Semmi érdemleges nem történik, a kamionosok nyomkodják a dudát, kezdenek türelmetlenek lenni
– meséli az Indexnek az ideiglenes parkolónak kialakított, használaton kívüli Manston Airporton kedd óta vesztegelő Besenyei Béla.
A csomagfuvarozással foglalkozó magyar férfi egyelőre semmi jelét nem látja annak, hogy megindult volna a több száz teherszállítóból álló kocsisor.
Hivatalos tájékoztatás nincs. a doveri kikötőtől mintegy 50 kilométerre található repülőtéren vesztegelők a külvilágtól elszeparáltan, csak a hírekből értesülnek a fejleményekről
– mondja.
A fuvarozó hétfő kora este érkezett Doverbe, miután Franciaország leállította a brit oldalról érkező teherforgalmat az Angliában feltűnt új koronavírus-változat gyors terjedése miatt. Mivel azzal szembesült, hogy a kikötőt lezárták, visszaindult Doverbe, hogy parkolóhelyet találjon. Az egész város el volt foglalva, minden zugában teherszállítók parkoltak. Nagy nehezen egy hátsó utcán keresztül, egy kis parkolóban tudott megállni.
Másnap hivatalos személyek ébresztették, hogy vírusteszttel be lehet jutni a kikötőbe, amit a használaton kívüli repülőtéren lehet elvégeztetni.
Valójában ezzel csak el akarták csalni a sofőröket Doverből, hogy a várost megtisztítsák a teherszállítóktól
– véli a magyar férfi.
A Manston Airportra a kikötőbe jutás reményében érkezve nomád körülményekkel szembesült. Egyetlenegy mellékhelyiség jutott több ezer kamionra, és semmilyen más ellátást nem nyújtottak. Tudomása szerint a furgonjától két kilométer sétára vizet osztottak, de szerinte ennyi volt.
A kamionosok megsegítésére létrejött egy magyar Facebook-csoport is, hogy élelmiszert juttassanak el a vesztegelő sofőröknek. Béla azonban úgy hallotta, a repülőtérre nem engedték be az ételosztókat, legalábbis ő így hallotta.
Ma reggel azonban történt előrelépés, 150 méterenként mobil vécéket helyeztek ki, illetve arról értesült, hogy délelőtt megkezdték hamburgerek formájában az ételosztást a sofőröknek.
A kamionsor azonban továbbra is mozdulatlan, Bélának pedig egyelőre elképzelése sincs arról, hogy mikor jut ki a repülőtérről.
Az még a kisebbik baj – mondja –, de elfogyott a gázolaj. Általában a súlykorlátozás miatt üres tankkal gurul át Franciaországba, ahol az első benzinkúton megtankol. Most emiatt fő a feje, de mint mondta: jól bírja a gyűrődést, majd valahogy megoldja.