Index Vakbarát Hírportál

Japánban istenítik a médiasztár aktivistát

2020. augusztus 11., kedd 22:57

Amikor hétfőn tíz demokráciapárti aktivistát őrizetbe vettek Hongkongban Kína új, nemzetbiztonsági törvényének értelmében, sokak szerint beigazolódtak azok a félelmek, amelyeken épp ezek az aktivisták adtak hangot a törvény bevezetése óta.

A 23 éves hongongi aktivista, Agnes Chow otthonánál helyi idő szerint hétfő este jelent meg több tucat olyan speciális rendőrtiszt, akik az új nemzetbiztonsági törvény betartatásáért felelnek. A nőt a hivatalos Facebook-oldala szerint azzal vádolják, hogy a különböző közösségi média oldalain Kína elleni szankciók bevezetésére buzdított más országokat a sokat vitatott törvény elfogadása miatt. A demokráciapárti aktivistát állítólag egy hónapja masszív megfigyelés alatt tartották. Több ügynököt is ráállítottak, az otthonának a bejáratával szemben pedig hetekkel ezelőtt felkerült egy térfigyelő kamera, amelyet Chow őrizetbevételét követően gyorsan le is szereltek.

Nem Chow az egyetlen, akit rendőrök vittek el hétfőn "külföldiekkel való összejátszás"  gyanúja miatt. A hatóságok hivatalosan annyit közöltek, hogy összesen kilenc férfit és egy nőt vettek őrizetbe aznap erre az indokra hivatkozva. Köztük vana 71 éves Jimmy Lai hongkongi médiamogul és az ő két fia, valamint az általa alapított hongkongi lap, a Apple Daily felső vezetése is.

Agnes Chow ugyanakkor az egyetlen nő és a legfiatalabb is azok között, akiket hétfőn elvittek. #FreeAgnes hastaggel máris szimpátiakampány indult, világszerte vannak rajongói. Japánban például a "demokrácia istennőjének" is nevezik. De mit tett, amitől már ennyi idősen is tényező lett a hongkongi politikában?

Korán kezdte a politizálást

Agnes Chow 2014-ben vált nemzetközileg is ismerté, amikor nemcsak részt vett az esernyős diáktüntetéseken, de a Scholarism elnevezésű aktivistacsoport szóvivőjeként sorra adta az interjúkat. Ekkor 17 éves volt, azaz még nem volt szavazati joga, sőt autót sem vezethetett, de ez nem tartotta vissza attól, hogy a Hongkongi Baptista Egyetem elsőéves diákjaként fontos szerepet vállaljon a mozgalomban, amelynek fiataljai néhány év alatt a hongkongi politikában is meghatározó arcaivá váltak. A politikai szerepvállalása ugyanakkor még ennél is korábban indult:

15 éves korában kezdett el bevonódni különböző politikai mozgalmakba a közösségi médián keresztül.

Bár keresztény családban nőt fel, nem arra született, hogy Peking célkeresztjében legyen. Chowék otthon egyáltalán nem beszéltek társadalmi kérdésekről, a fiatal aktivista szerint kifejezetten apolitikus volt a családja. De amikor középiskolásként szembe jött vele a Facebookon egy videó, ahol a kortársai tiltakoztak az ellen, hogy Hongkongban is bevezessék a kínai típusú "erkölcsi és nemzeti oktatás" (amelyet az ellenzői kommunista agymosásnak tartottak), akkor minden megváltozott.

Gimnazistaként vett részt a Scholarism munkájában, amely 2012-ben sikeresen küzdött azért, hogy Hongkongban ne vezessék be azt a kínai tantervet, amely a kontinentális Kínában volt érvényben. A kormány épülete elé szervezett tüntetéseken pedig megismerkedett Joshua Wonggal, akiből később szintén a fiatal generáció demokráciát támogató aktivistáinak vezéralakja lett. 

Később, a 2014-es tüntetések lendületére építve, Wonggal és még egy fiatal aktivistával, Nathan Law-val együtt 2016-ban új mozgalmat alapítottak.

 A Demosistō saját magát olyan progresszív, balközép szerveződésként határozta meg, amely demokráciapárti és amely hisz a hongkongi önrendelkezés fontosságában. Nem meglepő módon a mozgalom és tagjai az elmúlt években a hatóságok gyakori célpontja volt.

Amikor 2018-ban Agnes Chow el akart indulni a választásokon, hogy bekerülhessen a város jogalkotási tanácsában, ezért még arra is hajlandó volt, hogy lemondjon a brit állampolgárságáról. Azonban a hatóságok pedig nem engedték meg számára, hogy elinduljon a választáson. Chowt azonban ez sem tántorította el a politikai szerepvállalástól.

Az eltiltásom nem személyes ügy, egy egész generációt vett célba, azokat, akiknek a kormánytól eltérő véleményük van. A kormány csak olyan fiatalokat akar, akik elkötelezettek a kormány és Kína iránt is. Bármilyen ettől eltérő gondolkodás elfogadhatatlan"

mondta a Guardiannek két évvel ezelőtt, mikor nem indulhatott a választáson.

A Facebook húzta be, a Facebookon folytatta

Chow folyékonyan beszéli nemcsak az angolt és a kantonit, de a japánt is. Azt mondja, japánul teljesen autodidakta módon, elsősorban japán nyelvű tévéműsorokat nézve és japán pop-zenét hallgatva tanult meg. Már egyetemista tüntetőként is gyakran nyilatkozott a japán médiának, a nyelvtudásának és a tudatosan felépített kommunikációjának köszönhetően hihetetlenül népszerű lett Japánban. Amíg a világsajtó a hétfőn letartóztatottak közül Jimmy Lai hongkongi médiamogulra koncentrált, Japánban Agnes Chow került címlapra, a híradókban őt mutatták, ahogy maszkban és bilicsben elvitték a rendőrök,

japán twitteren pedig rövididőn belül a #FreeAgnes lett az egyik leggyakrabban használt hastag. 

Agnes Chowt tavaly letartóztatták egy demokráciapárti tiltakozáson, azóta nem hagyhatta el Hongkongot. A döntést megfellebbezte, de a fellebbezését elutasították, így hiába nyert el egy Japánba, a Hokkaido Egyetemre szóló kutatói ösztöndíjat, nem utazhatott oda.

Mi csak apró hangyák vagyunk a kínai kormánnyal szemben, és bár én nyilván nem szeretném ezt látni, de ha ők úgy akarják, akkor valami a Tienanmen téri vérengzéshez hasonló is megtörténhet

- nyilatkozta idén januárban a demokráciapárti aktivista. Ekkor arról is beszélt, hogy megrémítették azok a hongkongi fiatalokat érintő öngyilkossági ügyek és rejtélyes halálesetek, amelyeknek tanúja volt  2019 második felében. 

Chow, aki maga is a Facebookon keresztül találkozott először számára fontos társadalmi és politikai kérdésekkel, ma is aktív a közösségi médiában. Az őrizetbevétele után is a hivatalos Facebook-oldalán jelentek meg róla a leggyorsabban a hírek. Azt nem tudni, ki frissítette az oldalát, amíg ezt az őrizetbe vett nő értelemszerűen nem tehette meg, az viszont biztos, hogy kedden ezen a felületen írták meg azt is, hogy óvadék ellenében elhagyhatta a rendőrőrsöt

(Borítókép:  Agnes Chow 2019. június 12-én, Tokióban a Meiji Egyetemen. Fotó:  Keith Tsuji/Getty Images)

Rovatok