A választást hivatalosan hatodszor is 80 százalék felett megnyerő Lukasenko helyzete egyelőre nem ingott meg, a karhatalom stabilan mögötte áll, de a gazdasági pangás és a koronavírus miatti válsággal felerősített tiltakozás láttán nem dőlhet hátra úgy, mint 2010-ben vagy 2015-ben.

Az előző rész tartalmából:

• Azt már a választások előtt is tudni lehetett, hogy Lukasenko hivatalosan nagy többséggel nyerni fog, ám ezt a vitatható, ellenőrizhetetlen eredményt tiltakozások fogják követni.
• A tüntetések ellen keményen fellépett a rendőrség, sérültjei, halottja is van az összecsapásoknak.
• Meglepő módon Lukasenko ezúttal nemcsak a Nyugatot – főleg Litvániát és Lengyelországot –, de Oroszországot is megvádolta azzal, hogy destabilizálni akarja az országot. Váratlanul letartóztatott 33 orosz zsoldost is, akik átutazóban lehettek Minszkben. 
• Szinte szokásos módon több potenciális elnökjelölt előzetesen őrizetbe került, ám így is összefogott több ellenzéki, az őrizetbe vett Szergej Tyihanovszkij blogger felesége, Szvetlana Tyihanovszkaja mögé beállva.
• A vasárnapi választás után Tyihanovszkaja az ellenzék exit pollja alapján bejelentette győzelmét.
• A 37 éves angoltanárnő hétfőn eltűnt – utoljára a Központi Választási Bizottság épületében látták. Kedden Tyihanovszkaja Litvániából jelentkezett be, nem sokkal ezután pedig egy másik felvétel is megjelent, ahol, vélhetően nyomás alatt, a Központi Választási Bizottság épületében gépiesen felolvas egy szöveget, arra kérve a választókat, hogy ne szegüljenek szembe a rendőrséggel.
• Ez azonban nem állította meg a tüntetéseket, szerdára virradóra is voltak összecsapások, a tiltakozó lendület nem tört meg – és eltérően a korábbi évektől vidéken is folytatódott.
• Az EU szankciókról tárgyal pénteken, de várhatóan azok csak korlátozottak lesznek, tartva attól, hogy máskülönben csak Moszkva befolyását növelné tovább Belaruszban.
• Moszkvának túlzott aktivitással most nem is kell beavatkoznia, Lukasenko mozgástere szűkül. Nem véletlen, hogy Vlagyimir Putyin a kínai elnök után üdvözölte a belarusz elnök győzelmét. Az orosz elnök üdvözletéből kihagyta a „testvéri” szót, ami a két ország viszonyának ismeretében beszédes. Moszkva már korábban is több integrációt követelt az anyagi támogatásért cserébe.

Hajnalban haza, estére ki

A megszokott menetrend vasárnap óta, hogy a tüntetők este gyülekeznek, a demonstrációk több helyszínen zajlanak, kisebb, helyenként nagyobb összecsapásokkal, amikor a rendőrök könnygázt, hanggránátot, gumilövedéket, gumibotokat vetnek be, hajnalra újabb előállítások és sérülések után kicsit megnyugszik a város, este kezdődik elölről. Szerdán azonban már a nap elején volt egy flashmob, amelyen több mint kétszáz nő vett részt, élőlánccal, fehér ruhában, jelezve, hogy a tüntetések békés célúak, változást akarnak elérni az autoriter rezsimben, amelyben az aktívan politizáló civilek, újságírók, politikusok megfélemlítése és bebörtönzése rendszeres gyakorlat.

„A választások után este elmentem a központba, a haverokkal vártuk az eredményeket. Aztán jöttek a hírek, hogy Lukasenko nyert, 80 százalékkal. Tudtuk persze, hogyan szokott ez menni, de mégis csodálkoztunk, mert tudtuk, hogy sokan szavaztak alternatív jelöltekre, főleg Tyihanovszkajára, már csak azért is, mert az ellenzék kérte, hogy aki támogatja őket, tegyen magára fehér szalagot. Akiket az én kerületemben láttam, szinte mindenkin volt fehér szalag” – mesélte egy tüntető, akinek a nevét biztonsági okokból mellőzzük.

„Gyülekezni kezdtek az emberek, amire hamar jöttek a rohamrendőrök hanggránátokkal. Tudtam, hogy nem halálos, de veszélyes, így távolabb maradtunk” – mondta az első napról. Az internet ekkor már akadozott, hétfő reggel még visszajött, aztán eltűnt. „Csak szerda reggel jött meg, azóta tudok a vidéki tüntetésekről is” – láthatóan azonban ez sem akadályozta meg, hogy az emberek újra és újra gyülekezzenek – bár a forrás szerint kedd este kevesebben voltak, mint korábban.

Ha nincs fej, nem lehet levágni

„Hétfő este a Puskinszkaja metróhoz mentem, mert a központba metróval már nem lehetett eljutni. Rengetegen voltunk, aztán az autók is feltorlódtak, mindenki dudált, zászlókat lengetett. Közben a központ felé ellenőrző pontokat állított fel a rendőrség, de láthatóan ez sem hatott a tüntetőkre, ahogy az sem, hogy nem volt ott Tyihanovszkaja.”

„Épp az adja az erejét a mostani tüntetéseknek, hogy spontán indultak be, ha hullámzó is, általános, huszonhat év alatt felhalmozódott elégedetlenségről szólnak” – mondta a minszki tüntető.

Sokakkal együtt ő is úgy gondolja, hogy Tyihanovszkaja elűzése Litvániába nem veszi el a tiltakozás lendületét. „Mi nem egy vezető körül összegyűlve mentünk ki az utcára, így aztán nincs, akit őrizetbe lehetne venni, hogy ezzel elnyomják a tiltakozást.” Tyihanovszkaja kényszerű távozását inkább megértéssel fogadták, nem cserbenhagyásként fogták fel. „Mindannyian tudjuk, milyen országban élünk, mire képes a hatalom, ha zsarolni akar, neki meg börtönben a férje, gyerekei is vannak, érthetően döntött.”

Optimizmusát nem fogja vissza az sem, hogy a szervezetlenség vagy a spontán szerveződés a gyengéjét is adja a tüntetéseknek, hiszen velük szemben nagyon is szervezetten lép fel a karhatalom. „Ez a mi háborúnk, ezt nekünk kell megvívnunk, nem az EU-nak kell helyettünk lépnie. Persze fontos, hogy Oroszország ne avatkozzon be, de most szerintem nem is avatkozott be. Persze beszédes, hogy amint új egyenruhában jelentek meg a rohamrendőrök az utcán, mindenki azt gondolta, az orosz OMON jelent meg.”

A járványtól beindult a társadalom immunrendszere 

A legszembetűnőbb különbség a korábbi évek tiltakozásaihoz képest, hogy most nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is zajlik, és ezúttal szélesebb társadalmi csoportok is utcára mentek, míg korábban inkább az értelmiség és a diákok voltak aktívak.

A tiltakozásnak lendületet adott a járvány okozta gazdasági válság, de az is, hogy Lukasenko úgy kezelte a járványt, mintha a brazil elnök, Jair Bolsonaro és a néhány hónappal korábbi Donald Trump felturbózott változata volna: a számok ellenére tagadta a vírust, azt, hogy halottjai is lehetnek, Európában egyedüliként ment tovább a futballbajnokság, lényegében nem volt semmilyen korlátozás, még a május 9-i ünnepi katonai parádét is megtartották – fityiszt mutatva még Moszkvának is, amely a járvány miatt elállt a győzelmi felvonulástól.

„Csakhogy mi magunk szerveződni kezdtünk. Az emberek spontán mondtak le rendezvényeket, az én munkámban is tapasztaltam, hogy mindenki magától igyekezett útját állni a járványnak. Önkéntes csoportok szerveződtek, amelyek igyekeztek maszkokat beszerezni a rászorulóknak. Az emberek a hatalom tétlenségével tehetetlenségével és közömbösségével szembesültek. Ez fűtötte azt a horizontális, spontán szerveződést, amely a tüntetésekkor most megmutatta az erejét” – mondta a minszki aktivista.

Letartóztatott fiatalkorú, eltűnt szülők

Pontos adatok nincsenek arról, mennyi embert vettek őrizetbe az elmúlt három napban. Korábban háromezer embert említettek a hatóságok, de azóta több összecsapás is volt a rendőrség és a tüntetők között.

„Az ismerősök között van egy fiatalkorú srác, akit elvittek az őrsre. Érte mentek a szüleik, azóta róluk se tudunk semmit” – mondta, megerősítve azokat a híreket, amelyek szerint kígyózó sorok állnak a fogdák előtt, ahol az emberek szeretteiket keresik, mivel a hatóságok nem adnak hírt az őrizetbe vettekről.

Lukasenko vs. fehér-piros-fehér

Belarusz a volt szovjet tagköztársaságok közül messze a legorosznyelvűbb volt a Szovjetunió idején is. A nemzeti ébredést, a belarusz nyelv erősítését Lukasenko megtörte 1994-es hatalomra jutásakor – bár népszerűségét épp a szovjetnosztalgia adta, így nem ütközött emiatt nagy ellenállásba. Hamar visszaállította a függetlenné vált Belarusz fehér-piros-fehér zászlaját a szovjet dizájnra, levéve róla a sarlót és a kalapácsot.

A szovjet ihletésű címert is visszahozta, amin idén februárban apró, de beszédes változtatást eszközölt, talán Moszkvának szánva, amikor a rajta lévő glóbuszt kicsit nyugat felé fordította el – így Oroszország nagy része lemaradt róla.

Egyébként viszont hangsúlyozta saját oroszságát és azt, hogy Belarusz elsősorban az orosz kultúra része. Az orosz nyelv dominál az ország mindennapjaiban – bár az orosz mellett a belarusz is hivatalos –, Lukasenko nem is szólal meg belaruszul, az állami tévé is inkább orosz nyelvű. Meglepő módon viszont a minszki metró nem, ott belaruszul mondják be, hogy záródnak az ajtók.

Az ellenzéknél gyakrabban hallható belarusz nyilatkozat, bár idén ez sem volt jellemző: Tyihanovszkaja és szövetségesei is oroszul nyilatkoztak. „A rendezvények végén viszont egyre gyakrabban mondtak néhány szimbolikus mondatot belaruszul, így lett jelszó a Zsive Belarusz (Éljen Belarusz) is” – mondta a minszki aktivista. (A nyelvi sajátosságokról és a magyar átírás körüli bonyodalmakról itt olvashat röviden.)

Lukasenko erről sokáig lekezelően beszélt, igaz, 2014-ben tett némi gesztust a nemzeti nyelv felé, fontosabb lett a belaruszság hangoztatása akkor, amikor úgy érezte, hogy az orosz szomszédságpolitika az ukrajnai konfliktussal Belarusznak is üzent.

A tüntető szerint „ettől még Lukasenko oroszpárti elnök, Moszkva híve, függetlenül a vitáiktól. Ezt mindenki tudja és érzi, így ha a tüntetés a nemzeti öntudatra ébredést is elhozza, akkor Lukasenkónak még kevesebb esélye lesz arra, hogy hatalmon maradjon.” 

Egyelőre azonban mégis a karhatalom az egyetlen szervezett erő, kétséges, hogy hosszú távon kitarthat-e egy vezető nélküli tüntetés, a nyilvánvaló választási csalások ellenére is. Márpedig sem az EU, sem Moszkva nem érdekelt a váltásban, így egyelőre Lukasenko belső erején múlik, képes lesz-e legyűrni 26 éves uralmának eddigi legnagyobb ellenállását.