiféle magyarázatot akar találni a gazdasági-társadalmi katasztrófát okozó járványra, mert nehéz elfogadni, hogy ez csak úgy lett.
A kínaiaknak most könnyebb dolguk van, mert a hidegháborúban lassabban lehetett széles körben dezinformációt eljuttatni, a közösségi médiában ez könnyebb. Ráadásul a Trump-adminisztráció is rendszeresen közöl dezinformációkat a vírusról, amivel saját magukat is hiteltelenítik.
A Time szerint Kína cyberkémekkel próbál információkat gyűjteni, kihasználva, hogy az amerikai vállalatok is átálltak home office-ra és sokan a Zoom-ot és más videós platformokat használnak munkamegbeszélésekre. Bár a Zoom technikailag nem a legbiztonságosabb, amerikai hírszerző ügynökségek nem találtak konkrét bizonyítékot arra, hogy a Zoom üzemeltetői összejátszanának a kínaiakkal. A brit hírszerzés is beleszállt a kínaiakba és azt javasolja, hogy ha vége ennek a rémálomnak, Nagy-Britannia gondolja át, mennyire engedi be a kíváncsiskodó Kínát a stratégiai iparágaiba. Az sem véletlen és ennek a játszmának a része, hogy éppen most, a járvány kellős közepén derült ki, hogy kínai hackercsoportok egészségügyi kutatóközpontok után kémkedtek - nem most, hanem még tavaly.
Ám nemcsak kínai-orosz viszonyban találunk efféle játszmákat.
A belga nemzetbiztonsági hivatal, a Veiligheid van de Staat (VSSE) például arra figyelmeztetett, hogy a videókonferenciákra idegen titkosszolgálatok is beszivároghatnak, ami kétségkívül valós veszély. De a VSSE szerint a járvány kitörése után aktívak lettek olyan szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok is, amelyek - orosz háttértámogatással - összeesküvés-elméleteket terjesztenek azért, hogy a belga állam hitelét és az egészségügyi intézményekbe vetett bizalmat aláássák. Az egyik szélsőjobbos csoport például azt terjesztette, hogy a koronavírus az influenza elleni védőoltás miatt alakult ki. Szélsőbalos csoportok - mint például az Indymedia - pedig rendőrök elleni erőszakra buzdított. A VSSE szerint emellett az orosz dezinformációs kampány is felerősödött, eszerint Moszkva célja az EU gyengítése.
Az ABCNews pedig arról írt, hogy az oroszok - kihasználva az amerikai kaotikus állapotokat - olyan összeesküvés-elméleteket terjesztenek a közösségi médiában, amelyek alááshatják az emberek bizalmát az intézményekben. A járvány okozta felfordulásban Oroszország és a terrorista szervezetek is árgus szemekkel figyelik, hol vannak az Egyesült Államoknak a gyenge pontjai - állítja szakértőkre hivatkozva az ABCNews, de nem lehet tudni, hogy mindez mennyire csak riogatás, félelem, paranoia, mintsem valódi veszély.
Az oroszokkal egyébként az olaszok is összerúgták a port, amikor a La Stampa újság április elsején egy cikket közölt arról, hogy Oroszország márciusban egy 104 fős orvos kontingenst küldött segítségképpen Itáliába, de az orvosok között majdnem bizonyosan az orosz katonai hírszerzés emberei is ott voltak. A La Stampa erről egyébként semmilyen bizonyítékot nem közölt, mindössze egy Hamish De Bretton-Gordon nevű férfi véleményének adott hitelt, aki korábban a NATO-nál dolgozott vegyifegyver szakértőként. A Kreml válaszul russzofóbiával vádolta meg a La Stampát, és fake newsnak nevezte a cikket.
A titkosszolgálatoknak tehát a járvány alatt is elég sok dolga van. Titkokat kell megszerezniük, dezinformálniuk kell vagy éppen elhárítani egy külföldről eredő propagandát, miközben naprakész információkkal kell ellátniuk saját kormányaikat. És van még egy szerepük, és a jövő egyik nagy kérdése lesz, hogy ezt milyen módon és milyen mértékben teszik majd meg. Ez pedig a megfigyelés, ami a járvány miatt új lendületet vett.
Kína ezt már a járvány előtt tökélyre fejlesztette, folyamatos megfigyelés alatt tartva a lakosságot. A liberális demokráciákban, ahol a szabadságjogok fontosak, a kínaihoz hasonló szintű megfigyelést (talán) nem folytatnak az ügynökségek, de például Izraelben már a járvány elleni harcban használnak olyan - mobiltelefon adatait elemző - szoftvereket, amelyeket amúgy a terrorizmus elleni küzdelemben alkalmaztak eddig csak. Ezekkel szűrik ki, hol jelenhetett meg a fertőzés és kik fertőződhettek meg. A technológia az Egyesült Államokban is adott és csak idő kérdése, mikor használják fel a járvány elleni háborúban. Indok lesz rá, éppúgy, ahogy 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után, amikor a szabadságjogoknál fontosabb lett a biztonság. Ezúttal az egészségre lehet majd hivatkozni.
(Ebben az írásban egyebek mellett a Foreign Policy, a Time, a Wall Street Journal, az Euobserver, a Washington Post, a Guardian, a The Moscow Times cikket használtam fel.)
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index )