Négy hónap tiltakozóhullám ellenére sem omlott össze a Lukasenko-rezsim, a belarusz elnöknek pedig esze ágában sincs, hogy távozzék a hatalomból. De az elnöki tisztséget akár fel is adhatja, hogy a háttérbe visszavonulva tovább irányítsa az országot. Például egy olyan testület létrehozásával, amely a kormányzat működését felügyeli.
2020 annak a jegyében telt el: minden egyes vasárnap tömegek vonultak az utcára Belaruszban, hogy Alekszandr Lukasenko elnök ellen tüntessenek, és követeljék az
új, ezúttal már tisztességes választások kiírását.
Ám ha Lukasenko a közeljövőben eleget tenne ennek, minden bizonnyal elvesztené az elnöki tisztséget. Az Oroszország számára stratégiailag fontos ország élére pedig olyan személy kerülhetne, akinek a Kreml nem feltétlenül örülne.
A Litvániába menekülni kényszerült Szvetlána Tyihanovszkaja ellenzéki vezető az utóbbi napokban számos NATO-tagország képviselőjével tárgyalt, hogy támogatást szerezzen a belarusz ellenzéknek. Mindeközben egy rossz szót sem szólt Oroszországról, hangsúlyozva: az ellenzéki mozgalom nem a szomszéd állam ellen irányul, a jövőben is szeretnék megőrizni jó kapcsolataikat Moszkvával. Tyihanovszkaja állítása szerint próbálja felvenni a kapcsolatot az orosz vezetéssel, de megkereséseit mindeddig ridegséggel fogadták.
Nem véletlenül. Az ellenzéki vezető ugyanis az Oroszországgal ellenséges viszonyban lévő Lengyelország, Ukrajna és a balti államok támogatását élvezi elsősorban, miközben az Európai Uniótól és az Egyesült Államoktól a belarusz rezsim elleni szankciók kiterjesztését kéri. A Kreml szemében Tyihanovszkaja megbízhatatlan, hiába tudna esetleg összekötő szerepet játszani a Nyugat és Oroszország között.
MOSZKVA EGYELŐRE LUKASENKO MELLETT TETTE LE A VOKSOT.
Tanulva az ukrán előzményekből kivárásra játszik, és terelgeti a belarusz elnököt, hogy úgy rendezze a válságot, hogy az a Kremlnek is megfeleljen.
Az augusztusi események után úgy tűnt, Lukasenko előbb-utóbb távozni fog tisztségéből, hiszen az emberek szemében elveszítette legitimitását. Az államfő azonban rögtön Oroszországhoz fordult segítségért, amely bár visszafogottan, de meg is adta azt neki. A segítségkérés pánikra utal: a belarusz elnök a múltban többször is szembehelyezkedett a két ország közti politikai és gazdasági unió, az államszövetség elmélyítését szorgalmazó Moszkvával.
Ezt követték az orosz és belarusz vezető találkozói; ezek a két kormányzat kapcsolatainak megerősítése és együttműködése melletti elkötelezettséget voltak hivatottak jelezni. Roman Golovcsenko belarusz kormányfő például az orosz kollégájával folytatott szeptemberi találkozója után – állítása szerint –
BEOLTATTA MAGÁT AZ AJÁNDÉKBA KAPOTT, PEDIG A KLINIKAI TESZTELÉSEN MÉG ÁT SEM ESETT SZPUTNYIK V OROSZ VAKCINÁVAL.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter november végén jelezte Lukasenkónak, hogy ideje lenne végrehajtani az általa már a válság elején beígért alkotmánymódosítást. A népszavazással megvalósítható változtatások korlátoznák az elnöki jogköröket. Az országot 26 éve lényegében teljhatalommal irányító Lukasenkónak azonban esze ágában sincs távozni, de a hatalmi struktúra átalakításával nem is lenne erre szükség.
Mindeddig több mint 30 ezerszer tartóztattak le tüntetőket a tiltakozó megmozdulásokon, s bár a többség „megússza” pénzbírsággal vagy rövid börtönbüntetéssel, mintegy ezer esetben bűnvádi eljárást is indítottak a hatóságok.
A múlt héten két és fél évre ítéltek egy férfit az északi Vicebszk városban, mert szeptemberben védelmére sietett egy nőnek az erőszakoskodó rohamrendőrökkel szemben. Hétfőn pedig Natalia Hersche, belarusz származású svájci állampolgár kapott ugyancsak két és fél év börtönt, mert szeptemberben letépte egy rendőr maszkját. Két férfira egy minszki bíróság azért szabott ki két év szabadságvesztést, mert az augusztusban lelőtt Alekszandr Tarajkovszkij halálának helyszínén azt írták az aszfaltra: „Sosem felejtünk el!”
Az államfő ellenőrzése alatt álló igazságügyi rendszer és a biztonsági szervek teljes gőzzel dolgoznak azon, hogy az elrettentés céljával a lehető legkeményebb, következmények nélküli fellépéssel sújtsák az ellenállókat. Egy emberjogi jelentés szerint a rendőri erőszak augusztus végi csökkenését követően szeptemberben ismét fokozottan bántalmazták az őrizetbe vetteket.
A HATÓSÁGI FELLÉPÉS CÉLJA, HOGY A TÜNTETŐK ÉRTÉSÉRE ADJÁK: A LUKASENKO-REZSIMNEK NINCS ALTERNATÍVÁJA. A RENDSZER PEDIG ADDIG CSAP LE VASÖKLÉVEL, AMÍG TÜNTETÉSEK VANNAK.
Erre be is rendezkedett az elnöki adminisztráció. A moszkvai Carnegie Intézet szerint sosem volt még ennyi karhatalmi vezető fontos pozíciókban az elnök bizalmi körében. A civil tisztségviselők a háttérbe kerültek, és – ahogy az háborús helyzetekben lenni szokott – Lukasenko az erőszakszervezet vezetőivel vette magát körbe.
MINDEN, A TÜNTETÉSEK LEVERÉSÉRŐL ÍRT JELENTÉS OLYAN, MINTHA EGYENESEN A FRONTRÓL JÖNNE. AZ ELNÖK PEDIG NEM TILTAKOZÓ CIVILEKET LÁT A NÉPBEN, HANEM ELLENSÉGET, AKI FELETT MINDEN ÁRON GYŐZELMET KELL ARATNIA.
Ebben az erőszakszervezetekre számíthat is: utóbbiak jól tudják, hogy ha a tüntetők kerekednek felül, a népharag elsöpri őket. Lukasenko és az ország irányításában egyre befolyásosabb erőszakszervezetek kölcsönösen egymásra vannak utalva.
EZ VISZONT ANNAK A VESZÉLYÉT HORDOZZA MAGÁBAN, HOGY TELJES MÉRTÉKBEN KATONAI DIKTATÚRÁVÁ ALAKULHAT ÁT BELARUSZ.
Éppen ezért a hatalom érdekében az áll, hogy minél gyorsabban leverje az ellenállást, és egy viszonylagos stabilitást érjen el.
Ha a nép megtört, és elfogadja a neki szánt sorsot, már hozzá lehet látni az oroszok által is szorgalmazott alkotmánymódosításnak, hogy – Lukasenko szavai szerint – demokráciát hozzanak létre Belaruszban.
Lukasenko többször is hangoztatta: az alkotmánymódosítási népszavazás után távozik tisztségéből. Ha valóban új elnökválasztást tartanak a módosítás után, az államfő minden bizonnyal elvérezne a voksoláson. A minap viszont arra utalt, hogy a gazdasági és politikai vezetőket tömörítő, ellenzékieket pedig nélkülöző, ötévente ülésező Összbelarusz Népi Gyűlést alkotmányozó szervvé alakítsák át.
AZ ALKOTMÁNYBAN RÖGZÍTENÉK: A LUKASENKO ELNÖKÖLTE GYŰLÉS HATÁROZZA MEG AZ ORSZÁG BEL- ÉS KÜLPOLITIKÁJÁT, ÉS FELÜGYELI A KORMÁNYZATI MUNKÁT.
A belarusz elnök ennek a testületnek az élén folytathatná az ország irányítását, átengedve a korlátozott jogkörökkel bíró elnöki tisztséget valaki másnak.
Az elképzelés kísértetiesen hasonlít az orosz államtanácsra. Vlagyimir Putyin orosz államfő a minap írta alá a törvényt, amely meghatározta a magas rangú szövetségi tisztségviselőket és regionális kormányzókat tömörítő testület feladatát. Ez szinte ugyanaz, amit Lukasenko a belarusz gyűlésnek szánhat. Szakértők egyébként sokáig pedzegették: ha Putyinnak nem sikerül elnöki ciklusait lenullázni a nyári referendummal, ennek a testületnek az élén maradna a hatalom csúcsán.
Nem Lukasenko lenne a világban az első tekintélyelvű vezető, aki az alkotmányt felhasználva betonozná be magát a hatalomba, miközben visszavonul a háttérbe. Nurszultán Nazarbajev kazah elnök 2019-ben mondott le, mondván: ideje átadnia a vezetést egy új generációnak. De nem ment nyugdíjba: jelenleg is tagja a héttagú alkotmányozó tanácsnak, valamint a katonai és a rendfenntartást ellenőrző, az államfői adminisztráció munkáját segítő biztonsági tanács elnöki tisztségét is betölti.
MÉGPEDIG ÉLETE VÉGÉIG.
Nicolás Maduro venezuelai elnök a jogalkotással felruházott, hozzá hűséges tagokból álló alkotmányozó gyűlés létrehozásával kerülte meg és lehetetlenítette el az ellenzéki többségű törvényhozást.
A belaruszok előtt jelenleg három út áll.
1. A látszatdemokrácia erősítése
A tüntető hangok elnémulnak annyira, hogy ki lehessen írni az alkotmánymódosításra vonatkozó referendumot. A népszavazáson pedig egy teljes csomagról dönthetnek, egyfajta kompromisszumos megoldásként. Csökkentik az elnök jogköreit, miközben kiterjesztik az említett Összbelarusz Népi Gyűlését. Lukasenko átül a testület elnöki székébe, és a háttérből irányítja tovább az országot. Vagy pedig átadja az elnöki széket egy kiszemelt utódnak, illetve új választásokat írnak ki, amelyekre a Belaruszba szabad bejárással bíró oroszok előkészítik a Kremlnek is szimpatikus jelölteket, és látszólag független pártokat is létrehoznak. A belaruszok pedig elfogadják a hatalomtól kapott koncessziókat.
2. A diktatórikus berendezkedés megerősítése
Négy hónapnyi tüntetéshullám után sem hátrálnak meg a hatóságok. Mi több, fokozódni látszik az elnyomás, és addig tart majd, amíg csak folytatódnak a tüntetések. Ennek veszélye, hogy minél tovább tart a válság, annál nagyobb az esélye annak, hogy egy orosz támogatású katonai diktatúrává váljon Belarusz. Ha minden reformpróbálkozást, változtatást tüntetések kísérnek, népszavazást sem lehet tartani. Minszknek és Moszkvának elfogyhat a türelme: kijelölik Lukasenko utódját az őt körülvevő karhatalmi vezetők közül, és ráerősítenek a rendeleti úton történő kormányzásra. Oroszország pedig a rendfenntartásra hivatkozva békefenntartókat küld az országba, és felállít egy bábkormányt, amely az orosz érdekeket szolgálja majd, felgyorsítva akár a két ország közti politikai unió létrehozásának folyamatát is.
3. Forradalom
A tiltakozók mindeddig békésen tüntettek, bármennyire is brutálisan lépnek fel velük szemben az erőszakszervezetek. Ám könnyen meglehet, hogy egyszer csak betelik a pohár a hónapok óta terrorban tartott népnél, és az erőszak mellett dönt.
ENNEK VISZONT BELÁTHATATLAN KÖVETKEZMÉNYEI LENNÉNEK.
Egy biztos: Lukasenkónak nem érdeke ez a forgatókönyv, hiszen akkor megdöntenék az uralmát. A vérontás Moszkvának is vállalhatatlan lenne, és kénytelen lenne kezébe venni az irányítást. Meglehet, ugyanakkor gyorsabban ki lehetne jelölni Lukasenko utódját, és a fenti második forgatókönyv egy gyorsabb változatban valósulna meg.
(Borítókép: Alekszandr Lukasenko egy minszki megbeszélésen 2020. november 30-án. Fotó: Maxim Guchek/BelTA / Reuters)